Frissítve:

Többséget szerzett a felsőházban a japán kormánykoalíció

Tokió, 2013. július 21., vasárnap (MTI) – Magabiztos győzelmet aratott és többséget szerzett a japán felsőházban a kormányzó konzervatív Liberális Demokrata Párt (LDP) és koalíciós partnere, a buddhista Új Komeitó a vasárnap tartott választáson.

hiba beküldése

Az NHK televízió jelentése szerint a kormánykoalíció 76 helyet szerzett a végleges adatok szerint, amivel 135-re növelte szenátorainak számát a 242 fős felsőházban. A választáson a mandátumok feléről, 121 hely sorsáról döntöttek a japán választók.

Elemzők szerint a választási győzelem az Abe Sindzó kormányfő gazdaságpolitikája iránti bizalom jele, míg az LDP-t az alacsony, 51 százalékos választási részvétel is segítette. Az NHK exit pollja szerint a választók 72 százaléka pozitívan vélekedett a kormányfő “Abenomics” néven emlegetett gazdaságpolitikájáról.

Az eddig a legnagyobb felsőházi frakcióval rendelkező, 2009 és 2012 között kormányon lévő, de a decemberi alsóházi választásokon súlyos vereséget szenvedő balközép Japán Demokrata Párt mindössze 17 mandátumot szerzett. A populista Japán Restaurációs Párt is gyengén szerepelt, 8 képviselője jutott be a felsőházba.

Elemzők szerint az LDP győzelme véget vethet a 2006 óta tartó politikai instabilitásnak Japánban, amely időszakban évente váltották egymást a miniszterelnökök. A felsőházban a legutóbbi, 2010-es választások óta egyik párt sem volt többségben, a mandátumok több kisebb frakció között oszlottak meg a kamarában. A megosztottság lassította a törvényhozási folyamatot és jelentősen megnehezítette a kormányok dolgát.

Győzelmi beszédében Abe kijelentette, hogy az emberek a gazdasági reformok továbbvitele mellett tették le a voksukat. A kormányfő politikai stabilitást és az év elején megkezdett, radikális monetáris lazításból, fiskális élénkítésből és strukturális reformokból álló gazdaságpolitika folytatását ígérte, hogy kivezesse Japánt a másfél évtizede tartó deflációból és gazdasági stagnálásból.

Ugyanakkor elemzők szerint a választási győzelem ellenére továbbra is komoly kihívások állnak Abe előtt. Habár az év eleji gazdaságélénkítő csomagoknak és a jegybank áprilisi radikális enyhítési programjának köszönhetően a japán gazdaság kilátásai jelentősen javultak az utóbbi hat hónap folyamán, a június elején bejelentett strukturális reformok elmaradtak a várttól. Továbbra is fennáll a veszélye, hogy a gazdasági szerkezet átalakításában ellenérdekelt, de az LDP-ben nagy befolyással rendelkező érdekcsoportok – elsősorban a mezőgazdasági lobbi és egyes, a japán piacon kvázi monopóliumokkal rendelkező óriásvállalatok – megpróbálják kisiklatni, vagy legalábbis felvizezni a reformterveket.

Mindezeken túl az LDP egyelőre keveset beszélt arról, hogy hogyan tervezi kezelni a japán társadalom rohamos elöregedését, valamint a GDP kétszeresét meghaladó államadósságot.

Sokan attól is tartanak, hogy Abe felhatalmazásának megerősítését követően nacionalista, megosztó politikába kezd, és a gazdasági reformok helyett az alkotmány módosítására, a hadsereg megerősítésére és az ország múltjának újraértelmezésére fog összpontosítani.

A kormányfő vasárnap közölte, hogy “mély társadalmi vitát” akar kezdeményezni az alkotmány módosításáról. Abe már előző, csúfos véget ért 2006-2007-es miniszterelnöksége alatt is kísérletet tett az alaptörvény módosítására. Az LDP tavaly közzétett egy Abe vezetésével készült alkotmány-tervezetet, amelyet civil szervezetek részéről heves bírálatok értek, amiért az egyéni jogok helyett a közösség felé való kötelességeket hangsúlyozza, s módosítaná a háborút és hadsereg fenntartását tiltó kilencedik cikket.

