Frissítve:

Tizenöt százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma Siófokon

Siófok, 2013. május 17., péntek (MTI) – A siófoki szálláshelyeken az idei év első negyedében 15 százalékkal több, közel 44 ezer vendégéjszakát regisztráltak a tavalyi évhez képest – közölte Hoffmann Henrik, a Siófoki Fürdőegylet Turisztikai Egyesület elnöke az MTI érdeklődésére pénteken.

hiba beküldése

A szakember szerint az eddig rendelkezésre álló statisztikák alapján az előszezon a kedvezőtlen időjárás ellenére is rendkívül biztató. Markánsan jobb volt a januári és a februári hónap, s a gyenge március ellenére is kiugróan magas növekedést értek el a vendégéjszakák számában. Tavaly az első három hónapban 38 ezer vendégéjszakát regisztráltak a siófoki szálláshelyeken.

Véleménye szerint az eredmény jól mutatja a komplex turisztikai fejlesztések eredményességét: három nagy tóparti településen – Balatonfüreden, Siófokon és Keszthelyen – zárult le városközpont-rehabilitáció. A Balaton évről-évre jobb hely, és egyre több vendéglátós látja a szolgáltatások fejlesztésének fontosságát – fogalmazott Hoffmann Henrik.

A pünkösdi hosszú hétvége foglalási adatairól elmondta, hogy a hét siófoki, közel ötszáz férőhelyes négycsillagos szálloda 90 százalékos foglaltsággal, csaknem teltházzal üzemel.

A Balaton déli partján több ezer férőhellyel rendelkező háromcsillagos szállodákban és panziókban a szobák hatvan százalékát foglalták le előre. A komplex szolgáltatást nem nyújtó magánszálláshelyek kiadása az előszezonban még nehezebb, de az előzetes megrendelés nélkül elindulók még generálnak újabb foglalásokat – tette hozzá a szakember.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nébih: határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek őrölt gyömbérben
Budapest - Határérték feletti policiklikus aromás szénhidrogéneket (pah) mértek Kínából származó őrölt [...] tovább »
OGY – Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből
Kecskemét - Parlamenti csoport alakult a Nemzeti Fórum képviselőiből - közölte Lezsák Sándor, az [...] tovább »
Holttestet találtak egy kigyulladt házban Diósjenőn
Salgótarján - Kigyulladt egy családi ház a Nógrád megyei Diósjenőn hétfőn, a kiégett szobában egy [...] tovább »
Fülöp Attila: meg kell hallanunk a nevelőszülők hangját
Várpalota - A kormány által kezdeményezett nevelőszülői program küldetése, hogy felerősítse a segíteni [...] tovább »
Átadták az Artisjus-díjakat
Budapest - Dés Lászlót életműdíjjal, Szabó Tibort (Magna Cum Laude) az év zeneszerzője, Bérczesi Róbertet [...] tovább »
Ezt hogy csinálta? Nem fogod elhinni, hogy néz ki most Győzike lánya!
Gáspár Evelin igen kemény életmódváltáson van túl, láthatóan elvesztette a testsúlya több mint egyharmadát [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Legyőzte a Hokiklubot a Vasas
Budapest - A Hokiklub 3-2-es vereséget szenvedett a Vasas vendégeként a jégkorong Erste Liga középszakaszában, az [...] tovább »
Elvérzett az Aramis a nyírgyulaji csapásoktól
Nyírgyulaj - Két legyet is ütöttek egy csapásra a nyírgyulaji futsalosok. Hétfőn este az élvonal [...] tovább »
Vízilabda Eb – Megtartotta alakuló ülését a szervezőbizottság
Budapest - Hétfőn megtartotta alakuló ülését a 2020-as budapesti vízilabda Európa-bajnokság szervezőbizottsága. tovább »
A házigazdával is egy csoportban a női válogatott a 3×3-as kosárlabda-vb-n
Budapest - A házigazda holland csapattal is azonos csoportba került a magyar női válogatott a 3x3-as [...] tovább »
Karnik Szabina visszatér a Lokiba
Debrecen - A játékos új szerződése nyáron lép életbe, három év után lesz újra Loki-játékos a jobbátlövő [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Újra edzőt váltott a Csíkszereda
Budapest/Csíkszereda - Menesztette Don MacAdam vezetőedzőt a jégkorong Erste Ligában érdekelt Sport Club [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása