2011.01.20 11:03; Frissítve: 2011.01.20 11:03


Tárgyalásokat kezdeményezett Észak-Korea Dél-Koreával

Észak-Korea csütörtökön magas rangú katonai tárgyalások megkezdésére tett javaslatot Dél-Koreának. A phenjani közlés szerint “függőben lévő” ügyeket vitatnának meg. A két ország között az utóbbi hónapokban rendkívül feszült volt a viszony.

A tárgyalásról szóló javaslatot az északi védelmi miniszter küldte el déli kollégájának. Szöul még nem döntött arról, hogy milyen választ adjon a kezdeményezésre, még vizsgálják azt- közölte egy védelmi minisztériumi szóvivő az AFP-vel. Phenjan már korábban is szorgalmazott egyeztetéseket, de amióta ennyire feszült a viszony a koreai félszigeten, ez az első eset, hogy magas rangú tárgyalásokat tartana a kommunista állam.

A két Korea formálisan a mai napig hadban áll. Békét nem, csak tűzszünetet kötöttek a koreai háború után. A viszony tavaly kezdett elmérgesedni, amikor az északiak torpedóval elsüllyesztettek egy déli hadihajót. 46 katona vesztette életét. Novemberben pedig rakétatámadást intézett a kommunista állam egy dél-koreai sziget ellen. Az attakban négyen, köztük civilek haltak meg. Szöul a korábbi tárgyalásokra azt mondta: csak akkor hajlandó leülni az északiakkal, ha Phenjan “felelős lépéseket tesz” a provokációk ügyében és többet nem hajt végre hasonló tetteket. Dél-Koreának emellett az is fontos, hogy Phenjan kijelentse: elkötelezett a nukleáris leszerelésben.

- Független Hírügynökség -

A MON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!

alt hiba beküldése


Comments 0

Hozzászólás

 
1000
/1000 letters remain

Noémi, a nap szépe

Noémi elmondása szerint imád a kamera előtt pózolni, szabadidejében is szívesen modellkedik.
tovább »


Login2