Abe és támogatói szerint az alkotmány több szempontból is idejétmúlt, módosítása pedig elengedhetetlen ahhoz, hogy Japán szembenézzen a kor kihívásaival. Az LDP egyebek között lehetővé akarja tenni, hogy az ország “rendes” hadsereggel rendelkezzen (a Japán Önvédelmi Erő jelenleg kizárólag szűken értelmezett védelmi feladatokat láthat el), és kollektív önvédelmet gyakorolhasson.

Ugyanakkor a kormánykoalíció győzelme ellenére Abe nem került közelebb az alkotmánymódosításhoz. Ehhez ugyanis a parlament mindkét házában kétharmados többség szükséges, de a módosítást támogató pártok ezzel nem rendelkeznek. Ráadásul a koalíciós partner Új Komeitó is elzárkózik a “békealkotmány” átírásától.

Abe azt is közölte, hogy “az ajtó nyitva áll Kína előtt” a két ország megromlott kapcsolatának javítására, ugyanakkor bírálta Pekinget, amiért az feltételekhez köti a tárgyalást. Arra a kérdésre nem volt hajlandó felelni, hogy meglátogatja-e a jövőben a vitatott, japán háborús halottainak, köztük számos háborús bűnösnek emléket állító Jaszukuni-szentélyt, amelyre Kínában és Koreában a japán militarizmus jelképeként tekintenek, és amely folyamatos súrlódások forrása Japán és szomszédjai között.

– MTI –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
“Életvégi partit” tartott egy japán üzletember
Tokió - Több mint ezer vendéget hívott meg életét lezáró partijára egy gyógyíthatatlan rákbeteg japán [...] tovább »
Buszokra támadtak: óvatosságra intik az Ukrajnába utazókat
A külföldi turistabuszok elleni támadások tekintetében fokozott óvatosságra és körültekintésre inti az [...] tovább »
Öngyilkos támadásokra készülő terrorcsoportot lepleztek le Oroszországban
Moszkva - Lelepleztek egy terrorcsoportot Oroszországban, amely az újévi ünnepek és az elnökválasztási kampány [...] tovább »
A Bánki-út Rómába vezet
Róma, Nyíregyháza - Az olasz fővárosban rendezték meg a kreatív találmányok nemzetközi seregszemléjét. tovább »
Fotók: Termékek, amiktől egyszerűen eldobod az agyadat!
Sok embernek támadnak furcsa ötletei időről időre. De csak a legbátrabbak képesek arra, hogy ezeket a termékeket [...] tovább »
Videó: Nézd meg, hogy próbál egy 10 méteres helyre beállni egy kis Citroën, és sírj!
Bár a párhuzamos parkolást állítólag mindenki megtanulja a jogosítvány megszerzésekor, a valóságban azért [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Válogatott társaságban: a felnőttek között is bemutatkozott
Debrecen - Macsi Patrik igyekezett meghálálni a bizalmat, úgy érzi, kihozta magából a maximumot. tovább »
Bravúros eredmények a debreceni vívólányoktól
Debrecen - Junior ob-ezüstérem és felnőtt nemzetközi top 100-ba kerülés a hétvége mérlege: kiemelkedő [...] tovább »
Vége a DVTK vándorlásának?
Miskolc - A DVTK stadionjának elvileg 2018. február 2-re el kell készülnie, és ezzel ellentétes dátum, hogy [...] tovább »
Még lehet jelentkezni a nagy megmérettetésre
Nyíregyháza - A Continental Aréna ad majd otthont a Kelet-Magyarország–Eissmann Hungária Kupának. tovább »
DVSC: itt a féléves statisztika, Ferenczi volt a legtöbbet pályán
Debrecen - Ő és Aleksandar Jovanovic minden bajnoki mérkőzésen szerepet kapott. tovább »
Női kézilabda-vb – Amorim: Görbicznek nem így kellene befejeznie
Lipcse - Győri csapattársa, a brazil Eduarda Amorim szerint Görbicz Anitának nem kellene befejeznie válogatottbeli [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása