Frissítve:

Távozik posztjáról a szlovák parlament elnöke

Pozsony/Kassa, 2014. november 16., vasárnap (MTI) – Távozik posztjáról Pavol Paska, a szlovák törvényhozás elnöke, aki szombati a szlovákiai helyhatósági választásokat követő éjjel, a kormánypárt, az Irány-Szociáldemokrácia (Smer-SD) kassai választási központjában jelentette be erről szóló döntését.

hiba beküldése

A pozsonyi törvényhozás elnöke azt követően jelentette be lemondását, hogy személyét ellenzék pártok és a szlovák sajtó összefüggésbe hozta azzal – az általuk gyanúsnak minősített – nagy értékű beszerzési üggyel, amellyel kapcsolatban a múlt héten Robert Fico leváltotta kormánya egészségügyi miniszterét, Zuzana Zvolenskát.

A szlovák sajtó szerint Pavol Paska korábban érdekelt volt abban a cégben, amelytől a pőstyéni kórház az említett beszerzési eljárásban 1,6 millió euróért meg akarta vásárolni a beszerzés tárgyát képező CT-gépet.

Az ügy miatt a parlamenti ellenzék hétfőn Paska leváltását indítványozva összehívta a törvényhozás rendkívüli ülését, ám a vitát nem nyitották meg, mert a kormánypárt – obstrukciót alkalmazva – nem hagyta jóvá az ülés egyetlen napirendi pontját.

Az ügy folytatásaként – a házelnök leváltását követelve – pénteken nagygyűlést szervezett Pozsony központjában egy ellenzéki képviselő, a populista Egyszerű Emberek és Független Személyiségek (OLaNO) listáján parlamentbe került, majd a mozgalom frakciójából kilépett Alojz Hlina.

A kassai Pavol Paska szombat éjjel az után jelentette be távozását, hogy biztossá vált, Richard Rasi, Kassa jelenlegi polgármestere az Irány színeiben ismét megszerezte a kelet-szlovákiai város vezetését.

Paska lemondását azzal indokolta, hogy – mint az Alojz Hlina szervezte tüntetésre utalva fogalmazott – nem akarja, hogy “néhány anarchista az utcán csináljon politikát”. Hozzátette, távozásának részleteit a jövő héten pontosítja.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Ismerkedő látogatáson Edelényben
Edelény - Partneri kapcsolatot kíván kiépíteni a lengyel Zdunska Wola járása az edelényi kistérséggel: ennek [...] tovább »
Gránátvetővel rálőttek Kárpátalja volt helyettes ügyészének a házára
Ungvár - Ismeretlen elkövetők gránátvetővel rálőttek hétfőre virradóra Ivan Kajlónak, Kárpátalja megye [...] tovább »
Az EU születésének 60. évfordulójára
Hatvan évvel ezelőtt, 1957. március 25-én Rómában írták alá az Európai Gazdasági Közösséget és az [...] tovább »
15 fotó amely megmagyarázza, miért élnek tovább a nők, mint a férfiak
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A tudósok megállapították, hogy a nők tovább élnek, mint az erősebbik nem [...] tovább »
Tizenkét új felhőfajtát vettek fel a Nemzetközi Felhőatlaszba
London - Tizenkét új felhőfajtát - köztük a ritka hullámfelhőszerű zord felhőt - ismert el először hivatalos [...] tovább »
Videó: Elindult a tel-avivi járat is
Debrecen - Az illetékesek rendkívül fontos desztinációnak tartják az izraeli várost. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Régen látott magasságban a Fatum
Nyíregyháza - A nyíregyházi női röplabdacsapat 2009 után először jutott a magyar bajnoki elődöntőbe! tovább »
Hivatalos totónyeremények – 12/2. hét
Budapest - A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 12. fogadási heti, második fordulós TOTÓ és Góltotó [...] tovább »
Férfi kézilabda EHF Kupa – Már biztosan negyeddöntős a Tatabánya
Budapest - Vasárnap biztossá vált, hogy a Grundfos Tatabánya KC a férfi kézilabda EHF Kupa csoportköréből a [...] tovább »
TOTÓ-eredmények – 12/2. hét
Budapest - A TOTÓ 12. heti, második fordulós szelvényén szereplő mérkőzések eredményei: tovább »
Sárosi Laura egyesben és párosban is tornagyőztes Kubában
Budapest, La Habana - A tollaslabdázó Sárosi Laura egyesben és párosban is győzött a 8 ezer dollár [...] tovább »
Hornyák Marcell tucatnyi gólnál tart
Szabolcs-Szatmár-Bereg - Labdarúgó gólvadászlista: A nyírbátori támadó az utóbbi három meccsen négyszer is [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása