Frissítve:

Tiltakozik a HÖOK, de még nem tudja, hogyan

Csak a jövő hét elején hozzák nyilvánoságra, hogyan tiltakoznak az egyetemisták és főiskolások a kormány közlekedési reformja ellen. Ezt Nagy Zoltán, a Hallgatói Önkormányzat Országos Konferenciájának (HÖOK) alelnöke mondta el a Független Hírügynökségnek. A HÖOK szombati közgyűlésén minden küldött egyetértett abban, hogy a tervezet hátrányosan érinti a diákokat, és abban sem volt vita, hogy ennek hangot is kell adniuk.

A HÖOK megdöbbenéssel fogadta a közlekedési tárca csütörtöki bejelentését, és kifogásolják, hogy még csak nem is egyeztettek velük a változásokról – mondta nagy Zoltán, a HÖOK alelnöke. Hozzátette: a kormány figyelmen kívül hagyta az oktatási és szociális szempontokat, egyebek között azt, hogy több intézményben is különböző kampuszokon és telepeken folyik az oktatás, és a diákoknak sokszor egyik településrről a másikra kell utazniuk.

Januártól a levelező és esti tagozatos diákoknak teljesen megszűnik az utazási kedvezményük, így teljes árú jegyet kell váltaniuk mindenhova, a nappalis diákok csak az otthonuk és az oktatási intézményük között utazhatnak az eddigi 67,5 százalékos kedvezmény helyett 50 százalékos csökkentéssel januártól.

A Független Hírügynökség információi szerint a hallgatók mindenképpen tiltakozni fognak közlekedési reform ellen. Úgy tudjuk, utcai demonstrációt semmiképpen sem terveznek, de több küldött is felvetette a közgyűlésen, hogy a hallgatók – tiltakozásképpen – ne vásároljanak jegyet a vonatokon. Az alelnök az első értesülést igen, a másodikat viszont nem erősítette meg.

hiba beküldése



További hírek a Friss hírek kategóriából
Videó: Négy halott a spanyolországi földrengésben
Spanyolország, Lorca - Négy ember életét vesztette a szerda esti spanyolországi földrengésben - közölte a [...] tovább »
RÖVIDHÍR – Több épület romba dőlt, amikor földrengés rázta meg a spanyolországi Lorcát
Több épület romba dőlt Lorca városában, amikor 5,1-es erősségű földrengés rázta meg Spanyolország [...] tovább »
A brit kormányfő is részt vesz a királynő történelmi írországi utazásán
David Cameron brit miniszterelnök is elkíséri jövő heti történelmi írországi látogatására II. Erzsébet [...] tovább »
Szigorítják a táppénzszabályozást
Megszűnik a passzív táppénz - erről döntött a kormány. Azzal indokolták, hogy ezt a fajta ellátást sokszor [...] tovább »
A kisebbségek helyzete, az alkotmány és a médiatörvény volt a fő téma az Emberi Jogi Tanács Magyarországról szóló ülésén
Háromórás vita keretében tanácskozott az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa az emberi jogok magyarországi helyzetéről. A [...] tovább »
Azonosították a vonatból kiugrott férfit
Azonosította a rendőrség azt a férfit, aki szerdán délután egy InterCity vonatból ugrott ki, és szörnyethalt, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nagyot „égett” a Real
Hajdúböszörmény - Bogdanovics Igor bár a madridiaknak szurkol, szerinte megérdemelték a vereséget a spanyolok. tovább »
Rövidpályás úszó-vb – Meghívásos szupersorozatot indít a FINA
Hangcsou - Új, három állomásból álló meghívásos elit úszósorozatot indít jövőre a vizes sportokat [...] tovább »
DVTK: Négy héttel rövidebb lesz a diósgyőriek szünete
Miskolc - A DVTK január 3-án kezdi a tavaszi felkészülést, majd két hétre Törökországba utazik. tovább »
Meglehet újra a putnoki bronzérem
Putnok - Ötödik helyen telel az észak-borsodiak NB III-as labdarúgócsapata. tovább »
Kosztyu lett az év játékvezetője
Kisvárda - Bállal búcsúztatták az esztendőt a megyei labdarúgó-játékvezetők Kisvárdán. tovább »
Női vízilabda világliga – Budapesten lesz a szuperdöntő
Hangcsou - Budapesten rendezik jövőre a női vízilabda világliga szuperdöntőjét. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása