Frissítve:

Több mint 330 nevezés érkezett az októberi Magyar Filmhétre

Budapest, 2014. szeptember 11., csütörtök (MTI) – Több mint 330 nevezés érkezett az október 13. és 19. között első alkalommal megrendezendő Magyar Filmhétre – közölte a Magyar Nemzeti Filmalap csütörtökön az MTI-vel.

hiba beküldése

Az összegzés szerint a Magyar Nemzeti Filmalap, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa és a Magyar Filmakadémia felhívására összesen 334 nevezés érkezett a szeptember 8-i határidőig.

A seregszemlére az alkotók az elmúlt 3 évben magyarországi moziforgalmazásban vagy televíziós csatornákon vetített, vetítendő, vagy a legfontosabb nemzetközi filmfesztiválokon szerepelt nagyjátékfilmeket, tévé-, dokumentum-, ismeretterjesztő, animációs és kisjátékfilmeket nevezhették.

A 334 benevezett alkotás közül 107 dokumentumfilm, 88 fikciós rövidfilm, 61 animáció, 35 ismeretterjesztő film, 27 egész estés játékfilm és 16 tévéfilm.

A játékfilmek között olyan nemzetközi fesztiválsikerek is szerepelnek, mint A nagy füzet, az Isteni műszak vagy a Viharsarok, valamint olyan közönségsikerek, mint a százezres hazai nézőszámot túllépő Coming Out és a Megdönteni Hajnal Tímeát című vígjáték.

A filmhétre nevezett alkotások több mint egyharmada a Médiatanács Magyar Média Mecenatúra programja által támogatott tévéjáték-, dokumentum-, ismeretterjesztő-, animációs és kisjátékfilm. Köztük van a nemrégiben Montrealban fesztiváldíjat nyert tévéjátékfilm, A berni követ, a szintén több fesztiválon díjazott Vad Szigetköz című ismeretterjesztő film, a sport- és kultúrtörténeti jelentőségű Magyarok a Barcáért című dokumentumfilm vagy a szintén nagy sikereket elért Négyszögletű kerek erdő című animációs film is.

A budapesti MOM Parkban megrendezendő filmhéten számos alkotást először lehet majd látni. Török Ferenc Senki szigete című új filmjének a díszbemutatója is a filmhéten lesz.

A benevezett alkotások között a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a MOME-n, a BKK-n és az ELTE-n készült vizsga- és diplomafilmek is nagy számban szerepelnek.

A közlés szerint a nevezések feldolgozása folyamatban van, a filmhét végleges programját október 3-án teszik közzé a szervezők.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Bekerült a Hungarikumok Gyűjteményébe a dobostorta
Bekerült a Hungarikumok Gyűjetményébe a dobostorta és bővült a Magyar Értéktár is - tájékoztatta az [...] tovább »
Heten vesztették életüket az M5-ös autópályán
Mindkét irányban lezárták az M5-ös autópályát Balástya közelében, ahol hétfőre virradóra heten meghaltak, [...] tovább »
Négyes ikrek születtek Debrecenben
Négyes ikrek születtek a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában - közölte a felsőoktatási intézmény [...] tovább »
Először lép föl Magyarországon Celine Dion
Először lép fel Magyarországon Celine Dion kanadai énekesnő: 2020. június 7-én, vasárnap a Papp László [...] tovább »
Will Smith koncertezik a budapesti Szent István-bazilika előtt
Koncertet ad Will Smith hollywoodi filmsztár szerda este Budapesten, a Szent István-bazilika előtt - közölte a [...] tovább »
Meghalt Sára Sándor, a nemzet művésze
Életének 86. évében vasárnap meghalt Sára Sándor Kossuth-nagydíjas filmrendező, operatőr, a nemzet művésze, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása