Frissítve:

Telelő madarakat gyűrűznek a nyíregyházi Szelkó-tónál

Nyíregyháza, 2013. november 12., kedd (MTI) – Telelő madarakat gyűrűznek az ornitológusok és az önkéntesek a nyíregyházi Szelkó-tónál, ahol egyhetes tábor kezdődött kedden, hogy felmérjék a terület szárnyasainak teljes állományát.

hiba beküldése

Tömöri László, a madárgyűrűző tábort szervező helyi E-misszió Természet- és Környezetvédelmi Egyesület elnöke elmondta az MTI-nek: a Szelkó-tó, hivatalos nevén az Oláhréti-víztározó környékén minden évben megfigyelik a madarakat, hogy képet kaphassanak arról, a közelben épült M3-as autópálya megváltoztatta-e az állomány számát, fajgazdagságát, illetve az őszi madárvonulás irányát.

A korábban évente mintegy 20 madárfaj több mint 300 egyedét fogták be és gyűrűzték meg a Szelkó-tó körül. A tapasztalatok alapján mostanáig nem volt lényeges változás sem faj-, sem pedig egyedszámban az állománynál. Az ornitológusok szerint ez azt igazolja, hogy a madarak nem költöztek el máshová a sztrádaépítés után, a zajjal járó gépjárműforgalom miatt.

Az autópálya inkább az állatokat, a kétéltűeket, illetve a hüllőket zavarta meg a nyíregyházi Szelkó-tó környezetében – közölte Petrilla Enikő, az egyesület önkéntese.

A madarak közül a cinegék, szajkók és rigófélék jelentősebb számban élnek a vizes terület körzetében. Kék- és széncinegét, őszapót, vörösbegyet, fenyőpintyet, valamint feketerigót szintén gyűrűztek már az ornitológusok, illetve segítőik a tó partján.

Közülük a kék cinege védett, a régió egyetlen sárga-kék színű fajának számít, a téli időszakban magvakkal és bogyókkal táplálkozik. Az őszapónak ugyancsak egy faja él hazánkban, a hosszú lábú, villás farkú, sötét-világos szürkés-fehéres tollazatú.

Ritkaságszámba menő füzikét és szőlőrigót is találtak már a madárgyűrűzők korábban a tónál. A szürkéssárgás-vöröses szőlőrigó októbertől áprilisig telel a Szelkó-tónál, s a környéken található cserjék, főként az olajfüzek és bodzák termésével táplálkozik, illetve rovarokkal, csigákkal és pókokkal.

Szombaton családi napot tartanak a madárgyűrűző táborban, ahová várják az érdeklődőket, akik bekapcsolódhatnak a szárnyasok elfogásába, megjelölésébe és szabadon engedésébe is.

– MTI –



További hírek a Állatvilág kategóriából
Nem maradnak élelem nélkül a madarak Szikszón
Szikszó - Iskolák és közösségek vágnak bele a téli madáretetésbe, támogatással.­­­ tovább »
360 fokos videó: A Mályi Madármentő Állomás télen is segít – vigyázat, cukiság!
Mályi - A Mályi Madármentő Állomás neve kicsit csalóka, hiszen bajba jutott kisemlősöket is oltalmuk alá [...] tovább »
Nem adják oda falu végi bioriasztónak
Kisvárda, Nyíregyháza - Telt ház az állatmenhelyeken: sürgősen rendet kellene tenni a fejekben. tovább »
Az erdei fülesbaglyok telelőhelyeit mérik fel a hétvégén
Budapest - A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) a lakosság bevonásával országos erdei [...] tovább »
Megelőzni a vadászbaleseteket
Nyíregyháza, Vásárosnamény - Minden egyes hajtó­vadászatnál más-más dologra kell oda­figyelniük a [...] tovább »
Egészséges és eleven Touran, a miskolci leopárd
Miskolc - Egy hónapos lett, így átesett élete első orvosi vizsgálatán és a nagyközönségnek is bemutatkozott a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Balmaz Kamilla Gyógyfürdő: a bajnokság élvez elsőbbséget
Balmazújváros - Az újvárosiak azért dolgoznak, hogy az idény végén alattuk húzzák meg a vonalat. tovább »
DVSC-TVP: percekig élt a remény
Debrecen - A jól játszó Érd ellen nem volt esélye a sokat hibázó DVSC-TVP-nek. tovább »
Vegyész RC: Ismét lehetőséget adna mindenkinek
Kazincbarcika - Vasárnap hazai környezetben játszik a Vegyész RC a férfi röplabda­­­­ NB I-ben. tovább »
A mumus mumus maradt, az esély úszni látszik
Nyíregyháza - Tucatnyi meccs után is pont nélküli a bajnokságban a nyíregyházi tekecsapat. tovább »
Kétszeri ráadásban, de legalább nyertek
Nyíregyháza - A rendes játékidőben az Nyíregyházi Kosársuli kezében volt a meccs, ám végül csak ötvenperces [...] tovább »
Jégkorong Magyar Kupa – Aranyérmes a DVTK Jegesmedvék
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék csapata nyerte a jégkorong Magyar Kupát, miután a szombati döntőben 4-0-ra [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása