Frissítve:

Több mint húsz Hantai-kép a karácsonyi párizsi aukciós szezon kínálatában

Párizs/Budapest, 2013. november 19., kedd (MTI) – Hantai Simon (1922-2008) magyar születésű francia festőművész 17 képe szerepel a párizsi Sotheby’s és a legnagyobb francia aukciós ház, az Artcurial karácsonyi árverési kínálatában. A Christie’s-nél öt képe kerül kalapács alá.

hiba beküldése

A tizenhét Hantai Simon-kép közül az egyiknek a becsértéke 500 és 700 ezer euró (150 – 200 millió forint) között van, a Christie’s a nagy műgyűjtőknek rendezett szűk körű Evening Sale-jén kínálja a Hantai-darabokat – mondta el az MTI-nek a Kálmán Makláry Fine Arts vezetője. Ebben a galériában mutatták be Budapesten először Hantai Simon képeit 2007 júliusában a másik Párizsban élő magyar művésszel, Reigl Judittal közös tárlaton.

A művész alkotásai iránti kiemelt érdeklődés részben annak is köszönhető, hogy a párizsi Pompidou Központban május és szeptember között életmű-kiállítást rendeztek 1949 és 1990 között festett 130 képéből. A kiállításra Makláry Kálmán kétkötetes Hantai-monográfiát adott ki, amelyet Berecz Ágnes Hantai-szakértő írt. Az első, 300 oldalas kötet a művész 1950-es években készült munkáit tartalmazza. A második kötet az 1960 után készült festményeket gyűjtötte egybe.

Hantai Simon alkotásainak értéke folyamatosan emelkedik a műtárgypiacon. Nemcsak az 1960 utáni pliage, vagyis a gyűrés technikájával készült alkotásai, hanem az 1949 és 1959 között készült szürrealista és gesztus-festményei is rekordnak számító becsértékkel indulnak az év végi párizsi aukciós szezonban.

Külön érdekessége a Christie’s Evening Sale-jének, hogy az aukciós ház egyik legfontosabb aukcióján először kínál egy Reigl Judit-festményt, a Hogyan táncoltassuk meg a kockát címűt az 1964-es Tömbírás-sorozatából 80-120 ezer eurós becsértéken. A nagy vetélytárs, a Sotheby’s idei londoni árverésén 175 ezer euróért eladott Reigl-kép hívta fel a szakma figyelmét a kiváló kortárs festőre – magyarázta Makláry Kálmán.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Magyar zenét népszerűsítő zenei programokat szervez a kijevi magyar nagykövetség
Kijev - Az év első felében főként a magyar zenei életet népszerűsítő programok szervezésében vesz részt a [...] tovább »
Berlinale – Öt újabb filmet hívtak meg a versenyprogramba a szervezők
Berlin - Öt újabb filmet hívtak meg a versenyprogramba a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál szervezői, így a [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. január 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Újabb esküvő a brit királyi családban
London - Újabb esküvő készül a brit királyi családban: a Buckingham-palota hétfői bejelentése szerint Eugénia [...] tovább »
Katalán választás – Puigdemont hivatalosan is jelölt az elnökségre
Madrid, Barcelona - Carles Puigdemont leváltott katalán vezetőt nevezte meg hivatalos jelöltként Katalónia elnöki [...] tovább »
A világ tíz legjobb régészeti projektje közé választották az alsónyéki ásatásokat Sanghajban
Budapest - A világ tíz legjobb régészeti projektje közé választották a 2006 és 2009 között végzett [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Bundesliga – Bernd Hollerbach lett a Hamburg edzője
Budapest/Hamburg - Bernd Hollerbach lett a német labdarúgó-bajnokságban kiesőhelyen álló Hamburger SV vezetőedzője. tovább »
Horvát jobbátlövőt szerződtetett a MOL-Pick Szeged
Budapest - A horvát Ivan Srsen tavasszal a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapatát erősíti. tovább »
Orosz és koszovói csapat vár a DVTK-ra Törökországban
Miskolc - Három felkészülési mérkőzést játszik a DVTK a törökországi edzőtáborban, két találkozóra már [...] tovább »
A korcsolyázók elnöke bízik az éremszerzésben
Debrecen - Kósa Lajos szerint a debreceni Nagy Konrádban benne van a meglepetés. tovább »
Légfegyveres Eb – Kijelölték a magyar csapatot
Budapest - A válogató-versenyek lezárultával a Magyar Sportlövő Szövetség (MSSZ) elnöksége hétfőn elfogadta [...] tovább »
Kazincbarcikai siker Mezőkövesden
Mezőkövesd - Szombaton a stadion műfüves pályáján játszotta első felkészülési mérkőzését a Mezőkövesd [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása