Frissítve:

Több lesz a protekciós?

Helyes, ha az igazi teljesítmény dönt (illusztráció) Helyes, ha az igazi teljesítmény dönt (illusztráció) - © Fotó: ÉM-archív
Borsod-Abaúj-Zemplén – Egyre több diákot juttathat be a Klik az elit középiskolákba.

hiba beküldése

Háborognak az elit középiskolák, mert az új szabályok szerint még több lehetőség adódik arra, hogy egyes diákok protekcióval juthassanak be a jobb intézményekbe. Az elmúlt években a 34 fős osztályokba az iskolák 30 tanulót vehettek fel a felvételin elért eredményük alapján, most viszont csak 28-at. A többi hely sorsáról az állami iskolák fenntartója, a Klik dönt. Pedig a középiskolák már az elmúlt években is azt sérelmezték, hogy egyes tanulók ilyen vagy olyan okok miatt gyenge teljesítménnyel is bekerülhetnek jó nevű gimnáziumokba vagy szakközépiskolákba.

Nem helyes

A miskolci gimnáziumok vezetői sem örülnek az új szabálynak. A Herman Ottó Gimnázium igazgatóhelyettese, Dudás Imre már két évvel ezelőtt szóvá tette, hogy nem elég tiszta a rendszer. A Klik által felvett tanulók ugyanis gyengébb teljesítménnyel kerültek be a gimnáziumba, mint akik miattuk kiestek. Ez nemcsak azért baj az igazgatóhelyettes szerint, mert így az iskola teljesítménye romlik, hanem azért is, mert a gyerekek már korán azt látják: nem a tudás, a teljesítmény számít az életben, hanem a kapcsolatok. Dudás Imre elmesélte: protekció régen, a rendszerváltozás előtt is volt, de akkor a protekciós diákokat az iskola által felvett létszám fölött juttatták be. Így, akik teljesítették a felvételi követelményeket, nem maradtak ki a gimnáziumból. Az igazgatóhelyettes kíváncsi lenne arra, hogy a fellebbezők között milyen szempontok szerint dönt a Klik. Tudomása szerint a törvényben az szerepel, hogy érdeksérelemre hivatkozva lehet fellebbezést benyújtani, ezzel szemben viszont a legtöbb szülő méltányossági kérelmet ad be a fenntartóhoz.

A Földes Ferenc Gimnázium igazgatója, Veres Pál is azt erősítette meg, a kötött létszámú 34 fős osztályokba ők is csak 28 diákot vehettek föl, a többi helyről a Klik Miskolci Tankerülete dönt majd. Hozzátette: azt azonban meg kell jegyezni, hogy a fellebbezők közötti sorrendre az iskolák javaslatot tehetnek és az igazgatóknak lehetőségük van a tankerülettel való konzultációra is. Veres Pál is azt tapasztalja, hogy a fellebbezések szinte mind méltányossági kérelmek. Azt viszont nem tudja, hogy az új jogszabályok mit tartalmaznak ezzel kapcsolatban.

Az ügy kapcsán kérdéseket küldtünk a Kliknek, várjuk a válaszokat.

– Hegyi Erika –

 



További hírek a Borsod-Abaúj-Zemplén kategóriából
Jó pörgős verseny volt!
Interjú Poczang Valér navigátorral a 25. HELL Miskolc Rallye után. tovább »
A történelmi Avas központi helyszíne lesz
Miskolc - Az idei Borangoláson debütál a kívül-belül megújult Bortanya. tovább »
Két kéz – két láb – két keréken – Pácinban
Pácin - A balesetek megelőzésére hívta fel a figyelmet a program. tovább »
Időjárás-jelentés – 2019. május 6.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Évadot hirdetett a színház
Miskolc - A három játszóhelyen 17 bemutatót tartanak a következő évadban. tovább »
Dobjuk ki a szemetesünket!
Miskolc - Elhatározás kérdése, hogy tudatos vásárlóvá váljunk és minimalizáljuk a szemetünket. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása