Frissítve:

Több nyugati honlapot is blokkolnak Kínában a volt miniszterelnök lányát érintő híradások miatt

Sanghaj, 2013. november 15., péntek (MTI) – Több befolyásos hírportál és a Reuters hírügynökség kínai nyelvű oldala is elérhetetlenné vált pénteken, mert a hatóságok vizsgálatot folytatnak Ven Csia-pao volt miniszterelnök lányának a JPMorgan amerikai bankhoz kötődő kapcsolatai miatt.

hiba beküldése

A JPMorgan pénzintézet augusztus közepén került az amerikai hatóságok figyelmének a középpontjába, miután a The New York Times (NYT) napilap arra hívta fel a figyelmet, hogy jogellenes a cég foglalkoztatási gyakorlata. Az újság szerint a bank vezető kínai politikusok gyermekeit alkalmazta, illetve az ő vállalataikkal kötött üzletet, s a pozíciókért és szerződésekért cserébe állami tulajdonban lévő cégekkel való nyereséges üzletek biztosítását kérte, illetve befolyásos kapcsolataikra hivatkozva, piacon való jelenlétét erősítette.

Ven Zsu-csunak, a márciusban leköszönt kínai miniszterelnök, Ven Csia-pao lányának a cége 2006 és 2008 között állt üzleti kapcsolatban a JPMorgannal – állítja a NYT. A lap szerint az amerikai bank két év alatt összesen 1,8 millió dollárt fizetett a mindössze két embert foglalkoztató Fullmark nevű vállalatnak tanácsadói szolgáltatásokért. Egy bizalmas levél szerint a Fullmark az amerikai banknak többek közt az állami vasúti céggel, a China Railway Grouppal való üzleti együttműködésben segített. A miniszterelnök lánya nem saját nevét használta az ügyletek során, hanem – a kínai jogszabályok szerint törvényellenes módon – egy második személyazonosítót, és így Lily Chang néven volt ismert.

A The New York Times kínai és angol nyelvű honlapját tavaly óta blokkolják a szárazföldi Kína területén azt követően, hogy a lap átfogó cikket közölt Ven Csia-pao és családja anyagi helyzetéről. A Ven lányával kapcsolatos hírek napvilágra kerülése után pénteken a Reuters hírügynökség és a Wall Street Journal kínai nyelvű hírportáljai sem érhetők el, s ugyanígy a hongkongi South China Morning Post oldala is hibaüzenettel fogadja a látogatókat. A kínai sajtóban az esettel kapcsolatosan megjelent rövidke beszámolókat kivétel nélkül eltávolították az éterből, a miniszterelnököt és a lányát illető bejegyzéseket szintén törlik a cenzorok a kínai mikroblogokról.

– MTI –



További hírek a Multimédia kategóriából
A nyolcvanas évek egyik népszerű videojátékáról neveztek el egy ősi cápafajt
London - Az 1980-as évek egyik népszerű videojátékáról neveztek el egy újonnan felfedezett ősi cápafajt. A [...] tovább »
eNet: a magyarok egyre többet költenek videojátékokra
Budapest - Magyarországon a felnőtt lakosság 60 százaléka videojátékozik, és folyamatosan nő az erre [...] tovább »
Eljárás indult a Twitter és a Facebook ellen Oroszországban
Moszkva - Közigazgatási eljárást indított a Twitter és a Facebook ellen az orosz tömegtájékoztatási és [...] tovább »
5 őrült sztori a videojátékok hőskorából
A videojátékiparban elhelyezkedni nagyjából olyan, mintha az ember belépne a hadseregbe: leginkább azoknak való, [...] tovább »
Videó: Íme a 10 legnépszerűbb mobiljáték, ami nem hiányozhat a telefonodról!
Felkészültél rá, hogy elraboljuk nagyon sok szabadidődet? Akkor elő a mobilt, és már mutatjuk is, mit kéne [...] tovább »
Okostelefonos ima-alkalmazást indított el Ferenc pápa
Vatikánváros - Egy klikkeléssel személyes profilt nyitott magának Ferenc pápa egy imaportál új okostelefonos [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Egygólos meccset nyertek a Fehérvári Titánok
Budapest - A Fehérvári Titánok csapata egygólos mérkőzésen legyőzte a vendég Dunaújvárosi Acélbikákat a [...] tovább »
Férfi röplabda MK – Előnyben a Kaposvár az elődöntőben
Budapest/Kaposvár - A Kaposvár nagy csatában, 3-2-re legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi röplabda [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Csoknyai: rengeteg indításgólt kaptunk
Herning - Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azért veszített [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Törökországi vereségével nem juthat tovább a Szolnok
Budapest/Izmir - A Szolnoki Olaj 102-95-re kikapott szerdán a török Pinar Karsiyaka vendégeként a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Magabiztos győzelemmel törte meg rossz sorozatát a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Dózsa 11-8-ra legyőzte a Mladost Zagreb csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Mosonmagyaróvár
Budapest - Tilinger Tamara nyolc másodperccel a vége előtt lőtt góljával nyert 23-22-re a Mosonmagyaróvár a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása