Frissítve:

Tizenötezer doboz csempészett cigarettát találtak Pécsett

Pécs, 2015. február 26., csütörtök (MTI) – Tizenötezer doboz magyar adójegy nélküli cigarettát találtak pénzügyőrök egy magyar kamionban – tájékoztatta a NAV Dél-dunántúli Regionális Vám- és Pénzügyőri Főigazgatóságának sajtófelelőse az MTI-t csütörtökön.

Bus Szilvia közleménye szerint a pénzügyőrök a Debrecenből Olaszországba tartó jármű rakományát az elektronikus közúti áruforgalom ellenőrző rendszerrel (ekáer) összefüggésben vizsgálták át.

A kamion gumiabroncsokat és ólomzárral lezárt, mérőórával felszerelt faládákat szállított. A sofőr azt mondta, hogy az utóbbiakban műszerek találhatók, de a felnyitásukkor kiderült, hogy cigarettát rejtenek – írta.

Hozzátette, hogy a NAV pénzügyi nyomozói a 15 millió forint értékű cigarettát lefoglalták, és költségvetési csalás gyanújával büntetőeljárást indítottak. Ezzel egyidejűleg jövedéki eljárás is indult, amelyben a bírság összege meghaladhatja a 17 millió forintot.

A mostani ellenőrzéskor is bebizonyosodott, hogy az útdíj-rendszerrel online kapcsolatban álló informatikai rendszer, az ekáer alkalmas a visszaélések felderítésére és megakadályozására – olvasható a közleményben.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Megállás nélkül dolgozik a következő napokban a téli időjárás miatt a Magyar Közút
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztást adott ki az ország jelentős [...] tovább »
Felfüggeszti a kikapcsolásokat az E.ON január 6-ig
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Haladékot kapnak azok a lakossági ügyfelek, akiknek tartós [...] tovább »
Vágányzár: már bosszankodnak az emberek
Miskolc - Akár az M3-as autópálya forgalmi rendjét is módosíthatják a vonatpótlók miatt. tovább »
Beszéljünk őszintén a prosztatarákról!
Debrecen - Évente több mint 4 ezer embernél diagnosztizálják a betegséget. tovább »
Ismét rendőrökre támadtak a tüntetők
Budapest - A "rabszolgatörvény" ellen tüntettek csütörtök este Budapesten. A demonstráció több órán át [...] tovább »
Pintér: a demokráciát rendbontók zavarták meg
Budapest - A demokráciát rendbontók zavarták meg, azok, akik arcukat elfedve összetévesztették a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVTK-Fux: A listavezetőhöz mennek
Miskolc - A női röplabda NB I Liga, 12. fordulójában Kaposvárra látogat a DVTK-Fux csapata. tovább »
DEAC: Zalaegerszegen küzdenek pontokért a kosarasok
Debrecen - A DEAC egy győzelemmel ismét harcban lehet a felsőházba jutásért. tovább »
Újra szól a „szááznyolcvaan”: elkezdődött a darts-vb
London - Immár a legendás Phil Taylor nélkül rendezik a világbajnokságot. tovább »
Sokat fejlődtek a kisvárdai fiatalok
Kisvárda - A Kisvárda II. edzője úgy gondolja, fiatal csapata a második félévben még jobb lehet. tovább »
Kék Cápák – Osztálynyi volt a különbség
Nyíregyháza - Szerdán a Békés elleni magabiztos sikerrel feledtette a vasárnapi szigetszentmiklósi kisiklást a [...] tovább »
Előkelő helyen állnak a DEAC hokisai
Debrecen - Igazán imponáló mutatókkal rendelkezik az újonc debreceni csapat. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása