Frissítve:

Tömegbaleset – Belügyminisztérium: őrizetbe veszik a balesetet okozó bolgár sofőrt

Budapest, 2013. augusztus 30., péntek (MTI) – Őrizetbe veszik azt a bolgár sofőrt, aki megalapozottan gyanúsítható a péntek hajnali tömegbaleset okozásával. A balesetben hárman meghaltak, hatan pedig életveszélyesen megsérültek – közölte a Belügyminisztérium.

hiba beküldése

A tárca az MTI-hez eljuttatott közleményében a baleset körülményeit ismertetve azt írta: egy bolgár rendszámú kamion bolgár állampolgárságú vezetője az M5-ös autópályán Kecskemét irányából Budapest felé haladva fékezés nélkül belehajtott az előtte torlódás miatt lassító gépkocsioszlopba. Az ütközés akkora erejű volt, hogy három személyszállító kisbuszt és hat személygépkocsit tört össze, némelyiket a felismerhetetlenségig.

A baleset következtében három ember életét vesztette, hat ember életveszélyes, 13 súlyos, 14 pedig (köztük a bolgár kamion vezetője) könnyű sérüléseket szenvedett. A sérülteket három budapesti és két vidéki kórházba szállították.

A közleményben kiemelték, hogy a mentésben részt vevő szakemberek mindent megtettek a következmények gyors felszámolásáért, a sérültek szakszerű ellátásáért. A Belügyminisztérium és az alárendelt szervek, így a rendőrség és a katasztrófavédelem munkatársai a továbbiakban is mindent megtesznek, és teljes mértékben együttműködnek a Romániából érkezett egészségügyi szakszemélyzettel.

Kitértek arra: a baleset okának tisztázása érdekében igazságügyi szakértőt kértek fel, illetve intézkedtek a baleset okozásával megalapozottan gyanúsítható bolgár állampolgár bűnügyi őrizetbe vételéről.

Pintér Sándor belügyminiszter részvétét és együttérzését fejezte ki a tragikus baleset román áldozatainak halála miatt Radu Stroe román belügyminiszternek.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Tudja a választ, hogyan lesz sikeres a rabok szökése?
Három rab elhatározza, hogy megszökik a cellájából. Egymás vállára állnak, hogy ki tudjanak mászni az [...] tovább »
Új európai kulturális együttműködés: Debrecen az alapítók között
Debrecen - Az Európa Kulturális Fővárosa (EKF) címet elnyert városokat és a címre pályázó településeket [...] tovább »
Az ötös lottó nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. héten megtartott ötös lottó és Joker [...] tovább »
A Luxor nyerőszámai és nyereményei – 38. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 38. heti Luxor-számsorsolás nyerőszámai a következők. tovább »
Öt egészséges uzsonnaötlet
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Csak úgy bekapnál valamit, de nem szeretnél bűnözni? Ezt az öt fogást neked [...] tovább »
Újra lehet pályázni iparifa-ültetvények létrehozására
Füzér - Újra lehet iparifa-ültetvények létrehozására pályázni - közölte Mezei Dávid, a Miniszterelnökség [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
„A csapatomnak meg üzenem, hogy idegenben is így kellene játszani”
Miskolc - A labdarúgó megyei I. osztály 7. fordulójában hat találkozót rendeztek meg szombaton. tovább »
“Végre a jobbik arcunkat mutattuk”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának eredményei! tovább »
„Hihetetlennek tűnő sakk-matt helyzetek sokaságát hagytuk ki”
Miskolc - A labdarúgó NB III Keleti csoportjának 7. fordulójában megyei meccset is játszottak szombaton. tovább »
“Úgy hiányzott már ez a győzelem, mint éhes tyúknak a kendermag”
Hajdú-Bihar - Íme itt vannak a Megye II északi bajnokságának szombati mérkőzéseinek eredményei! tovább »
“Megérdemelten szereztük meg a 3 pontot”
Hajdú-Bihar - Íme a megyei első osztály szombati mérkőzéseinek eredményei! tovább »
Bódog Tamás: „Gratulálok a Ferencvárosnak”
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I. 10. fordulójában a Diósgyőri VTK gárdája a Ferencvárosi TC [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása