Frissítve:

Tömegbaleset – Vasárnap döntenek az M5-ösön tömegkarambolt okozó sofőr letartóztatásáról

Budapest, 2013. augusztus 31., szombat (MTI) – Már vasárnap elrendelheti a bíróság az M5-ös autópályán péntek hajnalban tömegkarambolt okozó bolgár sofőr előzetes letartóztatását, akár a kórházban is – közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője szombat délután az MTI-vel.

Gyugyi Csilla elmondta, hogy a kamion vezetőjét halálos tömegszerencsétlenséggel járó közúti baleset gondatlan okozásának vétségével gyanúsítja az ügyészség.

Indítványuk szerint – a bűncselekmény súlyát figyelembe véve – csak kényszerintézkedéssel biztosítható a gyanúsított jelenléte az ellene folyó eljárásban, mert fennáll a szökés, elrejtőzés veszélye.

Az előzetes letartóztatásról döntő tárgyalást várhatóan vasárnap tartják a Budakörnyéki Járásbíróságon, de a helyszín még változhat, mert a gyanúsított jelenleg kórházban van. A vasárnap reggeli vizit eredményétől függően az is lehet, hogy a tököli börtönkórházban, vagy a kamionsofőrt most ápoló egészségügyi intézményben tartják meg a tárgyalást – közölte Gyugyi Csilla.

Péntek hajnalban egy bolgár kamion rohant bele egy kocsisorba az M5-ös autópálya Budapest felé vezető oldalán a 26-os kilométernél, Ócsa és Gyál között. A balesetben hárman meghaltak, mindhárom halálos áldozat román állampolgár. A mentőszolgálat munkatársai harminc sérültet láttak el, illetve szállítottak kórházba.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Elképesztő körülmények között szállították a sertéseket Sárospatakon
Sárospatak - Raktérbe zsúfolt sertéseket szállított négy román férfi, akikkel szemben a rendőrség [...] tovább »
Újpesti címervita – A cégbíróság is az anyaegyesületnek adott igazat
Budapest - A személyiségi per után a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága is első fokon az anyaegyesületnek [...] tovább »
Szálló por – Két településen veszélyes a levegő minősége
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Két településen veszélyesnek, három helyen egészségtelennek [...] tovább »
Csökkent az üzemanyagok ára
Budapest - Csökkentette bruttó 2 forinttal a 95-ös benzin és bruttó 4 forinttal a gázolaj literenkénti [...] tovább »
Sokan tartoznak az adóhatóságnak 180 napon túl nagy összeggel
Budapest - Továbbra is sok tartós adósa van a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV), 2017 végén 2969 [...] tovább »
Oscar-díj – Enyedi Ildikó: a filmakadémia nyitottságát látom a jelölésben
Budapest - Az amerikai filmakadémia nyitottságát látja a Testről és lélekről című film Oscar-jelölésében [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Újabb előrelépés: Battai Sugár Katinka 7. a nemzetközi ranglistán
Debrecen - Soha nem látott nemzetközi eredményeket ér el vívásban a 14 éves debreceni lány. tovább »
Phjongcshang 2018 – Kékesi Márton figyelemfelkeltő eredményre törekszik
Budapest - Valamennyi alpesi számban indulni fog a phjongcshangi téli olimpián Kékesi Márton, akinek célja, hogy [...] tovább »
Újpesti címervita – A cégbíróság is az anyaegyesületnek adott igazat
Budapest - A személyiségi per után a Fővárosi Törvényszék Cégbírósága is első fokon az anyaegyesületnek [...] tovább »
Élő tv-sportközvetítések – Szerda, csütörtök
Budapest - A szerdai és csütörtöki élő sportközvetítések a hazai televíziókban. tovább »
Australian Open – Babosék döntősök párosban
Budapest/Melbourne - Babos Tímea oldalán Kristina Mladenoviccsal bejutott a döntőbe az ausztrál nyílt [...] tovább »
Marius Botan a Mátészalka új edzője
Mátészalka - A szakvezető sikeres őszi idény után távozott a román NB III-ban érdekelt Tasnádtól. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása