Frissítve:

TASZ: a miskolci önkormányzat alapvető jogokat sért ellenőrzéseivel

Miskolc, 2014. március 4., kedd (MTI) – A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) szerint alapjogokat sért a Miskolci Önkormányzati Rendészet több szervezettel közösen tartott hatósági ellenőrzéssorozata. A jogvédő szervezet a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Irodával (NEKI) közösen beadvánnyal fordult az alapvető jogok biztosához, hogy vizsgálja ki a megfélemlítő módon végrehajtott, kifejezetten a mélyszegénységben élőket érintő ellenőrzéseket – írta a TASZ kedden az MTI-nek.

hiba beküldése

A TASZ közleménye kitér arra, hogy tíz hónap alatt negyvenöt hatósági ellenőrzést tartott a Miskolci Önkormányzati Rendészet társhatóságokkal, közszolgáltatókkal közösen, rendőri biztosítás mellett Miskolc főként romák lakta, elgettósodott településrészeiben.

A jogvédő szervezetekhez érkezett személyes beszámolók és a beszerzett adatok alapján megállapítható: az ellenőrzéseken a családokat két-háromtucatnyi hatósági ember egyidejűleg veti alá számos ellenőrzésnek, így lakcím-nyilvántartási, állategészségügyi, hulladékkezelési, köztisztasági, gyámhatósági, közüzemi és szociális igazgatási ellenőrzésnek is.

A TASZ megemlíti azt is, hogy mindemellett a lakók tulajdonjogát is ellenőrzik, a hatóságok adásvételi szerződések bemutatását kérik tőlük.

A közérdekű adatigényléssel megszerzett adatokból egyértelműen megállapítható, hogy az eddigi ellenőrzések kizárólag az úgynevezett szegregátumokban, elgettósodott utcákban, településrészeken történtek – szögezi le a közlemény, amely megállapítja azt is, hogy “a totális állami berendezkedésekre jellemző elnyomó hatósági fellépés gyakorisága, az ellenőri csapatok nagyságrendje méltatlan egy európai, demokratikus jogállamhoz.”

A TASZ szerint a Miskolci Önkormányzati Rendészet vezetője egy videofilmben be is vallja, hogy az ellenőrzéseknek – az önkormányzat elvárása alapján – kifejezetten a megfélemlítés a célja, az, hogy az adott területről elköltözzenek azok, “akik nem az adott környezetbe valók”.

A jogvédők álláspontja szerint a miskolci önkormányzat a mélyszegénységgel összefüggő súlyos társadalmi, szociális problémákat, valamint rendészeti kérdéseket alapjogsértő módon kezeli, “ahelyett, hogy a rendészeti kapacitásokat a bűncselekmények felderítésére használná, a mélyszegénység kezelésére pedig komplex szociális programokat dolgozna ki, az önkormányzati rendészeti szerv a legkiszolgáltatottabb embereket félemlíti meg a visszatérő razziákkal”.

Mivel az intézkedések kifejezetten kiszolgáltatott, “rendkívül alacsony jogérvényesítési képességgel” rendelkező emberek nagyobb csoportját érintik, a TASZ és a NEKI az alapvető jogok biztosának hivatalból történő vizsgálatát kezdeményezte – fogalmaz a Társaság a Szabadságjogokért közleménye.

– MTI – 

 



További hírek a Magyarország kategóriából
Nagy Sándor lett Tibolddaróc polgármestere
Tibolddaróc - A független Nagy Sándort választották a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Tibolddaróc polgármesterévé [...] tovább »
Francia zavargások – Szakértők: nincs sok esélye a kormány elleni bizalmatlansági indítványnak
Budapest - Nem valószínű a három francia baloldali ellenzéki párt által a kormány ellen a napokban [...] tovább »
Az ország “legnagyobb adventi koszorúja” lett a diósgyőri vár
Budapest - Az ország "legnagyobb adventi koszorúja" lett a diósgyőri vár, amelynek már két bástyáját [...] tovább »
Sztráda lesz a romániai Bihorban is
Bihar - 2019. végén vagy 2020. elején adják át az M4 Berettyóújfalu és a határ közti szakaszát. tovább »
Itt a Bosszúállók 4: Végjáték (Avengers: Endgame) előzetese
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Végre megérkezett a várva várt előzetes a Bosszúállók 4-hez, ami a [...] tovább »
Személyre szóló meglepetések az ünnepekre
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Kedves emlékek, jótettek, fényképek, közös élmények is kerülhetnek a fa alá. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Három vereség után újra csíkszeredai siker
Budapest - A Csíkszereda 4-2-re győzött a Hokiklub Budapest otthonában a jégkorong Erste Liga vasárnapi [...] tovább »
Férfi röplabda NB I – A Kazincbarcika és a Pénzügyőr is könnyedén győzött
Budapest - A Kazincbarcika és a Pénzügyőr is háromszettes győzelmet aratott az élvonalbeli férfi [...] tovább »
Női röplabda Extraliga – Négy szettben nyert a Vasas
Budapest - A Vasas négy játszmában felülmúlta a vendég Haladást vasárnap, így élre állt a női röplabda [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Gálázott Bécsben a Ferencváros
Budapest/Bécs - A Ferencváros 8-2-es diadalt aratott a Vienna Capitals vendégeként a jégkorong Erste Liga [...] tovább »
Szlovák jégkorongliga – A MAC és a DVTK is nyert
Budapest/Miskolc/Zólyom - A DVTK Jegesmedvék hazai jégen győzte le a címvédő Besztercebányát, a MAC [...] tovább »
Női kosárlabda NB I – Küzdemes soproni győzelem Pasaréten
Budapest - A címvédő Sopron a vártnál nehezebben, csak hat ponttal nyert a Vasas csarnokában a női kosárlabda NB [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása