Terepjárójával akart kitörni a rendőri intézkedés alól Kazincbarcikán | Fotó: police.hu
Március 5-én a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai a szolgálati gépjárművel egy zsákutcába parkolt terepjáró útját elállva felszólították annak vezetőjét, hogy a gépkocsiból szálljon ki. Az intézkedésre egyébként egy bűncselekmény miatti előállítás és gyanúsítotti kihallgatás adott okot.
A rendőr hadnagy látva, hogy a sofőr önként nem kíván eleget tenni a rendőri felszólításnak, a járműhöz odalépve testi kényszert kívánt alkalmazni az intézkedés alá vont 22 éves férfival szemben. A fiatalember azonban nagy gázt adva terepjárójával elsodorta a nyomozót. Az autó hirtelen elindulva előbb egy furgonnak ütközött, végül egy közeli lakótömb fala állította meg.
Az eset során az elsodort nyomozó nyolc napon belül gyógyuló, könyebb sérüléseket szenvedett.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya – az általa korábban elkövetett 18. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett személyi szabadság megsértése bűntettének megalapozott gyanúja miatt – gyanúsítottként hallgatta ki és bűnügyi őrizetbe vette a rendőrök láttán kereket oldani kívánó helyi férfit. Az elkövetővel szemben emellett büntetőeljárást kezdeményeztek hivatalos személy elleni erőszak megalapozott gyanúja miatt a Miskolci Nyomozó Ügyészségen is.
Az idei évben Borsod-Abaúj-Zemplén megyében rendőrök sérelmére a mostani esettel együtt hét alkalommal követtek el hivatalos személy elleni erőszakot. A tavalyi év egészében összesen 26 esetben akadályoztak, vagy támadtak rá a megyében intézkedő rendőrökre.
A rendőrök elleni támadások megelőzésére 2009. szeptemberében „A börtön kapujában” címmel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztálya tájékoztató, figyelemfelhívó brosúrát készített.
Az állami feladatok végrehajtásában érintett személyek két vonatkozásban vannak speciális büntetőjogi helyzetben. Egyrészt fokozott felelősséggel tartoznak magatartásaikért, másrészt fokozott védelmet igényelnek. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a kvalifikált büntetőjogi védelem nem a hivatalos személyek testi épségének, becsületének nagyobb fontosságán alapul, hanem az állami feladatok maradéktalan teljesítésének biztosításán. A bűncselekmény által védett jogi tárgy a hivatalos eljárás, az államigazgatás zavartalan működése.
A Büntető törvénykönyv szigorító rendelkezései szerint alapesetben egytől öt évig, csoportosan vagy felfegyverkezve történő elkövetés esetén pedig két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő, ha a hivatalos személy elleni erőszakot intézkedést végrehajtó rendőr vagy pénzügyőr sérelmére követik el.
„229. § (1) Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt jogszerű eljárásában erőszakkal vagy fenyegetéssel akadályozza, intézkedésre kényszeríti, vagy eljárása alatt, illetőleg emiatt bántalmazza, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés öt évig terjedő szabadságvesztés, ha a hivatalos személy elleni erőszakot csoportosan vagy felfegyverkezve követik el.
(3) Két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő a (2) bekezdésben meghatározott csoport szervezője vagy vezetője, valamint, ha a hivatalos személy elleni erőszakot fegyveresen követik el.
(4) Aki hivatalos személy elleni erőszak elkövetésére irányuló csoportban részt vesz, vétséget követ el, és két évig, a csoport szervezője és vezetője bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(5) Aki a hivatalos személyt vagy a külföldi hivatalos személyt az eljárása miatt bántalmazza, az (1)-(4) bekezdés szerint büntetendő akkor is, ha a bántalmazott a bűncselekmény elkövetésekor már nem hivatalos személy, vagy nem külföldi hivatalos személy.
(6) Aki hivatalos személy elleni erőszakra irányuló előkészületet követ el, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(7) Nem büntethető a (4) bekezdés alapján a csoport résztvevője, ha a csoportot önként vagy a hatóság felhívására elhagyja.
(8) Aki az (1)-(3) bekezdés szerinti bűncselekményt külön törvényben meghatározott intézkedést végrehajtó rendőr vagy pénzügyőr sérelmére követi el, az (1) bekezdés esetén egy évtől öt évig, a (2) bekezdés esetén két évtől nyolc évig, a (3) bekezdés esetén öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.”
- A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság tájékoztatása alapján: B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda -