Frissítve:

Titkos adatgyűjtés – Német lapok: szoros a kapcsolat az NSA és a német szervek között

Berlin, 2013. július 21., vasárnap (MTI) – A német biztonsági szolgálatok szorosan együttműködnek az elektronikus hírszerzésre szakosodott amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökséggel (NSA) német lapok vasárnapi beszámolói szerint.

hiba beküldése

A Der Spiegel című hírmagazin azt írta, hogy az NSA egykori külsős munkatársa, Edward Snowden által kiszivárogtatott dokumentumok alapján “aligha tartható” a német kormányzati álláspont, miszerint a kormány és a titkosszolgálatok nem tudták pontosan, mivel foglalkozik az NSA, és csak a sajtóból értesültek a titkos adatgyűjtő programokról.

A Snowden-féle anyagok szerint a német szolgálatok az NSA “kulcsfontosságú partnerei”. Az amerikai szerv a német külföldi hírszerző szolgálattal (BND), az alkotmányvédelmi hivatallal (BfV) – vagyis a belső elhárítással -, és a belügyminisztérium egy háttérintézményével, az információs technológia biztonsági vetületeivel foglalkozó szövetségi hivatallal (BSI) dolgozik együtt.

A Der Spiegel által tanulmányozott anyagok szerint az NSA a BfV rendelkezésére bocsátotta az egyik legfejlettebb kémprogramját, az XKeyscore-t, amely a digitális kommunikáció szinte totális megfigyelésére alkalmas. A hetilap korábban arról számolt be, hogy Németország az NSA megfigyelési programjainak kiemelt célpontja, és az amerikai szakemberek havonta félmilliárd üzenetet, beszélgetést, videót, fotót – a németországi eredetű digitális kommunikáció egészét – megfigyelik és elemzik. Ennek a munkának az XKeyscore az egyik “szerszáma”, 2012 decemberében például a félmilliárdból 180 millió adatcsomagot ezzel a szoftverrel vizsgáltak – írta a német lap. A program használatát a BND munkatársai tanították be a BfV-s kollégáknak – tették hozzá.

A BND Afganisztánban az NSA “legszorgalmasabb partnere” – idézett a Der Spiegel a Snowden-aktából. Az anyagokból kiderül az is, hogy a BND a titkosszolgálati információcsere lehetőségeinek bővítése céljából megpróbálta rávenni a berlini kormányt az adatvédelmi szabályok lazítására, és 2012-ben “kockázatot is vállalt” azért, hogy kielégíthesse az amerikai partner információigényét.

A személyes kapcsolat is intenzív, az idén májusban például alig néhány héttel a Snowden-féle botrány kirobbanása előtt ellátogatott az NSA központjába a német belügyminiszter, a BfV elnöke és a BND 12 munkatársa. Ugyancsak májusban az NSA igazgatója Berlinbe látogatott, és tárgyalt a nemzetbiztonsági szolgálatokat felügyelő kancellári hivatalban is.

Hans-Georg Maassen, a BfV elnöke a beszámolóra reagálva a Bild am Sonntag című lapnak azt mondta, hogy a német belső elhárítás csak teszteli és nem használja az NSA szoftverjét. Gerhard Schindler, a BND elnöke a lapnak azt mondta: nem igaz, hogy milliós nagyságrendben jutnak német adatok az NSA-hoz a BND közreműködésével. A szolgálat tavaly csupán néhány esetben adott át német állampolgárokra vonatkozó adatokat az amerikai partnernek – tette hozzá.

Glenn Greenwald brit újságíró, aki júniusban a The Guardian című lapban elsőként közölte Snowden nemzetközi botrányt kiváltó kiszivárogtatásait, csütörtökön az ARD német közszolgálati televíziónak azt mondta, hogy napokon belül újabb leleplezések várhatók az amerikai informatikustól a hozzá és a Der Spiegel egy munkatársához eljutott dokumentumok révén.

A hét végén a Der Spiegel mellett a Focus című hetilap is írt az NSA és Németország kapcsolatáról. A lap szerint a német belügyminisztérium több mint 20 éve tudja, hogy az NSA széles körű megfigyelési tevékenységet végzett az egykori NSZK-ban. Ez az egykori keletnémet állambiztonsági hatóság, a Stasi archívumában talált anyagokból derül ki, amelyek szerint az NSA-nak egyebek között közvetlen hozzáférése volt az NSZK népességnyilvántartó rendszeréhez, és állami intézmények mellett vállalatok tevékenységét is figyelemmel követte. A Stasi egy amerikai forrástól jutott a mintegy 13 ezer NSA-dokumentumhoz, amelyeket az újraegyesített Németország belügyminisztériuma 1992-ben átadott az amerikai hatóságoknak – írta a Focus.

Az utóbbi évek fejleményeiről Michael Hayden, az NSA korábbi igazgatója a ZDF német közszolgálati televízónak elmondta: az Egyesült Államok a 2001. szeptember 11-i terrortámadások után jelentősen kiterjesztette a hírszerzési együttműködést az európai szövetségesekkel. “Nagyon nyíltak voltunk a barátainkkal” – mondta Hayden, aki 1999-től 2005-ig vezette az NSA-t. A szakember úgy vélte, nehezen érthető a digitális kommunikáció megfigyelése körüli németországi vita, hiszen “minden állam kémkedik, és minden modern állam végez elektronikus hírszerzési tevékenységet”.

Hayden szavai alapján a német állambiztonsági szolgálatok a szociáldemokraták (SPD) és a Zöldek 1998-2005 közötti koalíciós kormányzása alatt is együttműködhettek az NSA-val, és ez a munka folytatódhatott a konzervatív CDU/CSU és az SPD nagykoalíciója – 2005-2009 – idején, majd a konzervatívok és a liberális FDP 2009-ben kezdődött közös kormányzása alatt, vagyis a Baloldalt kivéve valamennyi parlamenti párt volt kormányon akkor, amikor szorossá vált a kapcsolat az NSA és a német szervek között.

Németországban a náci Gestapo és a Stasi emléke miatt rendkívül érzékeny téma a személyes adatok kezelése, így az NSA-botrány fontos üggyé vált a belpolitikában. A szeptemberi országos parlamenti választásra készülő pártok támogatottságán egyelőre nem változtatott az ügy, a felmérések szerint a CDU/CSU a szavazatok nagyjából 40 százalékára számíthat, míg a legnagyobb ellenzéki erő, az SPD 25 százalék körül áll.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Romániában 34-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma
Kolozsvár - Romániában 34-re emelkedett az influenza halálos áldozatainak száma, szerdán öt ember halt meg a [...] tovább »
Elképesztő, de igaz: ez az 5 filmsztori a valóságban is megtörtént
Az "igaz történet alapján" felirat gyakori vendég a filmek előtt: Hollywood imádja nagyvászonra vinni a [...] tovább »
Brexit – Barnier: jelenleg a rendezetlen brit kiválás esélye látszik a legnagyobbnak
Brüsszel - Minden korábbinál fontosabb most a felkészülés folytatása az Egyesült Királyság rendezetlen [...] tovább »
Videó: A szexi csaj vetkőzéssel próbált banki kölcsönt szerezni – Nem kapott, de legalább készült róla egy pikáns felvétel
Oroszország - Ezt nevezzük ám igazi mellbedobásnak: a húszas évei közepén járó orosz hölgy kölcsönt [...] tovább »
Brexit – Theresa May: a kilépés halasztása nem oldana meg semmit
London - Theresa May brit miniszterelnök szerint a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) elhalasztása semmit nem [...] tovább »
Az EU elfogadta Japánnal az adatvédelemről szóló megfelelőségi határozatot
Brüsszel - Az Európai Unió (EU) elfogadta Japánnal a személyes adatok védelméről szóló megfelelőségi [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Egygólos meccset nyertek a Fehérvári Titánok
Budapest - A Fehérvári Titánok csapata egygólos mérkőzésen legyőzte a vendég Dunaújvárosi Acélbikákat a [...] tovább »
Férfi röplabda MK – Előnyben a Kaposvár az elődöntőben
Budapest/Kaposvár - A Kaposvár nagy csatában, 3-2-re legyőzte a vendég Kecskemét csapatát a férfi röplabda [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Csoknyai: rengeteg indításgólt kaptunk
Herning - Csoknyai István szövetségi kapitány szerint a magyar férfi kézilabda-válogatott azért veszített [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – Törökországi vereségével nem juthat tovább a Szolnok
Budapest/Izmir - A Szolnoki Olaj 102-95-re kikapott szerdán a török Pinar Karsiyaka vendégeként a férfi [...] tovább »
Férfi vízilabda BL – Magabiztos győzelemmel törte meg rossz sorozatát a Szolnok
Szolnok - A Szolnoki Dózsa 11-8-ra legyőzte a Mladost Zagreb csapatát a férfi vízilabda Bajnokok Ligája [...] tovább »
Női kézilabda NB I – Nagy csatában nyert a Mosonmagyaróvár
Budapest - Tilinger Tamara nyolc másodperccel a vége előtt lőtt góljával nyert 23-22-re a Mosonmagyaróvár a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása