Frissítve:

Titkos adatgyűjtés – Vizsgálat indul a kiszivárogtató leleplezésére

Washington, 2013. június 8., szombat (MTI) – Az amerikai kormány vizsgálatot kíván indítani annak kiderítésére, hogy ki szivárogtatta ki a médiának a Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) kiterjedt anyaggyűjtési gyakorlatára vonatkozó információkat – közölte szombaton az amerikai média.

hiba beküldése

A Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) és a nemzeti hírszerzés igazgatója (DNI) elrendelte annak felmérését, hogy milyen nemzetbiztonsági károkat okozott a kommunikációs adatok gyűjtésének leleplezése – írta a The Wall Street Journal.

Barack Obama elnök, aki pénteken maga is elismerte az adatgyűjtés tényét, kijelentette, hogy a gyakorlat nyilvánosságra kerülése miatt azok, akik kárt kívánnak okozni az Egyesült Államoknak, képesek lesznek megkerülni a “megelőző intézkedéseket”.

Az ABC televízió értesülése szerint a hatóságok úgy vélik, hogy a híváslisták és az internetes forgalom megfigyelésére vonatkozó értesüléseket ugyanaz az ember szivárogtatta ki a brit The Guardian és az amerikai The Washington Post című napilapnak.

“A fickó valamifajta mártír próbál lenni. De ez az egész teljességgel felelőtlen és törvénytelen. Többről van szó pusztán annál, hogy engedély nélkül cselekedett. Ő nem hős” – idézett híroldalán az ABC egy, a neve elhallgatásával nyilatkozó bűnüldözési szakértőt.

Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója a CBS televíziónak nyilatkozva védelmébe vette az adatgyűjtésre vonatkozó titkos információkat kiszolgáltató emebt és annak szerepét a neki 700 ezer eljuttató Bradley Manning közlegényéhez hasonlította. Manning ellen jelenleg hadbírósági eljárás folyik.

A brit The Guardian című napilap szerdán számolt be arról, hogy az NSA titokban, a külföldi hírszerzés felügyeletére vonatkozó törvény (FISA) alapján felállított bíróság (FISC) végzése alapján amerikai telefonhívások millióiról gyűjt adatokat.

Az ABC egy névtelenül nyilatkozó forrása azt állította, hogy a titokban működő bíróság 35 éves fennállása óta a tudomása szerint egyszer sem történt még a mostanihoz kiszivárogtatás.

Csütörtökön a The Guardian és a The Washington Post arról írt, hogy az NSA egy PRISM kódnevű program keretében 9 jelentős internetes szolgáltató szerverén végez adatgyűjtést, aminek eredményeképpen magánjellegű e-mailek, chatek, fotók és egyéb kommunikációs anyagok tömegei kerültek a birtokába. James Clappernek, a nemzeti hírszerzés igazgatójának tájékoztatása szerint az adatgyűjtés célpontjai az Egyesült Államokon kívül élő külföldiek voltak.

Pénteken a The Wall Street Journalból az derült ki, hogy létezhet egy harmadik titkos adatgyűjtési program is, amelynek keretében az NSA a hitelkártya-tranzakciók adatait rögzíti.

A The New York Times szombaton arról számolt be, hogy az amerikai biztonsági szerveknek 2009-ben egy elfogott, a pakisztáni Pesavárból Denverbe küldött e-mail alapján sikerült megakadályoznia egy, a New York-i metró ellen tervezett merényletet. A hátizsákos robbantást Najibullah Zazi hajtotta volna végre a 2001. szeptember 11-i terrortámadások nyolcadik évfordulóján.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Grammy-díjas világsztár és az egészséges életmód a FEZEN középpontjában
Székesfehérvár - A Grammy-díjas Pitbull, több mint száz fellépő és az egészséges életmódot népszerűsítő [...] tovább »
Magyar motoros szenvedett halálos balesetet a romániai Transalpina magashegyi úton
Kolozsvár - Magyar motoros szenvedett halálos balesetet vasárnap a Déli Kárpátokat átszelő romániai Transalpina [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2018. július 22.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
Ikertornyaival ejti rabul a turistákat a maláj főváros
Kuala Lumpur - Iszonyú hőség, elviselhetetlen pára, kaotikus közlekedés – erre számítottunk Malajzia [...] tovább »
Videó: Mintha a Terminátor járt volna itt – Elképesztő ütközés egy amerikai autópályán
USA - A sofőr csodával határos módon kisebb sérülésekkel megúszta a balesetet. tovább »
Tízezer orvos hiányzik Németországból
Berlin - Tízezer orvos hiányzik Németország kórházaiból és rendelőiből - jelentette ki a Rheinische Post [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Német Nagydíj – Hamilton győzött, Vettel kiesett, a brit vezet az összetettben
Budapest, Hockenheim - A címvédő és négyszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája nyerte a [...] tovább »
Vízilabda Eb – Keszthelyi: csak a győzelem érdekel
Barcelona - A győzelmen kívül semmi más nem érdekli Keszthelyi Ritát, a címvédő magyar női [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – FTC vs. DVTK
Budapest, Miskolc - A labdarúgó OTP Bank Liga NB I 2018/19-es szezonjának 1. fordulójában a Diósgyőri VTK [...] tovább »
Gyémánt Liga – Baji Balázs hetedik Londonban
London - Baji Balázs hetedik helyen végzett 110 méteres gátfutásban az atlétikai Gyémánt Liga londoni [...] tovább »
Vízilabda Eb – Georgia és Szlovákia nyert a férfi alsóházban
Barcelona - Georgia és Szlovákia csapata diadalmaskodott vasárnap a Barcelonában zajló vízilabda [...] tovább »
Strandröplabda ob – A Bán, Rozgonyi és a Háfra, Szabó páros nyert a harmadik fordulóban
Budapest, Dunaújváros - A férfiaknál a Bán Viktor, Rozgonyi Bálint páros, a nőknél a Háfra Dominika, Szabó [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása