2012.02.22 08:27; Frissítve: 2012.02.22 08:27


Teológusok és pszichológusok tartanak előadás-sorozatot a családról

Budapest, 2012. február 22., szerda (MTI) – Beszélgetős előadások címmel sorozatot indít a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskola családteológiai intézete csütörtökön Budapesten Kézdy Anikó és Petik Krisztina pszichológusok, valamint Papp Miklós morálteológus vezetésével – közölte a Ferences Sajtóközpont az MTI-vel.

    Mint írták, a családteológiai intézet célja, hogy teológusok és társadalomtudósok bevonásával elméleti és gyakorlati segítséget nyújtsanak a családoknak, a családokkal foglalkozó szakembereknek és önkénteseknek. A műhelymunka része a három előadásból álló sorozat, amelyre a plébániai családreferenseket is várják, hogy a családcsoportoknak tematikát adjanak.
    Az első alkalom témája a férfi és a női identitás az életfeladatok tükrében. Március 8-án a döntés, az elköteleződés és a hűség, április 19-én pedig a kommunikáció mint összetartó elem lesz a téma.
    Papp Miklós, az intézet igazgatója a közleményben úgy fogalmaz: a sorozat azért különleges kezdeményezés, mert “nem egy-egy teológiai vagy pszichológiai előadást hallgatnak a résztvevők, hanem a kettőnek az összhangját. Én mint morálteológus beszélek elméleti szinten, és a pszichológusok fogják lehozni a témát a mindennapok világába.”

ben \ blz

MTI 


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Magyarország
NAT – Magyartanárok Egyesülete: elfogadhatatlan, hogy olyan írók kerültek be, akiknek a megítélésében nincs konszenzus
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A Magyartanárok Egyesülete elfogadhatatlannak tartja, hogy az új [...] tovább »
Megsemmisített az Ab egy alapítványmegszüntetési passzust – A KIM figyelembe veszi a döntést
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Alaptörvény-ellenesnek minősítette, ezért megsemmisítette az [...] tovább »
OGY – Megkezdi a Ház a tranzakciós illetékről szóló javaslat vitáját a jövő héten
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - Háromnapos ülést tart jövő héten az Országgyűlés; kedden [...] tovább »
Hende Csaba: a honvédség megtette a magáét Magyarország megújításában
Budapest, 2012. május 17., csütörtök (MTI) - A honvédség megtette a magáét Magyarország megújításának nagy, [...] tovább »
Háborog a víz az új ingatlanadó körül!
Szerdán robbant a hír, miszerint a kormány értéknövekedési hozzájárulás címen egyfajta új ingatlanadót [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés