Frissítve:

Több mint 6 millió forintra bírságolta a Jugist a GVH

Budapest, 2015. május 4., hétfő (MTI) – Jogsértően reklámozott egyes orvostechnikai, illetve gyógyászati segédeszközöket, ezért 6,1 millió forintra bírságolta a Jugis 2007 Kereskedelmi és Szolgáltató Kft.-t (Jugis) a versenyhivatal, a cég a készülékeket valótlan gyógyító és egészségre vonatkozó hatásokkal népszerűsítette, valamint hamis diagnosztikai funkciókkal mutatta be termékbemutatóin – közölte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) hétfőn az MTI-vel.

hiba beküldése

A közlemény szerint a Jugis 2013 május és 2014 április között valótlanul állította, hogy a BNM pulzáló mágnesterápiás és a BNM polarizáltfény-terápiás készülékek alkalmasak betegségek, illetve az emberi szervezet működési zavarai vagy rendellenességei gyógyítására, és termékeit így is hirdette (“alkalmas színekkel való gyógyításra”), valamint valótlanul tulajdonított a termékeknek az egészségre gyakorolt kedvező hatást (“felgyorsítja az anyagcserét”).

A BNM mikroáramú kötéseket olyan kifejezésekkel népszerűsítette, mint például “pontosan a fájó helyeken fejti ki a hatását”, a Magnetspace mágneses testelemző készüléknek pedig diagnosztikai funkciókat tulajdonított, úgy, hogy a Jugis be sem nyújtott gyártói megfelelőségi nyilatkozatot a GVH-nak, ám kiderült, hogy az Egészségügyi Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal (EEKH) felfüggesztette a készülék forgalmazását orvostechnikai eszközként, reklámozását pedig szintén megtiltotta.

A GVH a bírság kiszabásakor a kommunikációs eszközök költségeire alapozott, súlyosbító körülményként értékelte többek között, hogy a célcsoport kifejezetten sérülékeny réteg volt, akik az átlagosnál érzékenyebbek az egészségügyi problémájukkal kapcsolatos kereskedelmi kommunikációra. Továbbá azt, hogy a cég bizalmi termékkel követett el jogsértést és a vásárlók széles körét érte el.

Enyhítő körülmény volt ugyanakkor, hogy a Jugis önként felhagyott az árubemutatók szervezésével a versenyfelügyeleti eljárás megindítása előtt – írták.

Az Igazságügyi Minisztérium nyilvános adatbázisa szerint a győri székhelyű Jugis nettó árbevétele csaknem 70 százalékkal, a korábbi 234,1 millió forintról 74,1 millió forintra csökkent tavaly, adózott eredménye pedig 9,53 millió forintról egy év alatt 38,9 millió forint veszteségbe fordult.

A versenyhivatal közleményében hangsúlyozta, hogy az orvostechnikai eszközök forgalmazásának megkezdése a gyártó által elvégzett megfelelőségi-értékelési eljárás eredményeként felhelyezett CE jelöléssel lehetséges. A GVH tudományos megalapozottságot vár el és kizárólag megfelelő klinikai értékelést követően fogadja el gyógyhatás, illetve egészségre vonatkozó hatások állításának igazolását, és az értékelésnek tartalmaznia kell az adott eszköz használatára vonatkozó javaslatokat és teljesítőképességét a meghatározott tünetek enyhítésére.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
Kevés az okosotthon, de lesznek változások
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az integrált eszközök segítségével nem csak időt és energiát [...] tovább »
Indulhat a 48-as főút felújítása, jön a pénz
Debrecen - Hamarosan elkezdődik, és a tervek szerint 2021 március végére fejeződik be a 48-as főút [...] tovább »
Kedden folytatódik a demonstráció
Nyíregyháza - Ha nem közelednek az álláspontok, újabb tüntetés lesz. tovább »
Hitelminősítés – Megerősítette pozitív kilátással a magyar államadós-besorolásokat a Standard & Poor’s
London - Megerősítette Magyarország hosszú és rövid futamidejű, devizában és forintban fennálló [...] tovább »
Hitelminősítés – MNB: a Fitch augusztusban, az S&P jövő év elején minősítheti fel Magyarországot
Budapest - A Magyar Nemzeti Bank értékelése alapján Magyarország már megérett a felminősítésre, és bár a [...] tovább »
Farmer Expo – Agrárminiszter: a nyúlhúsnál nincs egészségesebb hús
Debrecen - Nincs egészségesebb hús, mint a nyúlhús - jelentette ki az agrárminiszter pénteken a Farmer Expón, a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fernando: „A játékkal nem voltam maximálisan elégedett”
Miskolc - „Röviden összefoglalva: megszereztük azt a három pontot, ami rendkívül fontos volt számunkra” – [...] tovább »
Női kézilabda ifjúsági-vb – Döntős a magyar válogatott
Kielce - A döntőbe jutott a Lengyelországban zajló korosztályos világbajnokság szombati napján. tovább »
Átadták Közép-Európa legmodernebb lovasközpontját Szilvásváradon
Szilvásvárad - A Kincsem Nemzeti Lovasprogram legnagyobb vidéki beruházásaként Közép-Európa legújabb és [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Betalált és egy pontot szerzett a Kisvárda Felcsúton
Felcsút - A Kisvárda története első élvonalbeli gólját megszerezve 1-1-es döntetlent ért el Felcsúton, a [...] tovább »
MKC: Sima vereség a Ferencvárostól
Mezőkövesd - Pénteken újabb felkészülési mérkőzést játszott a Mezőkövesdi KC NB I-es férfi-kézilabdacsapata. tovább »
“Ahogy a szimpatikus hazai tábor mondta: hosszú út a semmiért”
Hajdú-Bihar - Íme, a megye II déli bajnokság első fordulójának eredményei, illetve az edzői nyilatkozatok. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása