Frissítve:

Több százan tüntettek a NATO ellen Pozsonyban

Pozsony, 2015. március 26., csütörtök (MTI) – Több száz fős tömeg gyűlt össze csütörtökön este a pozsonyi Hviezdoslav téren – az Amerikai Egyesült Államok nagykövetségének közelében – azon a tüntetésen, amelyet szervezői a NATO-támaszpontok kilátásba helyezett kiépítése elleni tiltakozásul hirdettek meg.

hiba beküldése

A tiltakozó megmozdulás több civil szervet – köztük a szlovák-orosz baráti társaság – rendezésében zajlott, s már a második ilyen tüntetés volt Pozsonyban és a sokadik Szlovákiában két héten belül.

A rendezvénynek a szervezők szerint a meghirdetetten kívül több apropója is volt, részint Szlovákia NATO-csatlakozásának közelgő, valamint Szerbia a NATO általi bombázásának a közelmúltban volt évfordulója. A rendezvényen a szervezők aláírásgyűjtést is elindítottak.

A tiltakozás résztvevői “Nem akarunk NATO-támaszpontokat”, illetve “NATO – gyilkosok, megszállók” és hasonló feliratú transzparenseket emeltek a magasba, néhány ember kezében szlovák és orosz nemzeti lobogót is látni lehetett, illetve a szónoki pulpitus közelében néhányan egy “Novorosszija” (a szakadár ukrajnai területek utaló) zászlót is kifeszítettek.

A tiltakozó megmozdulás során több civil szervezet aktivistája intézett beszédet a tüntetőkhöz. A szónokok rendszerint az észak-atlanti szervezet különböző szerepvállalásait, illetve Szlovákia NATO-tagságát bírálták és elutasították a NATO-támaszpontok esetleges szlovákiai kiépítését. A tiltakozás egyik résztvevője és szónoka Ján Carnogursky a Kereszténydemokrata Mozgalom (KDH) egykori alapítója, egykori miniszterelnök és igazságügyi miniszter volt. Carnogursky az ukrajnai konfliktust azt “oligarchák háborújának” nevezve, s azt hangsúlyozta: el kell utasítani a NATO-támaszpontok szlovákiai kiépítését, mivel azok közelebb hozzák Szlovákiához a “keleten dúló háborút.”

– Starovic Tibor, MTI –

Címkék: , ,


További hírek a Nagyvilág kategóriából
Főszerep a Napszálltában – A legnagyobb tanulság, hogy el kell fogadni: valamire nincs válaszunk
Miskolc - Nagy formátum. Szűk fókusz. A képben lüktető világ. A Napszállta bátorsága. Interjú: Jakab Julival, [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Fidesz: a bevándorláspártiak félre akarják állítani Magyarországot
Budapest - A Fidesz szerint a bevándorláspárti erők szeretnék félreállítani a migráció útjából Magyarországot. tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. szeptember 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
December elsején csap össze a ringben Wilder és Fury
Budapest, London - December elsején lép a kötelek közé profi nehézsúlyú világbajnoki címmérkőzés keretében [...] tovább »
Irány az arany kupolák városa, Moszkva!
Moszkva - Az egyedülálló, ezerszínű, hatalmas világvárosban mindent áthat a történelem. tovább »
Súlyosan megsebesített egy férfit a medve Csíkszentkirályon
Kolozsvár, Csíkszentkirály - Súlyosan megsebesített egy mezőn dolgozó 53 éves férfit egy medve a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ugrai Roland megszerezte első gólját Görögországban
Athén - A magyar válogatott Ugrai Roland szombaton megszerezte első gólját a görög Atromitosz labdarúgócsapatában. tovább »
„Léptünk egyet előre”
Hajdú-Bihar - Íme, a megye I-es bajnokság szombati mérkőzéseinek eredményei, illetve az edzői nyilatkozatok. tovább »
Nyíregyházi KC – Vereség Ózdon
Nyíregyháza - A Nyíregyházi KC egygólos vereséget szenvedett Ózdon. tovább »
Kerekesszékes vívó Eb – Újabb magyar harmadik hely
Budapest/Terni - Bronzérmet nyert a magyar női tőrcsapat a kerekesszékes vívó Európa-bajnokságon, az [...] tovább »
„A labdarúgás egy kegyetlen játék”
Hajdú-Bihar - Íme, itt vannak a megye II déli bajnokság 6. fordulójának mérkőzései. Vasárnap nem lesz több meccs. tovább »
Osztrák jégkorongliga – Újabb hazai fehérvári siker
Székesfehérvár - A Fehérvár AV19 harmadik hazai összecsapásán is nyert az osztrák jégkorongligában (EBEL). tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása