Frissítve:

Több mint háromszáz birkából főztek pörköltet a hétvégén Karcagon

Birkapörköltet készítenek a résztvevők a XVI. Karcagi Birkafőző Fesztiválon 2014. június 28-án. Birkapörköltet készítenek a résztvevők a XVI. Karcagi Birkafőző Fesztiválon 2014. június 28-án. - © MTI Fotó: Mészáros János
Karcag, 2014. június 28., szombat (MTI) – A hungarikummá vált karcagi birkapörköltet az idén több mint háromszáz állatból főzték a XVI. karcagi birkafőző-fesztivál szombati versenynapján. Rekordot hozott a versenyben részt vevők száma is, több mint kétszáz főzőhelyen készült a nevezetes kunsági étek.

hiba beküldése

“Őseinek hagyományait folytatjuk akkor, amikor a régi szokások szerint elkészítjük a birkát június utolsó szombatján” – mondta a fesztivál megnyitóján Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter, a térség fideszes országgyűlési képviselője.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a több ezer vendéget köszöntve arról beszélt: minden fesztiválon “megünnepeljük magunkat is, hiszen ilyenkor találkozunk a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel, és azokat a szálakat tudjuk egy kicsit újraszőni, amelyek a hétköznapokat is bearanyozzák”.

Schmitt Pál volt köztársasági elnök azt emelte ki, hogy a nemzetet a szép magyar beszéd, a zene, a kultúra, a hagyományok tisztelete, “a fáradságos harccal teli, de mégis győzedelmes történelmünk mellett édesanyánk főztje és az ízek világa is összetartja”.

A főzőverseny eredményhirdetésén átadták a társadalmi és a Benke László többszörös világbajnok mesterszakács vezette szakmai zsűri által odaítélt díjakat.

Az idei fesztivál díszvendég települése Kalocsa volt, a város fotókiállításon mutatkozott be a helyi múzeumban, a szintén hungarikum kalocsai népművészet motívumait felhasználva pingáló-, tojásfestő-, kézi hímző és porcelánfestő-bemutatót tartottak.

A kulturális és szórakoztató műsorok már péntek délután megkezdődtek, és szombaton késő estig kínálnak kikapcsolódást elsősorban a zenés műfajokban, többek között Tolvai Renáta, Muri Enikő és a Bikini együttes fellépésével.

A karcagi rendezvény új színfoltjaként az Ökopresszóban változatos programok várták az érdeklődőket, interaktív módszerekkel, gyerekeknek is érthető módon hívták fel a figyelmet a környezeti problémákra.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Holttestet találtak a XV. kerületben
Budapest - Feltehetően gyilkosság áldozata lett az a 49 éves férfi, akinek a holttestét csütörtök reggel [...] tovább »
Ahmed H. pere – Jogerősen öt év börtönre ítélték a szír férfit
Szeged - Jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta Ahmed H.-t csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla. tovább »
Sargentini-jelentés – Közös nyilatkozatban állt ki Magyarország mellett több csehországi magyar szervezet
Prága - Közös nyilatkozatban állt ki Magyarország és a kormány mellett néhány csehországi magyar szervezet és [...] tovább »
Idén 48 ezer forintba került egy alsós iskolakezdése egy felmérés szerint
Budapest - Egy alsós gyerek iskolakezdése 2018-ban átlagosan 48 000 forintba került a szülőknek, egy felsősé [...] tovább »
Több film lesz elérhető eredeti nyelven, de nem szűnnek meg a szinkronizált filmek
Budapest - Nem szűnnek meg a szinkronizált filmek Magyarországon, de a magyar lakosság idegennyelv-tudásának [...] tovább »
Szijjártó: elítéli a kormány a kárpátaljai magyarok megfélemlítésére tett kísérleteket
Budapest - A kormány nem hagyja, hogy az ukrán vezetés tovább rontsa a kárpátaljai magyarok helyzetét, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Mészáros László világcsúcsot ért el a Mr. Olympián
Miskolc - Mészáros László, a Miskolci VSC sportolója világcsúccsal tette le névjegyét. tovább »
Debrecen végleg felkerült a kosárlabdás térképre
Debrecen - A debreceniek sportszeretetének hála, legalább még két évig visszatér a cívisvárosba a 3×3-as [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Sikeres magyar kezdés női párosban
Budapest/Alicante - Mindkét magyar duó sikerrel vette a nyitófordulót, így bejutott a legjobb 16 közé női [...] tovább »
Az egyetemi sport szolgálatában
Debrecen - Több mint 30 sportág 30 ezer négyzetméteren. Ketrecfoci és pétanque-pályák, valamint teqball-asztalok [...] tovább »
Mozgott az egész Miskolci Egyetem
Miskolc - Sportnapot tartottak szerdán a Miskolci Egyetemen, csatlakozva az egyetemi sport nemzetközi napjához. tovább »
Cselgáncs-vb – Csernoviczki búcsúzott a nyolcaddöntőben
Baku - A 48 kilogrammos Csernoviczki Éva második mérkőzésén vereséget szenvedett, ezzel befejezte szereplését [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása