Frissítve:

Több uniós támogatás jut a méhészeknek

Budapest, 2013. augusztus 3., szombat (MTI) – Sikeresen zárulhat a Magyar Méhészeti Nemzeti Program két éve indult második ciklusa, a szeptemberben kezdődő 2016-ig tartó harmadik szakasz még eredményesebb lehet, mert megvalósításához évi 670 ezer euróval – 200 millió forint – több, évi 4,7 millió euró (1,4 milliárd forint) támogatásra szánt összeg áll rendelkezésre uniós és hazai forrásból – mondta Tantó Sándor, a vidékfejlesztési tárca illetékese az MTI-nek.

hiba beküldése

A program 2004-es beindítása óta mintegy 30 százalékkal növekedett a méhcsaládok száma és meghaladja az egy milliót. Ennek alapján egy átlagos évben a méhek 20-25 ezer tonna mézet állítanak elő. Az idei évben azonban a hideg tavasz és a forró, aszályos nyár miatt kevés méz nyerhető a kaptárakból, a termelők a korábbi évekhez képest alig fele akkora mennyiségre számíthatnak.

A nemzeti program eredményeként az elmúlt években javult a méhészeti eszközök technológia színvonala, hatékonyabb a méheket támadó betegségek ellen a gyógyszeres védekezés, ami a méz minőségben is megjelenik. A magyar méz kapós termék a nemzetközi piacon, vonzerejét fokozza, hogy garantáltan GMO-mentes növények virágáról gyűjtik a méhek a nektárt, mivel a hazai törvények tiltják génmódosított vetőmagvak termesztésbe állítását.

A megközelítőleg 20 ezer családnak megélhetést, jövedelem kiegészítést jelentő ágazat évente mintegy 20 milliárd forintnyi bevételt termel, ami a mezőgazdaságból származó teljes termelési érték 1 százaléka. Az ágazat szerepet játszik a vidék népességmegtartó képességének erősítésében és az ökológiai egyensúly fenntartásában is. Fontos a méheknek köszönhető közvetett haszon: a növények beporzásával több száz milliárd forint értékű többletterméshez járulnak hozzá a zöldségek, gyümölcsök és más növények körében. Tantó Sándor példaként említette, hogy a méhek közreműködése nélkül almából egy kilónyi termés helyett, legfeljebb 10 dekányit lehetne szüretelni a fákról.

A következő években a méhészetnek szánt többlettámogatás nyomán növekedhet az ágazat versenyképessége, a méheket veszélyeztető varró atka elleni védekezésre korszerűbb gyógyszerek alkalmazhatók, az élelmiszer biztonsági előírások betartása érdekében növekedhet a technológia színvonala, s ezzel garantált marad a jó minőség megőrzésére, amely pedig fontos népegészségügyi tényező – fejtette ki.

Örvendetes, hogy az egészségesebb táplálkozás terjedésével a korábbi fejenkénti 40 dekás átlagról mára 70-80 dekagrammra növekedett a mézfogyasztás Magyarországon, ami a célok szerint tovább emelendő – hívta fel rá a figyelmet Tantó Sándor.

– MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Magyarország kategóriából
Halálos vonatbaleset történt Szegeden
Szeged/Budapest - Halálra gázolt egy férfit a vonat Szegeden kedd este, Szeged és Kiskundorozsma között [...] tovább »
December 31-ével zárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítése
Budapest - December 31-ével lezárul az országos videokonferencia-rendszer kiépítésének projektje, amelynek [...] tovább »
A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kapta a Polgári Magyarországért díjat
Budapest - A Nagycsaládosok Országos Egyesülete (NOE) kapta az idei Polgári Magyarországért díjat. A [...] tovább »
MEKH: csaknem 100 településen elérhető a távhő
Budapest - A távhővel ellátott települések száma megközelítette a százat tavaly Magyarországon, a [...] tovább »
BM: a rendőrség higgadt maradt, nem alkalmazott felesleges, túlzó erőszakot
Budapest - A Belügyminisztérium (BM) szerint - az Amnesty International (AI) civil szervezet állásfoglalásával [...] tovább »
Az ÁSZ száz dolgozójának ajánlotta fel a távozást közös megegyezéssel
Budapest - Az Állami Számvevőszék több ütemben mintegy száz munkavállalójának ajánlotta fel a távozást az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Palancsa Dorottya és Kiss Zsolt nyerte a curling-bajnokságot vegyespárosban
Budapest - Vegyespárosban a Palancsa Dorottya, Kiss Zsolt duó nyerte meg a magyar curling-bajnokságot. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Kilencgólos mérkőzést nyert meg a Fehérvár
Budapest/Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 5-4-re győzött kedden a vendég Klagenfurt ellen az osztrák [...] tovább »
Cseh László a BVSC-Zuglóhoz igazol
Budapest - Cseh László olimpiai ezüst- és bronzérmes úszó, valamint edzője, Plagányi Zsolt januárban a [...] tovább »
Kék Cápák – Fáradtan is elegendőt tettek a győzelemért
Nyíregyháza - A nyíregyházi kosarasok sűrű hetet zártak le győzelemmel. tovább »
MLSZ – Zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntették az Újpestet
Budapest - Egy zárt kapus mérkőzésre és egymillió forintra büntette az Újpest FC-t kedden a Magyar Labdarúgó [...] tovább »
Baktalórántháza – Sokat voltak vendégségben
Baktalórántháza - Egyéni hibákból hátrányba kerültek döntő helyzetekben. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása