Frissítve:

Taxit raboltak Hódmezővásárhelyen

Taxit raboltak Hódmezővásárhelyen Taxit raboltak Hódmezővásárhelyen - © Fotó: police.hu
Szeged, 2014. március 23., vasárnap (MTI) – Negyedóra alatt elfogta a rendőrség azt a férfit, aki egy késsel fenyegetőzve vitte el egy taxis járművét Hódmezővásárhelyen – tájékoztatta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap az MTI-t.

Szenti Szabolcs elmondta, a gyanúsított szombaton este Szegeden szállt be a taxiba, előbb az algyői hídig, majd Hódmezővásárhelyig vitette magát. A városba érkezve azt kérte a taxistól, szállítsa tovább Mártélyra, de ezt a sofőr nem vállalta.

Az utas ekkor kabátjából egy kést vett elő, amivel fenyegetőzni kezdett. A taxis kiugrott a járműből, támadója pedig átült a kormány mögé és elhajtott. A bejelentést után 15 perccel a helyszínre irányított járőrök a régi Tisza-töltésen feltartóztatták a menekülő M. Lászlót. A negyvenéves férfi a taxiból kiszállva ellenállt a rendőri intézkedésnek, ezért a járőrök csak testi kényszer alkalmazásával tudták elfogni, és előállítani a rendőrkapitányságra – közölte a százados.

A gyanúsított a rendőrségen, miközben a mellékhelyiséghez kísérték, megpróbált elszaladni, de sikertelenül – tette hozzá.

A férfi ellen felfegyverkezve elkövetett jármű önkényes elvétele és fogolyszökés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

– MTI – 

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Az augusztus fordulópontot jelent a növények számára
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A hónap végén kezdődik az egynyári növények és az átültetés időszaka. tovább »
Poór Brigitta megvédte címét a tereptriatlon XTERRA Európa-bajnokságon
Budapest - Poór Brigitta megvédte címét az XTERRA tereptriatlon Európa-bajnokságon a németországi Zittauban. tovább »
István, a király
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Történelmünk talán leginkább ismert, legnépszerűbb személyisége I. István, [...] tovább »
Gyakran torz képet kapunk
Debrecen - „Olyan dolgokat is követelnek, ami egyáltalán nem jogos, elfogadott. tovább »
Kislánnyal erőszakoskodó férfit vettek őrizetbe Dombóváron
Szekszárd - Egy tízéves lánnyal erőszakoskodó férfit vettek őrizetbe rendőrök Dombóváron - közölte [...] tovább »
360 fokos videó: Augusztus 20. – Teszteltük az ország idei tortáját, tényleg finom
Miskolc - Elkészítették nekünk a Komáromi Kisleányt, a 2018-as ország tortáját. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Labdarúgó NB I – A hajrában percben mentett pontot az Újpest
Budapest - Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a vendég Mezőkövesddel szombaton a labdarúgó OTP Bank Liga [...] tovább »
Poór Brigitta megvédte címét a tereptriatlon XTERRA Európa-bajnokságon
Budapest - Poór Brigitta megvédte címét az XTERRA tereptriatlon Európa-bajnokságon a németországi Zittauban. tovább »
Labdarúgó NB I – Először győzött a Diósgyőr
Miskolc - A Diósgyőr hazai pályán egy góllal nyert a Haladás ellen a labdarúgó OTP Bank Liga ötödik fordulójában. tovább »
Labdarúgó NB I – A címvédő Vidi FC megállította a Honvédot
Budapest - A címvédő MOL Vidi FC 3-0-ra legyőzte a pályaválasztó Budapest Honvédot a labdarúgó OTP Bank Liga [...] tovább »
Kitüntették Szabó Gézát
Budapest - A nemzeti ünnep alkalmából Budapesten Magyar Ezüst Érdemkereszt polgári tagozat kitüntetést vehetett [...] tovább »
KBSC: A helyzetkihasználás lehet a kulcs
Kazincbarcika – A labdarúgó NB II. 4. fordulójában Putnokon fogadja a Balmaz Kamilla Gyógyfürdő együttesét a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása