Frissítve:

Tisztújítást tart az LMP, a két társelnök személye nem változik

Budapest, 2015. július 18., szombat (MTI) – Teljes tisztújítást tart az LMP a párt hétvégi, kétnapos kongresszusán, de a társelnökök személye biztosan nem változik, mert erre a posztra csak ők kaptak jelölést.

hiba beküldése

Schiffer András, az egyik társelnök július 8-án arról tájékoztatta az MTI-t, hogy előző nap éjfélkor lezárult a jelentkezési folyamat. A politikus akkor arra emlékeztetett, hogy a párt elnöksége kilenc tagból áll, akik között ott van a két eltérő nemű társelnök, valamint a titkár is.
Elmondása szerint a társelnöki pozícióra a tisztség jelenlegi birtokosai – ő maga, illetve Szél Bernadett – kaptak jelölést.

A titkári posztért a pozíciót jelenleg betöltő Vida Attila mellett Csarnó Ákos elnökségi tag, közigazgatási szakszóvivő valamint Moldován László erzsébetvárosi önkormányzati képviselő is indulnak.

A hat általános elnökségi helyre tizenhárman jelentkeztek, a nemi kvóta szabályai szerint pedig – a női társelnökön kívül – legalább két női elnökségi tagot kell választani. Ők jelenleg Schmuck Erzsébet és Lengyel Szilvia, akik három női kihívót kaptak.

A mostani elnökségi tagok közül újra jelöltette magát Gerstmár Ferenc önkormányzati és rendészeti szakszóvivő, Keresztes László Lóránt közlekedési szakszóvivő, valamint Csarnó Ákos. Velük ellentétben nem indul újra Falusi Norbert nemzetpolitikai szakszóvivő, az új jelöltek között pedig megtalálható például Hadházy Ákos is.

Schiffer András akkor azt is elmondta, az elnökség mandátumának hosszáról a kongresszus dönt majd.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
20 ok, amiért a nők tovább élnek, mint a férfiak
A fotókat elnézve nem fog csodálkozni, hogy a szebbik nem képviselői miért élnek hosszabb ideig.  tovább »
A meleg nyári napokon az állatok védelmére figyelmeztetnek az állatvédők
Budapest - A forró nyári napokon az háziállatok védelmére, a megfelelő árnyékos helyek kialakítására és a [...] tovább »
Két vonalon is késnek a vonatok
Budapest - Késésekre számíthatnak a Budapest-Hatvan-Miskolc-Nyíregyháza és a [...] tovább »
Divatbemutató és workshop az Iparművészeti Múzeumban
Budapest - Divatbemutató és tárlatvezetések mellett workshop és alkotóműhely is szerepel a budapesti [...] tovább »
…hogy otthon érezzék magukat a fürediek
Tiszafüred - Az elmúlt évtizedek legjelentősebb fejlődési időszaka előtt áll a város; közel 3 milliárd [...] tovább »
Lakástűzben megégett egy férfi Vásárosnaményban
Nyíregyháza - Súlyos égési sérüléseket szenvedett egy középkorú férfi egy lakástűzben péntek délelőtt [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Pelikán János Zsombor és Király Mónika sikere a kerékpáros időfutam ob-n
Ibrány - A férfiaknál Pelikán János Zsombor, a nőknél Király Mónika sikerét hozta az országúti [...] tovább »
Angliában ez nem meglepő: közbeszólt az eső
Ilkley - Fucsovics Márton negyeddöntőjét szombatra halasztották Ilkley-ben. tovább »
Tekvondó-vb – Két magyar az európai szövetség vezetésében
Muju - A szombaton kezdődő világbajnokság helyszínén, a dél-koreai Mujuban tartotta tisztújító közgyűlését [...] tovább »
Ökölvívó Eb – Harcsa Zoltán bronzérmes
Harkiv - Harcsa Zoltán bronzérmet nyert a 75 kilogrammos kategóriában a harkivi ökölvívó Európa-bajnokságon. tovább »
Azeri Nagydíj – Verstappené a második szabadedzés is
Baku - Max Verstappen, a Red Bull holland pilótája bizonyult a leggyorsabbnak a Forma-1-es Azeri Nagydíj pénteki [...] tovább »
Női labdarúgó BL – Nehéz csoportban az MTK
Budapest - Nehéz csoportba került a női Bajnokok Ligája selejtezőjének pénteki sorsolásán az MTK Hungária [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása