Több hír Hatvan
Frissítve:

Tizenötezer doboz, szerb adójegyes cigarettát találtak egy lakóbuszban Hatvannál

Miskolc, 2015. április 10., péntek (MTI) – Csaknem tizenötezer doboz, szerb adójegyes cigarettát találtak egy lakóbuszban, a járművet a 32-es főúton, Hatvan környékén állították meg a pénzügyőrök, akiket az ellenőrzés során a sofőr megpróbált megvesztegetni – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának szóvivője pénteken az MTI-t.

Kovács Dorina kifejtette: miután megállították a lakóbuszt, cigarettakereső kutya szagolta ki a rejtekhelyekről az eldugott dohányárut.

Az ellenőrzés közben a jászberényi sofőr öt-öt millió forintot ajánlott fel a pénzügyőr járőröknek, ha eltussolják az ügyet. Hamarosan azonban a helyszínre érkeztek a NAV pénzügyi nyomozói is. A megvesztegetni próbált pénzügyőrök pedig feljelentették a férfit a rendőrségnél hivatali vesztegetés miatt – tette hozzá a szóvivő.

A pénzügyi nyomozók lefoglalták a több mint tizenhárommillió forint értékű csempészcigarettát és a mintegy tízmillió forint értékű lakóbuszt is.

A jászberényi sofőrt és vele utazó fiát orgazdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki. Az elkövetők akár öt évig terjedő szabadságvesztésre is számíthatnak – jegyezte meg Kovács Dorina.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Vascsővel verte agyon a 86 éves nőt, életfogytiglant kaphat a nyéstai gyilkos
Miskolc, Nyésta - Előzetes letartóztatásba helyezték a nyéstai emberölés gyanúsítottjait. tovább »
Ki az a Soros György?
Budapest - A vidéki kis településen élők inkább néznek sorozatokat és filmeket a tévében, mint híradót. [...] tovább »
Második világháborús csontmaradványokat találtak a Városligetben
Budapest - Három, a második világháborúban elesett német katona csontmaradványaira bukkantak a Városliget [...] tovább »
Új pályázatokat ír ki , 90 milliós keretösszeggel az Agrármarketing Centrum
Budapest - Az Agrármarketing Centrum (AMC) új pályázatokat ír ki rendezvények szervezésének és [...] tovább »
Tizedik állomásához érkezett a Mobil Digitális Iskola-program
Nyíregyháza - Tizedik állomásához érkezett a Mobil Digitális Iskola-program (Mobidik), a modern [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. április 28.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Loki: hegyek között, völgyek között
Debrecen - A DVSC-TVP a Vác ellen zárhatja le négymeccses nyeretlenségi szériáját a bajnokságban. tovább »
Az olimpia is téma volt az ófehértói vetélkedőn
Ófehértó - Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyei, valamint a határontúl magyarlakta területei, a [...] tovább »
Sportlegendák a 100 éves nyírbátori sportban
Nyírbátor - Debreceni Lajos, Furkó Kálmán, Oláh Béla is eljött arra az ünnepélyes rendezvényre, amivel a [...] tovább »
Legyőzött pécsi légió: fel a döntőre
Nyíregyháza - Huszonegy pontos előnyről csaknem vesztett a Nyíregyházi Sportcentrum, de az utolsó dobással [...] tovább »
Budapesti férfi tenisztorna – Elődöntőben az első kiemelt
Budapest - Az első helyen kiemelt francia Lucas Pouille elődöntőbe jutott a 482 ezer euró (150 millió forint) [...] tovább »
Orosz Nagydíj – Vettel volt a leggyorsabb a második szabadedzésen
Budapest/Szocsi - Sebastian Vettel autózta a leggyorsabb időt a Forma-1-es Orosz Nagydíj második szabadedzésén, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása