Frissítve:

Titkos adatgyűjtés – Focus: Merkel mobilját legalább öt ország titkosszolgálata figyelte

Berlin, 2013. november 25., hétfő (MTI) – Angela Merkel német kancellár mobiltelefonját legkevesebb öt ország titkosszolgálatai figyelték meg – írta a Focus.

hiba beküldése

A német hírmagazin hétfőn megjelent számában közelebbről nem azonosított német biztonsági szervek elemzésére hivatkozva azt írta, hogy az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) mellett brit, orosz, kínai és észak-koreai titkosszolgálatok is figyelték Angela Merkel mobiltelefonját, amióta a politikus 2005-ben megszerezte a kancellári tisztséget.

A külföldi szolgálatok nem a kormányfő biztonsági szoftverekkel felszerelt hivatali készülékét, hanem “mezei” mobilját figyelték. A kémeknek nem volt nehéz dolguk, mert a telefon megfigyeléséhez szükséges berendezéseket szabadon be lehet szerezni, és kedvezőek a berlini kormányzati negyed adottságai is. A lapos és tágas terület kiválóan alkalmas lehallgatási műveletekre, és erre már azelőtt figyelmeztettek a német biztonsági szervek, hogy a törvényhozás és a kormányzat átköltözött Bonnból Berlinbe – írta a Focus.

A beszámoló szerint a külföldi szolgálatok igen aktívak Németországban. Tavaly száznál is több német politikus, állami tisztségviselő, katonatiszt, tudós és vállalatvezető jelentette a német elhárításnak, hogy megpróbálták őket beszervezni. A hírmagazin szerint arról nincs adat, hogy összesen hány németet környékeztek meg külföldi kémek, de számuk jelentős lehet.

Az NSA volt alkalmazottjától, Edward Snowdentől származó titkosügynökségi dokumentumok alapján Angela Merkel magánhasználatú mobiltelefonja az NSA megfigyelési célpontjai között volt. Hétfőn amerikai kongresszusi küldöttség érkezett Berlinbe a kiszivárogtatás nyomán támadt feszültség feloldására. A két demokrata párti politikus, Chris Murphy szenátor és Gregory Meeks kongresszusi képviselő vezette delegáció tárgyal többek között Guido Westerwelle külügyminiszterrel és Hans-Peter Friedrich belügyminiszterrel.

A német biztonsági szerveknek évi 500 millió euróval több pénz kell a hatékony elhárító munkához – mondta a Die Welt című német lapnak a szövetségi hírszerzés (BND) és az alkotmányvédelmi hivatal (BfV) vezetője. A technológia fejlődésével egyre nehezebb lépést tartani, és bizonyos berendezéseket és szoftvereket már nem is lehet hazai forrásból beszerezni. Ezért a szolgálatoknak vigyázniuk kell, nehogy egy külföldi berendezéssel vagy programmal együtt egy “láthatatlan kémet” is bevásároljanak – mondta Hans-Georg Maassen, a BfV elnöke. A legkorszerűbb felszerelésre van szükség, hogy megtalálják a vírusokat és kémszoftvereket, mielőtt kárt okoznak a létfontosságú, úgynevezett kritikus infrastruktúrában – tette hozzá Gerhard Schindler, a BND elnöke.

– Bálint Marcell, MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Donald Trump: Washington fontolóra veszi a lengyel kérést állandó lengyelországi amerikai katonai jelenlétre
Washington - Az Egyesült Államok fontolóra veszi a lengyel kérést, amely állandó amerikai katonai jelenlétet [...] tovább »
Leszakadt a madridi Hotel Ritz állványzatának egy része, egy munkás meghalt, többen megsérültek
Madrid - Leszakadt Madridban a felújítás alatt álló Hotel Ritz állványzatának egy része kedden, a balesetben [...] tovább »
Nobel békedíjra jelölte a kijevi parlament az orosz börtönben éhségsztrájkoló ukrán filmrendezőt
Kijev - Nobel-békedíjra jelölte a kijevi parlament kedden az Oroszországban bebörtönzött, több mint négy [...] tovább »
Brexit – Liberális Demokraták: a Brexit megállítható és meg is kell állítani
London - A brit Liberális Demokraták vezetője szerint a Brexit megállítható és meg is kell állítani. tovább »
Szíria – Netanjahu együttérzését fejezte ki Putyinnak, és további biztonsági együttműködést szorgalmazott
Jeruzsálem - Együttérzésének adott hangot Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök Vlagyimir Putyin orosz [...] tovább »
Illegális bevándorlás – BM: újabb hazug jelentéssel támadják Magyarországot, hogy elvegyék a határvédelem jogát
Budapest - "Brüsszel újabb valótlan tartalmú jelentéssel támadja Magyarországot, azért hogy elvegye tőlünk a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kerekesszékes vívó Eb – Három éremmel kezdett a magyar csapat
Budapest - Mező Boglárka a női kard B kategóriájának egyéni versenyében ezüstérmet nyert, míg Osváth [...] tovább »
Asztalitenisz Eb – Magyar győzelmek
Budapest/Alicante - Mind a négy magyar játékos győzött a férfi egyes selejtezőjének második fordulójában a [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – Kikapott kassán a DVTK
Budapest/Kassa - A DVTK Jegesmedvék 6-3-ra kikapott a HC Kosice vendégeként a szlovák jégkorongliga [...] tovább »
Férfi kézilabda NB I – Mindkét félidőben húsz gólt dobott a Szeged
Budapest - A címvédő Szeged és a Veszprém is fölényesen nyert a férfi kézilabda NB I keddi játéknapján. tovább »
Szlovákiában versenyeztek
Miskolc - Nemzetközi meghívásos kötöttfogású verseny, Nyárasd (Szlovákia), 7 ország, 150 induló. A DVTK-MVSI [...] tovább »
Megmaradt a kosarasok esélye a világbajnokságra
Debrecen - Az olaszok ellen szenvedett vállalható, hatpontos (63-69) vereséget a magyar válogatott hétfőn este a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása