Frissítve:

Több gyereket is megevett a világ legidősebb ismert krokodilja

Több gyereket is megevett a világ legidősebb ismert krokodilja Több gyereket is megevett a világ legidősebb ismert krokodilja - © Fotó: citizen.co.za
Johannesburg, 2014. december 16., kedd (MTI) – Több gyereket is megevett hajdan a világ legidősebb ismert, fogságban tartott krokodilja, amely kedden ünnepelte 114. születésnapját egy dél-afrikai vadasparkban.

hiba beküldése

A scottsburghi (KwaZulu-Natal tartomány) Crocworld Conservation Centre lufival és tortával várta kedden a látogatókat, akik a vén Henrynek, a vadaspark legnépszerűbb lakójának a felköszöntésére érkeztek.

A hüllőt 1903-ban ejtették fogságba Botswanában, az Okavango folyó deltájában, ahol az egyik őslakos törzset terrorizálta, a feljegyzések szerint több gyermeket is felfalt. A törzs a Sir Henry néven ismert elefántvadászt szerződtette az emberevő nílusi krokodil elejtésére, de az állatot végül nem ölték meg, csak elfogták, és a vének tanácsa büntetésképpen “életfogytiglani fogságra” ítélte.

A hüllő elfogásában játszott szerepe jutalmaként az elefántvadász kapott jogot arra, hogy nevet adjon a krokodilnak, és Sir Henry végül önmagáról nevezte el.

Henry, a krokodil a botswanai hatóságok védelmét élvezve túlélte a két világháborút és az afrikai országok függetlenségi harcait.

1985-ben – egy olyan élemedett korban, amelyet legtöbb fajtársa meg sem ér – Dél-Afrikába került, a scottsburghi rezervátumba, ahol a féltonnás, majdnem öt méter hosszú krokodil jelenleg is saját medencéje partján sütkérezve, hat “felesége” társaságában tölti szépkorát. Becslések szerint 7000 leszármazottja van.

A rekord életkorú krokodil a vadaspark legnépszerűbb lakója, még saját Twitter-fiókja is van, ahova kedden sorra érkeztek a születésnapi jókívánságok.

http://citizen.co.za/293588/henry-nile-crocodile-turns-114-kzn/

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Gigatojást produkált egy szabolcsi tyúk
Nyíregyháza - Olvasónkat nem akármilyen tojással lepte meg a tyúkja - a libák is csak irigykedhetnek. tovább »
Ha ez a 20 fotó nem dobja fel a napját, akkor semmi
Az élet tele van őrült pillanatokkal, csak nem tudunk azokon nevetni. De miért nem? A következő fotók pontosan [...] tovább »
Sertéspestis-mentes országgá nyilvánította Romániát az állategészségügyi világszervezet
Bukarest - Romániát sertéspestis-mentes országgá nyilvánította az állategészségügyi világszervezet (OIE), [...] tovább »
Galambra erősített zsákocskában lapult a drog
A hátizsákos madarat Kuvaitban kapcsolták le nem messze az iraki határtól. tovább »
Két év börtönre ítéltek kutyája bántalmazása miatt egy férfit Pápán
Veszprém - Két év végrehajtandó börtönre ítélt állatkínzásért egy férfit, aki megsebesítette kutyája [...] tovább »
A homoki tigriscápa immár a Kék Cápáké
Nyíregyháza - Örökbe fogadta a Nyíregyházi Állatpark ragadozóját a kosárlabda-csapat, amely pénteken újra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Fotók: Újabb mérföldkő a diósgyőri stadionrekonstrukcióban
Miskolc - Felkerült az új Diósgyőri Stadion tetőszerkezetének első darabja, így újabb látványos szakaszához [...] tovább »
DVTK vs. DVSC – A Debrecennél nem az ikszre játszanak
Debrecen - Bár a Lokinak egy pont is elég, Herczeg András szerint hiba lenne nem győzelemre törni a DVTK ellen. tovább »
Zsongó Lillafüred: a hét végén tizenhetedszer
Miskolc-Lillafüred - A hét végén tartják a hagyományos, nagy érdeklődéssel várt eseményt. tovább »
Oroszlányban a MEAFC, a Phoenix meccse elmarad
Miskolc - A férfi kosárlabda NB I/B rájátszásában Oroszlányban lép pályára a Miskolci EAFC a 3. helyért [...] tovább »
Egy régi sorozat, újratöltve: öt klub versenyzői állnak rajthoz a debreceni Barátság Kupán
Debrecen - A szezon első cívisvárosi tétversenyén a Barátság Kupa résztvevőit láthatja a publikum. tovább »
Kajak-kenu vk – Bordács Blanka és Bodonyi Dóra már a döntőben
Szeged - A K-1 1000 méteren versenyző Bordács Blanka és Bodonyi Dóra bejutott a döntőbe a péntek délelőtti [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása