Frissítve:

Több tízmilliós postai sikkasztás gyanúja miatt nyomoz a kaposvári rendőrség

Kaposvár, 2014. április 29., kedd (MTI) – Több tízmilliós sikkasztás gyanúja merült fel egy kaposvári postahivatalban; a rendőrség ismeretlen tettes ellen indított nyomozást az ügyben, a posta vezetése pedig belső vizsgálatot rendelt el – adta közre kedden a sonline.hu.

A Somogyi Hírlap internetes oldala azt írta: a történtekre a megyei napilapnak egy magát megnevezni nem kívánó volt postai alkalmazott hívta fel a figyelmet. Tudomásuk szerint a postán kötött biztosítások bevétele, 30-40 millió forint tűnt el az 1-es számú, Bajcsy-Zsilinszky utcai postahivatalban.

Méhes Dóra, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI érdeklődésére elmondta: jelenleg is tart a nyomozás, ezért erre való tekintettel egyelőre annyit mondhat, hogy az ügyben sikkasztás bűntett gyanúja miatt folytatnak eljárást ismeretlen tettes ellen.

Apáti-Tóth Kata, a Magyar Posta Zrt. szóvivője a lap megkeresésére azt írta: a hivatalos vizsgálat a rendőrség bevonásával folyamatban van, az esetről azonban jelen fázisában – a jogszabályok értelmében – nem nyilatkozhatnak. “Fontos hangsúlyozni, hogy a vizsgálat az ügyfelek és a Posta Biztosító között kötött szerződéseket nem érinti, az ügyfeleket semmilyen kár nem éri” – tette hozzá a szóvivő.

– MTI –

 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Átadták a Junior Prima Díjakat zeneművészet kategóriában Budapesten
Budapest - Tíz fiatal tehetség vehette át a 2018-as Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában kedden a [...] tovább »
OGY – Az ukrán oktatási törvényről is tárgyalt a KMKF munkacsoportja
Budapest - Az ukrán oktatási törvényről és a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatáról tárgyalt a [...] tovább »
Gyalogos vesztette életét egy balesetben Polgárnál
Polgár - Egy személygépkocsi ütötte el a polgári nőt - adta hírül a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság. tovább »
A kétoldalú gazdasági együttműködésekről és a parlamenti kapcsolatokról tárgyalt Kövér László Törökországban
Ankara - A kétoldalú gazdasági együttműködések kilátásairól, valamint a parlamenti kapcsolatok [...] tovább »
Illegális bevándorlás – Halász: ismét beigazolódott, hogy a migráció veszélyt hoz Európára
Budapest - A brüsszeli terrortámadás ismét azt igazolja, hogy a migráció veszélyt hoz Európára - jelentette ki [...] tovább »
OGY – A kormány benyújtotta a 2021-es népszámlálásról szóló törvényjavaslatot
Budapest - A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) 2021 nyarán tarthatja a következő országos népszámlálást. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Emléktábla-avatással és könyvbemutatóval ünnepelték a MOKSZ 110. születésnapját
Budapest - A Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) alapításának 110. évfordulója alkalmából [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Négygólos egri siker a Steaua ellen
Eger - Az Eger a harmadik harmadbeli remeklésének köszönhetően magabiztosan, 13-9-re legyőzte a Steaua Bucuresti [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – A Dabast is legyőzte a Szeged
Budapest - A címvédő MOL-Pick Szeged továbbra is százszázalékos a férfi kézilabda NB I-ben, miután kedden [...] tovább »
Női asztalitenisz Eb-selejtező – A csehek elleni győzelemmel megvan a csoportelsőség
Várpalota - A magyar női asztalitenisz-válogatott kijutott a jövő évi Európa-bajnokságra, egyben megnyerte a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott Poprádon a MAC
Budapest/Poprád - A MAC 1-0-s vereséget szenvedett Poprádon a szlovák jégkorongliga (Tipsport) keddi játéknapján. tovább »
Angol író könyve az Aranycsapatról
Budapest - Megjelent a Magyarországon élő David Bailey könyve a legendás magyar Aranycsapatról. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása