Frissítve:

Több mint négymilliárdos szennyvíztisztítási program fejeződött be Felső-Szabolcsban

Szennyvíztelep-átadás Ajakon Szennyvíztelep-átadás Ajakon - © Fotó: Sipeki Péter
Ajak, 2015. szeptember 24., csütörtök (MTI) – Több mint 4 milliárd forint értékű szennyvízelhelyezési- és tisztítási program valósult meg Felső-Szabolcs öt településén. Az Európai Unió és a magyar állam által száz százalékban támogatott beruházás keretében felújított és kibővített ajaki szennyvíztelepet Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter adta át csütörtökön.

hiba beküldése

A miniszter beszédében elmondta, a 2020-ig tartó uniós fejlesztési forrásokból ivóvízminőség-javító és a szennyvíz tisztítását segítő fejlesztési programokra 385 milliárd forintot biztosít a kormány a hazai települések számára.

Ennyi pénz szükséges ahhoz, hogy 2020-ra egészséges ivóvízzel és kiépített szennyvízrendszerrel lássák el az érintett településeket, így “kimondhatjuk, hogy legnagyobb értékünk a víz, legfontosabb alapközművünk pedig az ivóvíz-szolgáltatás” – hangsúlyozta Seszták Miklós.

Az Ajakot, Anarcsot, Gyulaházát, Nyírkarászt és Dombrádot érintő térségi szennyvízprogramról szólva a miniszter emlékeztetett, a 2008-ban elindított projekt megvalósítása 2013-ban veszélybe került, amikor egy közbeszerzés lefolytatása után derült ki, hogy 700 millió forint hiányzik a beruházás befejezéséhez. A 2013 decemberében megtartott ülésén a kormány a hiányzó összeg megítéléséről és az uniós támogatás kiegészítéséről döntött, így immár az öt településre kibővített beruházás összértéke meghaladta a 4 milliárd forintot.
Ez példaértékű a kormány részéről és jó példa az öt település összefogására – tette hozzá a miniszter.

Kerekes Miklós, Ajak polgármestere, a Felső-Szabolcsi Víziközmű Beruházási Társulás elnöke elmondta: a fejlesztés keretében több mint 900 millió forintot fordítottak a dombrádi és ajaki szennyvíztelep felújítására és modernizálására, Gyulaházán, Anarcson és Nyírkarászon pedig 3 milliárd forintból új szennyvízcsatorna-hálózatot, illetve Gyulaházán új tisztítótelepet építettek ki.

Ajakon és Dombrádon több mint 8 ezer, a három másik községben pedig több mint 6 ezer lakos jut komfortosabb szolgáltatáshoz – tette hozzá a kisváros vezetője.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Megújulnak az 1000 forintos bankjegyek
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank (MNB) megújítja az 1000 forintos bankjegyeket, a lakosság 2018. március 1-jétől [...] tovább »
Hoppá! Merész, combvillantós ruhában tündökölt Opitz Barbi
Sonkád - Bár ritkán láthattuk eddig az X-Faktor énesnőjét merész ruhákban, ezúttal kivételt tett a ceglédi [...] tovább »
Döntő fontosságú támogatások kiírása a felújításokhoz
Budapest - Az ősz ideális időszak a családi házak hőszigetelésére. tovább »
Nagyítóval keresik
Miközben egyre pusztítóbb a munkaerőhiány Magyarországon, komoly veszteséget okozva a vállalatoknak, mozgástér [...] tovább »
Kezdődik a 24. Országos Diákfilmszemle Budapesten
Budapest - Szerdán kezdődik és vasárnapig tart a 24. Országos Diákfilmszemle, amelyen általános és [...] tovább »
Új fecskefaj, a vörhenyes fecske fészkelt Magyarországon
Budapest - Új madárfaj, egy vörhenyesfecske-pár fészkelt a nyár során Balatonfüreden, a fészekből három [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Három napon át pattog a röplabda Debrecenben
Debrecen - Magyarország talán legfanatikusabb röplabda-szurkolója először tiszteli meg jelenlétével az Eötvös [...] tovább »
Videó: Megmutatta vadonatúj otthonát a DVSC játékosa
Debrecen - Új otthonában bemutatkozik a Debrecen védője, Kinyik Ákos, valamint barátnője, Lora, akihez szintén [...] tovább »
Továbbra sem kíván nőket látni soraiban a világ legrégebbi tekeklubja
London - Továbbra sem kíván nőket látni soraiban a világ minden bizonnyal legrégebbi gyeptekeklubja, az angliai [...] tovább »
Birkózó-vb – Galambos Ramóna és Németh Zsanett is kiesett
Párizs - Galambos Ramóna (55 kg) és Németh Zsanett (75 kg) is kiesett, így nem maradt versenyben magyar a párizsi [...] tovább »
UEFA Év játékosa – Ronaldo harmadszor nyerhet
Monte-Carlo - Gianluigi Buffon, Cristiano Ronaldo vagy Lionel Messi lesz az Év játékosa az Európai Labdarúgó [...] tovább »
DVTK vs. Mezőkövesd – Borsod megyei rangadó 500-ért Debrecenben
Debrecen, Mezőkövesd, Miskolc - Szombaton Diósgyőri VTK – Mezőkövesd Zsóry FC mérkőzést rendeznek a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása