Frissítve:

Tíz veszélyesnek tartott muzulmánt utasítottak ki Olaszországból

Róma, 2015. január 18., vasárnap (MTI) – Az idén már tíz olyan muzulmán vallású külföldit utasítottak ki Olaszországból, akit a hatóságok veszélyesnek tartottak az olasz nemzetbiztonságra – jelentette a vasárnapi Corriere della Sera napilap.

A kiutasított személyeknek olaszországi tartózkodási engedélyük és munkahelyük volt. Itália középső és északi nagyvárosaiban éltek, vannak közöttük imámok is.

A Corriere della Sera az olasz belügyminisztériumtól szerzett adatokat közölte, amelyek szerint tavaly 13, az idén már 10 külföldit utasítottak ki Olaszországból nemzetbiztonsági okokból. A hatóságok szerint az al-Kaida terrorista szervezettel és az Iszlám Állam fegyvereseivel álltak kapcsolatban, és nekik toboroztak embereket.

A Corriere della Sera értesülései szerint jelenleg 150 külföldi áll megfigyelés alatt Olaszországban. A SkyTg24 olasz hírtelevízió úgy tudja, az olasz nemzetbiztonság nyolc itáliai muzulmán imahelyet is ellenőrzés alatt tart.

A tavaly kiutasított személyek között volt a marokkói Raoudi Abdelbar, a Velence közeli San Dona di Piave muzulmán közösségének imámja. Az olasz hatóságok 2014 augusztusában tették fel egy Marokkóba tartó repülőgépre, miután az imám egyik prédikációjában a zsidók legyilkolására szólította fel híveit. Mint kiderült, Raoudi Abdelbar autodidakta imám volt, nem végzett semmilyen teológiai iskolát.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Pozitívnak minősítette a magyar családvédelmi intézkedéseket a cseh kormányfő
Prága - A demográfiai problémák megoldása, a népességnövekedés irányába tett figyelemre méltó és pozitív [...] tovább »
Vidám csendőrök helyett rinók
Nyíregyháza - Ésik Sándor világjáró sorozatának 154. részében a francia Riviéra jellegzetes városára [...] tovább »
Francia zavargások – Harmadik hónapja tüntetnek a sárgamellényesek
Párizs - Tizennegyedik alkalommal is az utcákra vonultak szombaton országszerte a francia kormány adó- és [...] tovább »
Elhunyt Bruno Ganz világhírű svájci színész
Züricht/Berlin - Hetvenhét éves korában Zürichben elhunyt Bruno Ganz svájci színész a Berlin fölött az ég [...] tovább »
Tömegek kísérték utolsó útjára Jan Olszewski egykori lengyel kormányfőt
Varsó - Tömegek kísérték utolsó útjára szombaton Jan Olszewski egykori lengyel miniszterelnököt. A [...] tovább »
A rizs, a tészta és a zöldségek hazája
Nyíregyháza - Sárát elvarázsolta az ázsiai konyha sokszínűsége. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Dubaji tenisztorna – Babos az első fordulóban búcsúzott
Budapest/Dubaj - Babos Tímea számára az első forduló jelentette a végállomást Dubajban a 2,8 millió dollár [...] tovább »
„Álmodni sem mertem volna, hogy ilyen góllal mutatkozom be”
Debrecen - A Ferencváros vezető gólja szárnyakat adott a Lokinak, onnantól uralták a meccset. tovább »
Labdarúgó NB I – Eredmények és tabella – 21. forduló – 2018/2019.
Budapest - A címvédő MOL Vidi FC hátránya hat pontra csökkent a listavezető Ferencvárossal szemben az OTP Bank [...] tovább »
Labdarúgó NB I – Góllövőlista – 21. forduló – 2018/2019.
Budapest - A labdarúgó OTP Bank Liga góllövőlistája: tovább »
Labdarúgó NB I – Az MTK otthonában nyert idén először a Vidi
Budapest - A címvédő MOL Vidi FC 3-1-re győzött az MTK Budapest otthonában a labdarúgó OTP Bank Liga szombati, [...] tovább »
„Nagyon büszke vagyok a lányokra”
Miskolc - A női kosárlabda NB I/B Piros csoportjának  16. fordulójában hazai pályán kapott ki az Aluinvent-DVTK U23. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása