Frissítve:

Tárki: csúcson az idegenellenesek aránya

Tárki: csúcson az idegenellenesek aránya Tárki: csúcson az idegenellenesek aránya - © MTI Fotó: Balogh Zoltán
Budapest, 2015. május 5., kedd (MTI) – Csúcson az idegenellenesek aránya Magyarországon – állapította meg a Tárki az 1992 óta végzett kutatásának 2015 áprilisi adatai alapján.

hiba beküldése

Az intézet által az MTI-hez kedden eljuttatott közlemény szerint 2015 áprilisában a felnőtt lakosság 46 százaléka választotta azt az idegenellenesnek tekinthető állítást, hogy az országba menedékkérő be ne tehesse a lábát.

A megkérdezettek 9 százaléka tekinthető idegenbarátnak, akik szerint minden menedékkérőt be kell fogadni, és 45 százalékuk mérlegelő a menedék nyújtásának, illetve megtagadásának kérdésében.

A Tárki 1992 óta végzett kutatásainak adatai alapján az idegenellenesség mértéke a kezdeti, 1992-1995 közötti gyors növekedés után előbb ingadozott, majd 2002 óta 2011-ig kisebb ingadozásokkal meglehetősen stabil volt. A korábbi évekhez képest 2012-ben megnőtt az idegenellenesek aránya, és 2013 után 2014-ben is magasabb maradt, mint a 2000-es évek átlaga. A 2015 áprilisi adatok a 2001-es csúcsértéket is meghaladták, az idegellenes válaszadók aránya 43 százalékról 46 százalékra nőtt.

A mérlegelők körében a legmagasabb, 94 százalékkal az arab nemzetiségűek, a legalacsonyabb, 7 százalékkal a határon túli magyarok visszautasítottsága. Az arabokénál alig alacsonyabb a romák, de 70–80 százalék felett van a kínaiak, az afrikaiak és a románok visszautasítottsága is. Még a viszonylag ártalmatlannak tekinthető pirézeket is elutasítja a mérlegelők 60 százaléka – állapítja meg a Tárki.

Az elemző intézet szerint az átlagosnál magasabb az idegenellenesség mértéke a Jobbik és az MSZP szavazói, illetve a nem szavazók körében, azok között, akik úgy érzik, hogy rossz anyagi helyzetben vannak, vagy ennek romlásától tartanak, továbbá a dél-dunántúliak, a munkanélküliek és a 40–50 évesek körében.

Az idegenellenesség mértéke a felsőfokú végzettségűek körében a legalacsonyabb, a főiskolát végzettek esetében 35 százalék, egyetemet végzetteknél 20 százalék.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Édes hétvége Szerencsen
Szerencs - A jubileumi 10. szerencsi csokoládéfesztivál következik. tovább »
„Megdögöltök kutyák”, kiabálta a járőröknek a sajóládi férfi
Miskolc, Sajólád - Kővel, kapával támadt a rendőrökre. Előzetes letartóztatásba került. tovább »
A tengerbe fulladt egy magyar nő Bulgáriában
Szófia - A tengerbe fulladt egy 28 éves magyar nő a kelet-bolgár Pomorie város partjainál - közölte [...] tovább »
Időjárás-jelentés – 2017. augusztus 17.
Budapest - Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti. tovább »
A kánikula után borús, esős idő várható az ünnepi hétvégén
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Pénteken még többfelé hőség lesz, a szombaton érkező hidegfront [...] tovább »
Szennyezett tojás – Nébih: Magyarországon a fogyasztók a jó minőségű magyar tojást válasszák
Budapest - Amíg a fipronillal szennyezett tojások ügye Európában nem tisztul le, addig Magyarországon a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
VRCK: pénteken már játszanak
Kazincbarcika - Kialakult a Vegyész RC Kazincbarcika NB I-es férfi-röplabdacsapatának felkészülési programja, a [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Egységes licencrendszerhez igazodnak a csapatok
Budapest/Miskolc - Egységes licencrendszernek kell megfelelniük a jégkorong Erste Liga csapatainak a szeptember 8-án [...] tovább »
Victor Valdés visszavonult
Madrid - Bejelentette visszavonulását Victor Valdés, az FC Barcelona történetének egyik legeredményesebb kapusa - [...] tovább »
Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Veszprém
Veszprém - Nem igazol új játékost Aron Pálmarsson helyére a Telekom Veszprém férfi kézilabdaklub - közölte a [...] tovább »
Torna-vb – Három magyar versenyző indulása már biztos
Budapest - Három magyar versenyző indulása már biztos az október 2. és 8. közötti montreali torna-világbajnokságon. tovább »
Az olimpiai bajnok szerbekkel játszik a Szolnok vízilabdacsapata
Budapest - Szeptember 2-án az olimpiai bajnok szerb válogatott ellen játszik gálamérkőzést a Bajnokok [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása