Frissítve:

Titkos adatgyűjtés – Merkel: súlyosan megrendült a bizalom

Brüsszel, 2013. október 25., péntek (MTI) – Súlyosan megrendült a bizalom az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) által végzett, tömeges, titkos adatgyűjtés miatt, és annak helyreállításához nem elegendőek a szavak, tettekre, radikális változásra van szükség – szögezte le Angela Merkel német kancellár az Európai Unió állam- és kormányfői tanácskozásának első napját követően péntek hajnalban.

hiba beküldése

Az arra vonatkozó kérdéseket, hogy pontosan melyik telefonján milyen beszélgetéseket hallgathatott le vagy figyelhetett meg az NSA, Angela Merkel annyit felelt, hogy mindig igyekezett szétválasztani a pártja nevében és a kormányfőként folytatott kommunikációt, ezért két telefonja is van, mert mindig is kerülni akarta a látszatát is annak, hogy a pártkommunikációt közpénzből finanszírozná. A kancellári mobil titkosítva van – közölte, valamint azt is tudatta: nincs konkrét bizonyíték a lehallgatásra, mindössze erre utaló nyomok vannak, és az, hogy a másik fél, az Egyesült Államok nem cáfolja az állításokat.

A kancellár beszámolt arról, hogy sikerült közös álláspontra jutnia a francia államfővel a kérdésben, tájékoztatták a többi vezetőt a lehetséges lehallgatásokról, és kifejezték aggodalmukat azzal kapcsolatban, hogy ez milyen következményekkel lehet az uniós polgárokra nézve.

“Az Európai Unió és az Egyesült Államok partnerek, de ennek a partnerségnek kölcsönös bizalmon és tiszteleten kell nyugodnia” – jelentette ki Merkel, majd aláhúzta: a hírszerzés szükséges a biztonság szavatolásához, de ha egyszer a bizalmatlanság magvát elvetetették, az nem segíti az együttműködést, sőt, éppen ellenkezőleg.

A Barack Obamával szerdán folytatott telefonhívás tartalmát firtató kérdést a kancellár azzal hárította el, hogy a beszélgetés bizalmas volt, az ilyenekről eddig sem nyilatkozott, s ezután sem fog. Angela Merkel az Európai Uniót, Németországot és az Egyesült Államokat igazi szövetségeseknek nevezte, ugyanakkor radikális változást sürgetett.

“Szövetségesek, szoros szövetségesek között, úgy értem, katonáink együtt estek el a közösen megvívott harcokban, az ember tudni akarja, hogy nem kell ilyen megfigyelés miatt aggódnia” – hangoztatta a német kancellár. Valamin változtatni kell, az amerikai-német-európai barátság nem lehet egyirányú utca – tette hozzá Angela Merkel.

A német kancellár arra a kérdésre is válaszolt, hogy változtatott-e a megfigyelés miatt telefonálási és kommunikációs szokásain: nem, aki velem beszél, az mind ugyanazt fogja hallani – közölte Merkel.

Kárpáti János és Konsiczky Zoltán,  MTI



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Az EP új uniós stratégiát javasol a terrorizmus elleni fellépés hatékonyságának javítására
Brüsszel/Strasbourg - Javaslatot fogadott el strasbourgi plenáris ülésén az Európai Parlament (EP) a [...] tovább »
Theresa May állítólag megígérte, hogy nem ő vezeti a Konzervatív Pártot a következő választásokon
London - Nem hivatalos értesülések szerint Theresa May brit miniszterelnök szerdán megígérte a kormányzó [...] tovább »
Strasbourgi lövöldözés – Megerősítették a német-francia határ ellenőrzését
Berlin - Megerősítették a német-francia határ ellenőrzését a közvetlenül a határ francia oldalán fekvő [...] tovább »
ENSZ-főtitkár: a katowicei klímacsúcs egyelőre nem oldotta meg a kulcskérdéseket
Varsó - A klímavédelmi tárgyalások előrehaladtak, de a kulcsfontosságú kérdések még nem oldódtak meg - [...] tovább »
Szijjártó: lehetőség nyílik Magyarország és Kambodzsa együttműködésének szorosabbra fűzésére
Budapest - A dinamikusan fejlődő délkelet-ázsiai térség érdeklődése egyre inkább Európa felé fordul, [...] tovább »
Az EU szigorítja a robbanóanyagok összetevőinek és adalékanyainak uniós ellenőrzését
Brüsszel - Az Európai Unió Tanácsának munkáját segítő Állandó Képviselők Bizottságának (COREPER) [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Európa-liga – A Chelsea edzője kemény mérkőzést vár a Vidi ellen
Budapest - Kemény mérkőzés lesz, nehéz motiválni a játékosokat, hisz nincs semmi tétje számunkra a [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – Kaposváron nyert öt szettben a Kecskemét
Budapest/Kaposvár - A Kecskemét öt szettben nyert a Kaposvár vendégeként az élvonalbeli férfi [...] tovább »
Női kézilabda Eb – Rasmussen: folyamatosan fejlődött a csapat
Nancy - Kim Rasmussen szövetségi kapitány szerint folyamatosan fejlődött a magyar női [...] tovább »
Női kosárlabda EK – Hazai vereséggel búcsúzott a Győr
Budapest/Győr - A Győr 78-56-ra kikapott a Gironától, így véget ért szereplése a női kosárlabda Európa [...] tovább »
Férfi kosárlabda EK – A Fehérvár és a Szolnok is vereséggel kezdte a második csoportkört
Budapest - Az Alba Fehérvár vendégként, a Szolnoki Olaj házigazdaként szenvedett szoros mérkőzésen vereséget [...] tovább »
Női kosárlabda EK – Nagy csatában nyert a DVTK
Budapest/Miskolc - A DVTK hazai pályán szoros csatában 63-61-re legyőzte az olasz Venezia együttesét [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása