Frissítve:

Titkos adatgyűjtés – Viviane Reding kettős mércét emleget

Brüsszel, 2013. szeptember 4., szerda (MTI) – Kettős mércét, a keleti tagállamokkal szembeni előítéletet emlegetett egyes nyugati országok részéről a jogállamiság megítélése és a sajtószabadság területén Viviane Reding szerdán, egy brüsszeli panelbeszélgetésen. Azokat az információkat hozta fel példaként, amelyek az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett titkos adatgyűjtésről a brit sajtóban kiszivárogtak.

hiba beküldése

Az alapjogokért és igazságügyi kérdésekért felelős luxemburgi biztos elmondta, hogy tapasztalata szerint ha egy keleti tagállamban nyomást gyakorolnak egy újságíróra, akkor a német, a brit, a francia, a svéd és a finn külügyminiszter izgatott lesz, és a bizottság beavatkozását kéri, az Európai Parlament azonnal plenáris vitát kezdeményez és határozati javaslatot készít, amelyben elítéli a történteket.

“Ezek a miniszterek és képviselők egyetlen egyszer sem telefonáltak, amikor (David) Mirandát letartóztatták a londoni repülőtéren három héttel ezelőtt, vagy amikor a The Guardiannek meg kellett semmisítenie bizonyos bizonyítékokat a brit kormány kérésére” – jelentette ki Reding, aki egyúttal arra is rámutatott, hogy az európai Bizottságnak nem szabad belesétálnia a “Kelet-ellenes” előítéletek csapdájába a jogállamiságról folyó vitákban.

David Miranda a The Guardian egyik újságírójának, Glenn Greenwaldnak az élettársa. Greenwald volt az, aki a baloldali brit lapban feltárta az Edward Snowden által kiszivárogtatott, az NSA által végzett titkos adatgyűjtés részleteit. Mirandát augusztusban a terrorizmus elleni brit törvényre hivatkozva több órára feltartóztatták a rendőrök a londoni Heathrow reptéren. Kihallgatták, elkobozták számítógépét, mobiltelefonját, digitális fényképezőgépét és memóriakártyáit. Mirandának fel kellett fednie az elektronikus postafiókjához és a közösségi oldalakhoz használt jelszavait is.

Később pedig arra is fény derült: a brit kormány heteken át nyomást gyakorolt a The Guardianre, hogy adja át vagy semmisítse meg azokat az adathordozókat, amelyeken a kiszivárogtatásból származó információk voltak. A megsemmisítést végül a lap főszerkesztője szerint a GCHQ brit titkosszolgálat ügynökei személyesen felügyelték. Alan Rusbridger szerint ez volt az egyik legbizarrabb pillanat a The Guardian hosszú történetében.

– MTI – 

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Videó: Csecsemőket is megkéseltek egy New York-i otthonban
Washington - Párnapos csecsemőket is megkéseltek egy New York-i csecsemőotthonban péntek hajnalban. tovább »
Donald Trump lassítja a vélt orosz beavatkozásra vonatkozó vizsgálatok titkosított dokumentumai nyilvánosságra hozatalát
Washington - Donald Trump amerikai elnök lassítja a vélt orosz beavatkozásra vonatkozó vizsgálatok titkosított [...] tovább »
Az SZBU cáfolja, hogy eljárást folytatna Kárpátalján valamely nemzetiségi kisebbséggel szemben
Ungvár - Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) Kárpátalja megyei főosztályának sajtószolgálata pénteken [...] tovább »
Ukrán politikus: nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól
Ungvár - Nincs jogalap a magyar útlevél elvételére az ukrán állampolgároktól - jelentette ki Kárpátalja [...] tovább »
Sargentini-jelentés – Fidesz: A DK folytatja a nyomásgyakorlást
Budapest - A Fidesz szerint a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció (DK) a bevándorláspárti politika [...] tovább »
Felejthetetlen mozik felejthetetlen bakijai
Még a legnagyobb hollywoodi filmesek is követhetnek el őrült és vicces hibákat. És ha ezek egyszer szemet [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
DVSC Schaeffler: igazságos a döntetlen a keleti rangadón
Debrecen - Rangadóhoz méltó hangulatban izgalmas meccset játszott a Loki a Kisvárdával. tovább »
Fejlődő műfajban jött érmek
Miskolc - Három grapplinges is dobogóra állhatott a világbajnokságon. tovább »
Jégkorong Erste Liga – Brassói sikerével élre állt a DEAC
Budapest/Brassó - A DEAC 6-1-re győzött a Corona Brasov vendégeként a jégkorong Erste Liga pénteki [...] tovább »
Torna vk – Négy magyar jutott a szerenkénti döntőkbe Szombathelyen
Szombathely - A magyar szövetség beszámolója szerint Boncsér Krisztián szombaton a talaj fináléjában lesz [...] tovább »
Dzsudzsák Balázs góllal mutatkozott be új csapatában
Budapest/Madinat Zajed - Dzsudzsák Balázs góllal mutatkozott be új csapatában, az Egyesült Arab Emírségek [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Mosonmagyaróváron győzött az MTK
Budapest - Az MTK Budapest nyert Mosonmagyaróváron a női kézilabda NB I pénteki második mérkőzésén. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása