Frissítve:

Tizenkét elítéltnek mosta meg a lábát Ferenc pápa nagycsütörtökön

Tizenkét elítéltnek mosta meg a lábát Ferenc pápa nagycsütörtökön © Fotó: AFP
Vatikánváros/Velletri – Kilenc olasz, egy brazíliai, egy elefántcsontparti és egy marokkói rabnak mosta és csókolta meg a lábát Ferenc pápa a Róma közeli Velletri börtönében, ahol az utolsó vacsorára emlékező misét mutatta be csütörtökön.

hiba beküldése

Ferenc pápa a büntetés-végrehajtási intézet színháztermében mutatta be a misét, amelynek során elvégezte a lábmosás szertartását.

A terembe a börtönben büntetését töltő 570 rabnak csak egy része fért be. Amikor Ferenc pápa belépett a terembe hosszú taps fogadta.

Rögtönzött homíliájában az egyházfő a testvériségről beszélt, azt szorgalmazta, hogy az emberek – a börtönök falain kívül és belül is – egymás “eltaposása” helyett, egymást szolgálják és segítsék.

A pápa kijelentette, a világban azt látni, hogy a nemzetek vezetőit az uralkodás irányítja, de “köztetek nem szabad így lennie: a nagyobb és erősebb segítse a kisebbet!” – hangoztatta Ferenc pápa.

Megjegyezte, a püspökök sem a leghatalmasabbak, ellenkezőleg nekik kell a leginkább szolgálni embertársaikat.

Az utolsó vacsorára (coena Domini) emlékező szertartáson Ferenc pápa 12 elítéltnek mosta meg a lábát, ahogyan Jézus tette tanítványaival. Ferenc pápa szokása szerint letérdelt a rabok lábához, megmosta és meg is csókolta ezt. A lábmosás szertartására kiválasztott elítéltek között volt keresztény és muzulmán, fiatalabb és idősebb is: volt, aki meghatódott és könnyeivel küszködött.

Ferenc pápa ritkán szokta megtenni, de most személyesen osztotta ki az ostyát a misén résztvevőknek.

A misén többek között azokért a rabokért is imádkoztak, akik önkezűleg vetettek véget életüknek a rácsok mögött.

Fotó: AFP

A Rómától negyven kilométerre levő Velletri város börtöne a térség egyik legnagyobb és legzsúfoltabb büntetési intézete, valamivel több mint 400 férőhellyel. További háromszázan dolgoznak a börtönben, őrök, pszichológusok és mások. 2013-as pápává választása óta Ferenc pápa ötödik alkalommal végzi a lábmosás szertartását börtönben: már 2013-ban egy Róma közeli fiatalkorúak börtönébe ment Casal del Marmóba, majd 2015-ben a római Rebibbia börtönébe, 2016-ban a Róma közeli Pallianóba, tavaly a Róma központjában levő Regina Coeli-börtönbe. Míg elődei templomban, paptársaik lábát mosták meg nagycsütörtökön, Ferenc pápa raboknak, betegeknek, menedékkérőknek, férfiaknak és nőknek, keresztényeknek és más vallásúaknak egyaránt.

Ferenc pápa már több börtönt felkeresett nemzetközi utazásai során, gyakran használja azt a pásztorbotot, amelyet rabok faragtak neki, és a Szent Péter-bazilikában a milánói börtönben készített ostyákat használja.

Nagypéntek este a Vatikánnál egy római börtön néhány rabja oszt szét meleg ételt a hajléktalanoknak, olyan ételeket, amelyeket a börtönben készítettek számukra.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak Németországban
A jura időszakban élt ősmadár fosszíliájára bukkantak paleontológusok Németországban. Ez a második eddig [...] tovább »
Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma
Washington - Az Egyesült Államokban folyamatosan növekszik a kanyarós megbetegedések száma - jelentette hétfőn [...] tovább »
Előzetes online regisztrációhoz kötik a belépőjegy-vásárlást a Plitvicei-tavakhoz
Zágráb - Számos turista, köztük egy magyar család maradt belépő nélkül az elmúlt hetekben a [...] tovább »
A Fight Girl az Európai Filmakadémia Fiatal Közönség Díjának nyertese
Budapest - Ötvenöt európai város, köztük Budapest 12-14 éves közönsége szavazhatott a Európai Filmakadémia [...] tovább »
Meghalt John Lukacs történész
New York - Kilencvenöt éves korában meghalt John Lukacs Széchenyi-nagydíjas magyar származású amerikai [...] tovább »
Hercegi utód – Fia született Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek
London - Fia született hétfőn Harry hercegnek és Meghan hercegnőnek. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása