Frissítve:

Tizenévesek végeztek magukkal Kínában, mert nem lettek kész a házi feladatukkal

Peking, 2013. május 3., péntek (MTI) – Két tinédzser diák lett öngyilkos a kelet-kínai Csiangszu tartományban egymástól függetlenül ugyanazon a napon azért, mert nem tudták a házi feladatukat időben elkészíteni – számolt be az esetekről a China Daiy című angol nyelvű napilap pénteken.

hiba beküldése

A Hszie családnevű 13 éves fiú a tartományi székhelyen, Nanking városban csütörtökön hajnali négy órakor kelt fel, hogy befejezze az aznapi házi feladatát. A rendőrség közlése szerint otthonának lépcsőházában hat órakor találták meg felakasztva.

Egy másik – 15 éves – szintén nankingi középiskolás fiatalember nem végzett az ünnepek alatt házi feladatával és szülei azt javasolták, addig ne is menjen be, amíg a kötelességét nem teljesítette. A lakóház magas emeletéről délelőtt 11 óra tájban vetette le magát és szörnyet halt.

A kínai online közösség máris élénken reagált a történtekre és többnyire a diákokra nehezedő egyre nagyobb terheket, az oktatási rendszert okolják a tragédiákért. A pedagógusok hetilapja és a people.com interneten indított közös közvélemény-kutatásában a résztvevők 87 százaléka válaszolt úgy, hogy minden nap van házi feladata és csaknem 18 százalékuknak legalább három órába telik azok elkészítése. Egy kínai diák átlagosan 8,6 órát tölt az iskolában, ahol a szünetekben gyakran már a másnapi házi feladatokon dolgozik.

A tanulás és a vizsgákon való megfelelés a szülők és gyermekeik számára a világ legnépesebb országában rendkívül fontos. A verseny pedig igen éles, hiszen a továbbtanulás sorsdöntő, miközben az egyetemekre, főiskolákra felvehetők száma korlátozott, a mérce viszont magas.

A China Dailyben megszólaló okatáskutató szerint Kína ugyan az 1980-as évektől a diákokra háruló nyomás csökkentésével együtt a minőségi oktatás koncepcióját hirdette meg, a terhek nem enyhülnek. Hsziung Ping-csi szerint ennek fő oka, hogy tesztek eredményei még mindig a felsőoktatásba készülők legfontosabb értékmérői.

– MTI –



További hírek a Bulvár kategóriából
Videó: Nagyon beégeti a metrón terpeszkedő férfiakat egy orosz jogászlány
Szentpétervár - A húszéves Anna Dovgalyuk fehérítőszeres vízzel locsolja le a terpeszben ülő férfiak lágyékát. tovább »
Videó: Amikor beüt a fájdalmas felismerés, hogy nem vagy se Tarzan, se Pókember
A kötélen hintázás láthatóan nem való mindenkinek, de ennek belátásához néha sajnos csúnya pofára esés kell. tovább »
Hátborzongató fotók az 1900-as évek gyermekmunkásairól
USA - Lewis Hine 1908-ban lett a Nemzeti Gyermekmunkaügyi Bizottság hivatalos fotográfusa. Ekkor még sejtelme sem [...] tovább »
Itt egy gyerek, ott meg kettő: képeslap buktatta le a duplacsaládos férfit
Ausztrália - Eddie, az apuka úgy gondolta, miért ne alapíthatna egy másik családot is? Csak titokban kell [...] tovább »
Sok meglepetés mellett kedvenc, Nyíregyházán készült tortáját kapta születésnapjára Szabó Zsófi
Budapest, Nyíregyháza - Szombaton ünnepelte 30. születésnapját Szabó Zsófi, akit családja és barátai leptek meg. tovább »
Fejes koncert közben sérült meg
Debrecen, Rotterdam - A Tankcsapda rotterdami koncertjét nem várt esemény zavarta meg, Fejes Tamás a dobverővel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Két hét alatt négymeccses sorozatot kezd a KBSC
Kazincbarcika - A labdarúgó NB II 9. fordulójában Budafokra utazik szerdán a Kazincbarcikai SC. tovább »
Négy új elnökségi tagot választott a tenisz szövetség
Budapest - A Magyar Tenisz Szövetség (MTSZ) szerdai rendkívüli közgyűlésén négy új elnökségi tagot választottak. tovább »
Béres Roland edzőként tért vissza a Macikhoz
Miskolc - Béres Roland, a Macik egykori kedvence edzőként tért vissza hajdani sikerei színhelyére. tovább »
Futballistamezre cserélik majd a talárt és a reverendát
Nyíregyháza - Tisztelettel és szeretettel fogadják őket, komolyan veszik a mérkőzést, de nem a győzelem a [...] tovább »
Birkózó-vb – Lehet még önkéntesnek jelentkezni
Budapest - Továbbra is lehet még önkéntesnek jelentkezni az októberi budapesti birkózó-világbajnokságra. tovább »
Mérföldkőhöz érkezik vasárnap a magyar e-sport
Budapest - Vasárnap mérföldkőhöz érkezik a magyarországi e-sport: az új FIFA 19 verzió megjelenésével [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása