Frissítve:

Távozott posztjáról egy amerikai képviselő munkatársa, aki megszólta Obama lányait

Washington, 2014. december 1., hétfő (MTI) – Bejelentette felmondását hétfőn egy amerikai republikánus képviselő vezető munkatársa, miután felháborodást keltett azzal, hogy méltatlan megjegyzéseket tett Barack Obama elnök lányaira.

hiba beküldése

Elizabeth Lauten, Stephen Lee Fincher tennessee-i republikánus képviselő kommunikációs igazgatója támadások kereszttüzébe került, miután megszólta a 16 éves Malia és a 13 éves Sasha Obamát, amiért múlt csütörtökön a lányok unottan viselkedtek azon az szertartáson, amelyen az elnök a hagyományoknak megfelelően megkegyelmezett két, a Fehér Háznak ajándékozott pulykának – amiről egyébként több sajtójelentés is említést tett.

“Kedves Sasha és Malia, értem, hogy azokban a szörnyű tízes éveitekben vagytok, de ti is tagjai vagytok az első (az elnöki) családnak, próbáljatok meg hát egy kis színvonalt mutatni. Legalább mutassatok tiszteletet a szerep iránt” – írta egy Facebook-bejegyzésében Lauten.

“Nőjetek fel az alkalomhoz. Viselkedjetek úgy, mintha a Fehér Ház számítana nektek. Öltözzetek úgy, mintha tiszteletet érdemelnétek, nem pedig egy helyet a bárpultnál” – tette hozzá.
A kommunikációs igazgató nem kímélte a szülőket (az elnöki párt) sem, azzal vádolva őket, hogy ők sem nagyon tartják tiszteletben sem az általuk viselt tisztséget, sem pedig az országot, ezért nem szolgálnak jó példával a lányok számára.

Lauten megjegyzései, amelyek sokak szerint túl messzire mentek, villámgyorsan elterjedtek az interneten. A képviselő munkatársa egy pénteki posztjában már arról írt, hogy csupán a megkegyelmezési szertartásról írt egyik cikkre reagált, és hogy elhamarkodottan olyan bírálatokat fogalmazott meg a két lánnyal szemben, amilyeneket tinédzserként ő maga sem kívánt volna hallani.

Állítása szerint több órán át imádkozott, beszélt a szüleivel, és az üzenetét újraolvasva belátta, hogy az mennyire bántó lehet.

Sean Spicer, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke hétfőn a Twitteren arról írt, hogy a gyerekek, különösen az első család gyermekei “tiltott területnek” számítanak. Ugyanakkor “visszataszítónak” nevezte azt, ahogy az általa politikai értelemben elfogultnak minősített fősodorbeli média tálalta a történtet. Spicer egyébként szintén “nem helyénvalónak” és “érzéketlennek” nevezte a kommunikációs igazgató megjegyzéseit.

– MTI, Pogár Demeter –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása