Frissítve:

Tiszaújvárosiak utaztak a világbajnokságra

Lehmann Csongor is rajthoz áll a vb-n Lehmann Csongor is rajthoz áll a vb-n - © Fotó: TTK
Tiszaújváros – Három tiszaújvárosi sportoló vesz részt Hollandiában a triatlon vb-n.

hiba beküldése

A triatlonosok idei legnagyobb megmérettetését, az elit világbajnoki széria nagy döntőjét, illetve a juniorok és a 23 éven aluliak világbajnokságát az előttünk álló hétvégén rendezik meg Hollandiában. A Tiszaújvárosi Triatlon Klub három sportolóval képviselteti magát a rotterdami erőpróbán. A mix-váltóval idén junior Európa-bajnok Putnóczki Dorka és Lehmann Csongor, valamint az U23-as egyéni Eb-bronzérmes Dévay Márk három héten át Franciaországban, magaslati edzőtáborban készült a viadalra.

Putnóczki Dorka és Leh­mann Csongor múlt hétvégén Németországban, az aktuális Bundesliga-futamon volt érdekelt, mely egyfajta próbaversenyt jelentett számukra, hiszen az ottani körülmények megegyeztek azzal, ami a világbajnokságon is várható. Míg Putnóczkit picit visszafogta az esővel nehezített technikás kerékpáros pálya, így 15. lett, Csongor valósággal „lubickolt” az elit mezőnyben, ahol végül ötödikként zárt. Dévay Márk a hazai rendezésű, velencei Európa-bajnokságon elért bronzérme után még inkább a világbajnokságra koncentrált.

Mindent alárendeltek

– Az utóbbi egy hónapban a vb-re való felkészülésnek rendeltünk alá mindent, úgy érzem, jól sikerült versenyzőink formába hozása – mondta az elutazás előtt Lehmann Tibor klubelnök-vezetőedző, a Magyar Triatlon Szövetség szakmai alelnöke. – Esős, hűvös időjárásra számíthatunk, melyhez jön a városi, rendkívül technikás kerékpáros pálya, de erre is külön készültünk. Bízom benne, hogy a magyar küldöttség, köztük saját sportolóinkkal, sikerrel abszolválja a szezon legnagyobb versenyét.

ÉM-SZIS



További hírek a BOON - Sport - Triatlon kategóriából
Borsod-Abaúj-Zemplén megye Év sportolója 2017 – Harmincöten maradtak
Miskolc - Kialakult a döntő mezőnye, a jövő héten hétfő délig lehet voksolni az Év sportolója fináléban. tovább »
Tiszaújvárosiak elismerései
Budapest, Tiszaújváros - Három „Év sportolója” díjat is kaptak a szövetségi évértékelőn a [...] tovább »
M4 Sport-Az Év sportolója gála – Új győztest avatnak a férfiaknál
Budapest - A férfiaknál Baji Balázs, Liu Shaolin Sándor és Szatmári András közül kerül ki a 2017-es Év [...] tovább »
Régiós triatlonos tábor Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - Az Emberi Erőforrások Minisztériumának Sport XXI. Programja keretében régiós triatlonos [...] tovább »
Bragmayer és Lehmann kapta Tiszaújvárosban
Tiszaújváros - A tiszaújvárosi Lehmann Csongor egymás után kétszer kapta meg az IMG elismerést. tovább »
Ecuadorban zárta a szezont Lehmann Bence
Tiszaújváros - Pihenője után november végén kezdi a felkészülést a 2018-as szezonra. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Haraptak a Cápák: irány a négyes döntő!
Nyíregyháza - Akárcsak egy esztendeje, ezúttal is ott lesz a Hepp-kupa négyes döntőjében Nyíregyháza Blue [...] tovább »
Megint csak a csalódás maradt
Kisvárda - Elbúcsúzott a Magyar Kupa küzdelmektől a Kisvárda Master Good SE, miután veszített a Vác ellen. tovább »
Műkorcsolya Eb – Maszljanko 33. lett a férfiaknál
Moszkva - A legutóbbi öt alkalommal győztes Javier Fernandez vezet a férfiaknál a Moszkvában zajló műkorcsolya [...] tovább »
BOON-ÉLŐ – Videó: Magyar Kupa – DVTK Jegesmedvék vs. Ferencvárosi TC 5-1
Miskolc – Szerdán a DVTK Jegesmedvék gárdája a Ferencvárosi TC csapatát fogadta Miskolcon, a Népkerti [...] tovább »
Asztalitenisz World Tour – Majoros ezüstérmes az U21-es tornán
Budapest - Majoros Bence ezüstérmet szerzett a 21 éven aluliak tornáján a BOK Sportcsarnokban zajló asztalitenisz [...] tovább »
Osztrák jégkorongliga – A vezetőedzővel és egy légióssal hosszabbított a Fehérvár AV19
Budapest/Székesfehérvár - A vezetőedzővel és egy légióssal hosszabbított szerződést a következő idényre az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása