Frissítve:

Tizenkilenc menekült próbált vonattal Ausztriába jutni

Sopron, 2014. október 24., péntek (MTI) – Tizenkilenc menekült próbált érvényes úti okmányok és vízum nélkül vonattal Ausztriába jutni, a rendőrök Győrben és Hegyeshalomban tartoztatták fel őket – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.

Kocsis Tünde elmondta, hogy szerda reggel egy Bécsig közlekedő nemzetközi vonaton utazó 28 éves szíriai menekültet tiltott határátlépés miatt előállítottak. Egy másik, szintén Bécsig közlekedő nemzetközi vonaton Győrben igazoltattak kilenc koszovói állampolgárt – köztük három gyermeket -, egy palesztin és két szíriai férfit. A hegyeshalmi vasútállomásnál pedig ugyanazon a nemzetközi vonaton ellenőriztek egy palesztin, egy algériai, két koszovói és két szíriai férfit.

Kocsis Tünde elmondta, hogy egyik menekült sem tudta igazolni a továbbutazáshoz szükséges feltételeket, ezért a rendőrök előállították őket tiltott határátlépés miatt.

A tizenkilenc menekült ügyében a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal folytatja a további eljárást – tette hozzá.

-MTI-

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Elfogták az állampusztai bv-intézetből megszökött rabot
Budapest- Néhány óra leforgása alatt elfogták azt a férfit, aki kedd délután szökött meg az állampusztai [...] tovább »
Franciaországi légikatasztrófa – Szakértő: lehet és kell pszichológiailag szűrni az öngyilkos hajlamúakat
Budapest - Makai Gábor klinikai szakpszichológus szerint lehet és kell is szűrniük a légitársaságoknak azokat az [...] tovább »
A mivé levés rébuszai
Meg kell, bizony, meg kell a búzának érni, ha mindennap meleg éri… s meg kell szívemnek hasadni, ha mindennap [...] tovább »
Rómát látni…
Mint egy nehézkes, nagy család, gazdag és szegény rokonok műmosolya mögül kikandikáló feszültséggel, s ahol [...] tovább »
Nem mindegy, mennyit fizet
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Néhány praktikus tanács a szakemberektől arról, hogy miként válasszunk lakáshitelt. tovább »
Videó: Egy buszsofőr, két férfi és egy nő esett egymásnak Győrben – Naná, hogy felvették!
Győr - Filmbe illő pofonok a nyílt utcán. Egy buszsofőr, két férfi és egy nő esett egymásnak Győrben. A [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Szabó Tünde: az ország sportpolitikája jó úton halad
Budapest - Magyarország sportpolitikája jó úton halad - jelentette ki Szabó Tünde sportért felelős államtitkár [...] tovább »
U23-as birkózó Eb – Két ötödik helyezés a magyarok első napi mérlege
Budapest, Szombathely - Nem sikerült jól magyar szempontból a szombathelyi U23-as birkózó Európa-bajnokság első [...] tovább »
Új lelátó, villanyvilágítás a putnoki sportközpontban
Putnok - Kétszázhatvanötmillió forintos beruházás kezdődött el a putnoki Várady Béla Sport­központban. tovább »
Kupagyőztes lett a debreceni siketek futsalcsapata
Debrecen - Az országos bajnokságon szerzett aranyérem után a kupagyőzelmet is bezsebelte a Debreceni Siketek [...] tovább »
Mezőkövesd Zsóry FC: Kiütés helyett csak kétgólos
Mezőkövesd - Győzött a Magyar Kupa-odavágóján a Mezőkövesd Zsóry FC együttese a Szolnoki MÁV FC ellen. tovább »
DVSC: a mester és a klublegenda is ott volt a derecskei Loki Klub első összejövetelén
Derecske - A családias, jó hangulatú ankéton nem csak felnőtt, hanem egészen fiatal kis szurkolók is voltak. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása