Frissítve:

Tavares-jelentés – Necas bírálja az Európai Parlamentet

Prága, 2013. július 8., hétfő (MTI) – Petr Necas távozó cseh miniszterelnök kijelentette: mély csalódást érez, és nagyon csodálkozik azon, ahogy az Európai Parlament (EP) Magyarországgal szemben eljárt.

hiba beküldése

A cseh kormányfő, aki hétfőn nyilatkozatban reagált a Magyarországot bíráló Tavares-jelentés elfogadására, leszögezte: nincs kétsége afelől, hogy Magyarország demokratikus állam, ugyanakkor kétségesnek tartja, hogy legitim-e az EP határozata.

“Elfogadhatatlan, hogy bármiféle parlament egyszerű többséggel politikai döntést hozzon arról, hogy egy államban betartják-e vagy sem az alapjogokat. Elsősorban azért, mert egy ilyen döntés semmi esetben sem lehet politikai” – jegyezte meg Necas.

Az EP eljárása – vélekedett Necas – azt a látszatot kelti, mintha az Európai Unió (EU) ezen testületének az volna a célja, hogy helyettesítse az EU-ban meglévő klasszikus hatalommegosztást valamiféle EP-felügyelettel.

“És nemcsak az uniós ügyekben, hanem az egyes tagállamok ügyeiben is. Ilyen szempontból az érintett (Tavares) jelentés rendkívül veszélyes precedenst jelent” – állította a miniszterelnök, aki három év után a héten távozik tisztségéből kabinetfőnökének korrupciós botránya miatt.

Necas nyilatkozatával kiállt Budapest mellett, s azt hangoztatta, hogy nem az EP feladata arról dönteni, sérültek-e az alapjogok Magyarországon. Rámutatott: Csehországban sem a parlament, hanem az alkotmánybíróság feladata az alapjogok védelme az állam esetleges beavatkozása ellen.

A cseh miniszterelnök szerint a Tavares-jelentés nem tartalmaz semmiféle konkrét példát az EU-ban érvényes alapjogok magyarországi megsértésére. Kuriózumnak minősítette az alkotmánybírósági jogkör gyengítésének bírálatát egy olyan helyzetben, amikor több EU-tagállamban ez a testület nem is létezik.

– MTI, Kokes János –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Balogh F. András: Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója
Peter Handke az osztrák lelkiismeret egyik írója - mondta el az MTI-nek Balogh F. András, az Eötvös Loránd [...] tovább »
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: eljegyezték Beatrix hercegnőt
Újabb esküvő készül a brit királyi családban: Beatrix hercegnő, II. Erzsébet királynő 31 esztendős unokája [...] tovább »
Meghalt Jacques Chirac volt francia államfő
Elhunyt csütörtök reggel 86 éves korában Jacques Chirac egykori francia államfő, aki 1995 és 2007 között volt [...] tovább »
Csődbe ment a Thomas Cook, a legrégibb brit utazási iroda
Csődbe ment hétfőn és azonnali hatállyal beszüntette tevékenységét a legrégibb brit utazási iroda, a Thomas [...] tovább »
Több mint ezer embert evakuáltak vagy kimentettek a trópusi vihar által sújtott Houstonból
Több mint ezer embert evakuáltak vagy mentettek ki csütörtökön az Egyesült Államokban a texasi Houston [...] tovább »
Az internet szabályozásáról tárgyalt Trump és Zuckerberg
Az internet szabályozása volt Donald Trump amerikai elnök és Mark Zuckerberg, a Facebook elnök-vezérigazgatója [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kiskorától szívja magába a benzingőzt az ifjú motoros
Balmazújváros - Már ennyi idő után is szép eredmények vannak Varga Tibi háta mögött, de a sikernek ára is van. tovább »
Hajrágóllal győzött a Nyírgyulaj
Nyírgyulaj - Egy hónap után újra bajnoki mérkőzésen lépett pályára a futsal NB I.-ben szereplő Nyírgyulaj, [...] tovább »
Férfi kézilabda BL – Az EHF vizsgálatot indított a szegedi tömegjelenet miatt
Bécs - Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi Szeged-Vardar Szkopje férfi [...] tovább »
Valkusz Rómában, Piros Kazahsztánban nyert
Budapest, Róma, Simkent - Valkusz Máté a római, Piros Zsombor pedig a kazahsztáni salakpályás [...] tovább »
Júniusban rendezik az első Nemzeti Futóversenyt
Budapest - Június 8-án Budapesten rendezik meg első alkalommal a Nemzeti Futóversenyt, amelynek célja, hogy [...] tovább »
Megkezdte nyári felkészülését az Eb-házigazda női röplabda-válogatott
Budapest - Hétfőn Budaörsön megkezdte felkészülését a magyar női röplabda-válogatott a május végén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása