Frissítve:

Tarantulát talált egy férfi az új otthonába érkező csomagban

Tarantulát talált egy férfi az új otthonába érkező csomagban © Fotó: metro.co.uk
A pók legalább három hetet tölthetett a dobozban. 

hiba beküldése

Amikor egy férfi csomagot kapott az új otthonába azt gondolta, hogy előző lakásában felejtett  valamit és azt küldték utána, esetleg az új szomszédai akarják valami kedvességgel meglepni. Egyik sem talált, amikor kinyitotta a dobozt, egy hatalmas tarantula mászott ki belőle – írja a Metro.

A Brazíliából származó pók a harmadik legnagyobb fajta a világon, az elsődleges vizsgálatok szerint az állatot a ház előző tulajdonosának szánták, de az új lakó kapta meg. A pók legkevesebb három hetet töltött a dobozban, amíg megtalálták. A férfi ezután az állatot elvitte az állatorvoshoz Bristolba, ahol kiderült, hogy a pók rendkívül rossz állapotban van és kiszáradt.

Sonya Miles állatorvos úgy fogalmazott, nagyon meglepte, hogy a pók ennyi idő után életben maradt, ugyanis tanulmányok szerint ezek az állatok rendkívül érzékenyek a gombákra és a penészekre, a pók pedig sok időt töltött ilyen környezetben. A pók, akit Sidnek neveztek el, egy hüllőmentéssel foglalkozó szervezethez került. Sonya kiemelte, bízik benne, hogy a pók mihamarabb felépül.

Címkék: , , , ,


További hírek a Állatvilág kategóriából
Sárkányotthont készített macskájának egy férfi
A kartonból készült ház szerkezete bonyolultabb, mint gondolnánk, több rámpa és tolóajtó található benne. tovább »
Videó: A csapatmunka, amivel nem lehetetlen a szökés
A két teknős eldöntötte, hogy megszökik, viszont elsőre ez nem is tűnt annyira egyszerűnek. Amíg rá nem [...] tovább »
Videó: Fagyos tóba ugorva mentett ki egy kutyát a vízből egy férfi Oroszországban
Oroszország - Az állat próbált kijutni a jeges vízből, de folyamatosan visszacsúszott és segítség nélkül nem [...] tovább »
5 mód, amivel elkerülheti, hogy megtámadják a kutyák
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Minden nap találkozunk kutyákkal, akik olykor nem a legbarátságosabbak. De hogyan [...] tovább »
Nagy kócsagok a Szinva-patakban
Miskolc - Teljesen normális, hogy egy nagy kócsag most Magyarországon van. tovább »
Videó: Lékvágással óvják a halakat Tarpán
Tarpa - A tarpai Kurucz Horgász Egyesület gondozásában két holtág található, amelybe az egyesület rendszeresen [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Magyar bronzérem az argentínai maratoni kajak-kenu versenyen
Budapest - Bronzérmes lett Argentínában, a Rio Negrón megrendezett nemzetközi regattán a kajakos Boros Adrián, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Harsányi tehermentesítése miatt került Gulyás a keretbe
Rouen - Harsányi Gergely tehermentesítése miatt került Gulyás Péter a magyar férfi kézilabda-válogatott [...] tovább »
Vegyész RC: Túl erősek voltak az osztrákok…
Innsbruck, Kazincbarcika - A MEVZA Kupában két mérkőzést játszott a hét végén a Vegyész RC-Kazincbarcika együttese. tovább »
DLA: tornát nyert az U12-es csapat
Debrecen - Kolozsi Gergő csapata egyetlen gólt sem kapott a Berze Kupán. tovább »
Magosi magasan a Macik legjobbja volt a szerbek ellen
Miskolc - A DVTK Jegesmedvék gárdája bőkezűen visszavágott a belg­rádiaknak a legutóbbi hazai vereségért. A [...] tovább »
Alpesi vk – Miklós Edit mindkét térdét megoperálták
Budapest/Innsbruck - Vasárnap éjjel mindkét térdét megoperálták Miklós Editnek, aki a női alpesi sízők [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása