Frissítve:

Több ragadozó madarat mérgeztek meg a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén

Csopak, 2013. április 12., péntek (MTI) – Az elmúlt hónapokban – a szerdán megtalált sasokon kívül – több ragadozó madarat is megmérgeztek a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén – közölte a nemzeti park igazgatósága pénteken az MTI-vel.

hiba beküldése

Közleményükben azt írták, az eddig inkább az Alföldre, kisebb mértékben a Kisalföldre jellemző, a ragadozó madarakat, kiemelten a sasokat érintő mérgezések elszaporodtak a Balaton környékén is.

Az elmúlt néhány hónapban négy esetre derült fény a Balaton-felvidéki Nemzeti Park területén, Balatongyörök, Várpalota, Zalaerdőd és Somogyszentpál környékén. Az országban ebben az évben eddig közel húsz esetben találtak feltehetően mérgezéstől elpusztult vagy megbetegedett madarakat, s ennek ötöde a Balaton térségében történt – közölték.

Több védett egerészölyv, vetési varjú, kékes rétihéja és négy fokozottan védett rétisas került elő az említett négy helyszínről. A fajok természetvédelmi értéke megközelíti a négy és fél millió forintot – áll a közleményben.

A tájékoztatás szerint az utóbbi 15 év több száz hasonló esetének elkövetői közül csak egyet sikerült beazonosítani.

A természetvédelmi szakemberek szerint felmerült a lehetőség, hogy az apróvadállományt “védő vadgazdálkodók”, jószágaikat féltő állattartók, vagy galambászok lehetnek az elkövetők: sok esetben nem is a ragadozó madarak, hanem a szőrmés ragadozók (róka, kóbor kutya) az igazi célpontok és a madarak “csak” másodlagos mérgezést szenvednek, amikor elfogyasztják a négylábúaknak kitett mérgezett emlős tetemét.

Így volt ez Somogyszentpál határában is, ahol szerdán a nemzeti park természetvédelmi őrszolgálatának munkatársai egy rókatetem mellett egy elpusztult és két súlyos állapotban lévő de még élő rétisast találtak.

Az élő madarak életmentő kezelés után a Fővárosi Állat- és Növénykertbe kerültek, ahol jelenleg is kezelik őket. Az elpusztult egyed kórbonctani vizsgálatra szintén az állatkertbe került.

Az igazgatóság megtette a feljelentést, természetkárosítás, méreggel való visszaélés és állatkínzás ügyében a marcali rendőrkapitányságon – zárul a közlemény.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Fotók: Megnyitotta a szezont a miskolci állatkert
Miskolc - Boldogan fogyasztották el a (számukra) ínycsiklandó csemegét, a több kiló húst a miskolci állatkert [...] tovább »
Új tappancsokkal gazdagodott a tanya Sajópetriben
Sajópetri - Néhány hónapja újra indult a Tappancstanya Állatvédő Egyesület, amely 2014 óta kisebb [...] tovább »
Közép-európai sportág lett az angol tipplerezés
Miskolc - Egy tömbház nyolcadik emeletén kezdte a galambászkodást a miskolci tenyésztő. tovább »
Amikor a kemény férfi is könnyeket hullajt
Budapest - Az erdőt és mezőt járó vadászok sok különlegességgel találkoznak kint a természetben. Különösen [...] tovább »
Fotók: Víz világnapja, kutyagolással Miskolcon
Miskolc - Önkéntesek, köztük a miskolci vízilabda jeles képviselői jártak pénteken a Miskolci Állatsegítő [...] tovább »
Mennek, amikor szükség van rájuk: bemutatkozott a református szeretetszolgálat mentőcsoportja
Debrecen - Új kutató-mentőcsoport alakult a Magyar Református Szeretetszolgálat égisze alatt. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kék Cápák – Döntöttek a negyedik helyről
Nyíregyháza - A Nyíregyháza Blue Sharks pénteken Miskolcon lépett pályára. A hazaiak sokáig szívósan [...] tovább »
Jól sikerült a Szpari-szurkoló megsegítésére rendezett focigála
Nyíregyháza - Ennyi válogatott focista még nem volt a Continental Arénában, de még a korábban másként hívott [...] tovább »
Magyar-horvát – Néhány hetet kell kihagynia Nagy Dominiknak
Budapest - Néhány hetet kell kihagynia Nagy Dominiknak, aki a magyar labdarúgó-válogatott vasárnap esti, horvátok [...] tovább »
Aluinvent-DVTK U23: „Végre újra győztesként hagyhattuk el a pályát”
Miskolc - Női kosárlabda NB I/B, piros csoport, 9. fordulójában Kecskemétre utazott a Aluinvent-DVTK U23 csapata. tovább »
Miskolci Vénusz: „A becsületünket megőriztük”
Miskolc - Női futsal NB I, 18. fordulójában a Miskolci Vénusz fogadta a Agenta Girls Szekszárd csapatát. tovább »
DVTK: „Elégedett vagyok a lányokkal”
Miskolc - Női labdarúgó NB I, 15. fordulójában a DVTK fogadta a Szent Mihály FC csapatát. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása