Frissítve:

Titkos adatgyűjtés – Snowden díszdoktor lesz Németországban

Snowden díszdoktor lesz Németországban Snowden díszdoktor lesz Németországban - © Fotó: Getty Images
Berlin, 2014. április 10., csütörtök (MTI) – Díszdoktorrá avatja a rostocki egyetem Edward Snowdent, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) volt informatikusát, aki kiszivárogtatta az ügynökség titkos adatgyűjtő programjait leleplező dokumentumokat.

hiba beküldése

A német sajtó csütörtöki beszámolói szerint az egyetem bölcsészettudományi karának tanácsa a díszdoktori cím odaítéléshez szükséges háromnegyedes többséggel döntött arról, hogy megindítják az eljárást. A döntést tekintélyes amerikai és német tudósok szakvéleménye alapján hozták meg.

A szakértők megállapítása szerint Edward Snowden a polgári engedetlenség hagyományát követve és egzisztenciáját feláldozva szembeszállt hazája törvényeivel, hogy leleplezze az informatikai hírszerzésre szakosodott állami szervezet visszaéléseit a digitális kommunikáció révén keletkező személyes adatokkal. Leleplezésének pedig azért van nagy jelentősége, mert az NSA tevékenységéről elindult vita valójában az állam és az állampolgár viszonyáról és a demokratikus államok egymás közti kapcsolatáról szól, valamint arról, hogy miként lehet biztosítani a digitális környezetben az alapvető jogok érvényesülését és a személyes adatok védelmét.

Az amerikai informatikus “Kolumbusz Kristóf az új, digitális világban” – idézték hírportálok Gesa Mackenthun dékánhelyettest.

A kari tanács májusban ismét szavaz a kitüntetésről, és amennyiben a javaslat ismét elnyeri a testület támogatását, az egyetem szenátusa és rektora köteles elfogadni a döntést és díszdoktori címmel felruházni Edward Snowdent.

Németországban parlamenti vizsgálóbizottság is foglalkozik a Snowden-féle iratokból kibontakozó ügyekkel. A testület április elején tartotta alakuló ülését, és az elnöke máris lemondott. Clemens Binninger, a konzervatív CDU politikusa azzal indokolta döntését, hogy az ellenzék mindenáron Edward Snowden meghallgatását akarja elérni, ami nem az ügy feltárását, hanem csak pártpolitikai célokat szolgál, hiszen Snowden valamennyi iratot átadott újságíróknak és nem tud új adatokkal szolgálni.

A testület csütörtöki ülésén tovább folytatódott a vita az NSA volt munkatársának meghallgatásáról. A döntést végül májusra halasztották. Addig a kormányzatnak kell tisztáznia, hogy lehetséges-e egyáltalán valamilyen formában a bizottsági meghallgatás.

Edward Snowden 2013 közepén szivárogtatott ki szigorúan titkos dokumentumokat az NSA-től. Ezért hazájában, az Egyesült Államokban bíróság elé akarják állítani. Azzal vádolják, hogy kémkedett, eltulajdonított kormányzati tulajdont és szándékosan közölt titkos hírszerzési információt jogosulatlan személlyel. Az informatikus augusztusban egy évre menedékjogot kapott Oroszországban.

– MTI, Bálint Marcell –

 



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Minimalizálhatók a szülési fájdalmak, íme a tuti trükk!
Ausztrália - Legalábbis egy ausztrál férfi és néhány anyuka állítása szerint. A módszer segítségével [...] tovább »
Videó: Amikor azt hiszed, hogy nyugodtan horgászol, aztán már csak másodpercek vannak hátra az életedből…
A hátborzongató eset az Egyesült Államokban, Oregon államban történt. Christopher McMahon, Roni Durham és Bryan [...] tovább »
Videó: Az hagyján, hogy nem megy fel a kamion a jeges úton, de megindul vissza… nem lett szép vége a csúszkálásnak
Az Egyesült Államokban, Texasban nincsenek hozzászokva a hideghez és a jéghez, nem csoda hát, hogy a jelenlegi [...] tovább »
Hóból faragott autót akartak megbüntetni a rendőrök
Kanada - A kanadai rendőröket nagyon meglephette, hogy nem igazi autóval van dolguk. tovább »
Olyan erősen köhögött, hogy eltört a bordája
USA - Amikor orvoshoz fordult, már hatalmas lila zúzódás húzódott végig a nő oldalán. tovább »
Videó: Centikkel zuhant a babakocsis nő mellé a hatalmas fa
Horst - Megadta magát az erős szélviharban, nem sokon múlt a tragédia. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Senánszky Flóra luxuskörülmények között készül a Miss Intercontinental döntőjére
Hurghada - A királynőnek és vetélytársainak az egyiptomi Hurghada gyönyörű üdülőközpontja ad otthont a [...] tovább »
Eddig sem vicceltek a Sényőiek
Sényő - Ádám Dénes, Szűcs Ferenc és Toldi András távozott az éllovas sényői csapattól. tovább »
Továbbra is hibátlan a DVSC-TVP ificsapata
Debrecen - A serdülők és az ifik is magabiztosan nyertek a Szeged ellen, utóbbi együttes továbbra is [...] tovább »
NFL – Következnek a főcsoport-döntők
Budapest - A főcsoport-döntőkkel folytatódik a profi amerikaifutball-liga (NFL), azaz már az 52. Super Bowlba [...] tovább »
Férfi kézilabda Eb – Zsiga Gyula: Vranjes nem élt az általunk kínált lehetőségekkel
Budapest - A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) minden lehetőséget megadott Ljubomir Vranjesnek, hogy több időt [...] tovább »
Hétvégi országos sportműsor
Budapest - A fontosabb hétvégi hazai sportesemények. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása