Frissítve:

Tankönyvek – Az Együtt-PM vétót kér Áder Jánostól

Budapest, 2013. december 17., kedd (MTI) – Az Együtt-PM arra kéri Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a tankönyvellátást állami feladattá tevő, kedden elfogadott törvényjavaslatot.

Szelényi Zsuzsanna, az ellenzéki választási szövetség politikusa az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében úgy fogalmaz, okkal tartanak attól, hogy a kormányzat egy hatalmas piacot akar politikai szempontok alapján kiválasztott vállalkozók kezére juttatatni.

“Szabadon gondolkodó, kérdezni, kételkedni és bírálni is merő polgárokat akarunk nevelni a gyermekeinkből” – fogalmaz az Együtt-PM politikusa, hozzátéve: “nem akarjuk azt, hogy a gyermekeinket újra az állam egyen tankönyveiből tanítsák az államosított tanárok!”

Az Országgyűlés keddi döntésével állami feladatként határozta meg a tankönyvellátást. A jogszabály értelmében az állam 2013. szeptember 1-jétől felmenő rendszerben biztosítja az ingyenes tankönyvellátást az elsőtől a nyolcadik évfolyamig. Fő szabály szerint az iskolák évfolyamonként és tantárgyanként a tankönyvjegyzéken szereplő két tankönyvből választhatnak, a tankönyvválasztás a fenntartó egyetértéséhez kötött.

– MTI –

hiba beküldése



További hírek a Magyarország kategóriából
Az online számlaadat-szolgáltatási kötelezettség betartását ellenőrzi a NAV
Budapest - Az adóhatóság megyei (fővárosi) igazgatóságai január 21-től kockázatelemzés alapján [...] tovább »
Orbán Viktor a bajor CSU új elnökének: továbbra is számíthat a magyar kormány támogatására
Budapest - Levélben gratulált Orbán Viktor miniszterelnök Markus Södernek, a Bajor Keresztényszociális Unió [...] tovább »
Kiadta Hollik Istvánnak az NVB Hirt Ferenc mandátumát
Budapest - A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfőn kiadta a Fidesz-KDNP közös listájáról Hollik Istvánnak [...] tovább »
Menczer Tamás: amit az ellenzék csinál, az bevándorláspárti seftelés
Budapest - A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi [...] tovább »
Európai Bizottság: az idén télen nem várhatók problémák a kontinens gázellátásában
Brüsszel - Az idén télen nem várhatók problémák az Európai Unió tagállamainak földgázellátásában, [...] tovább »
Több megyére figyelmeztetést adtak ki a havazás miatt
Budapest - Több megyére figyelmeztetést adtak ki keddre a havazás miatt. A Magyar Közút a téliesebb [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Jégkorong Erste Liga – Könnyed debreceni sikerrel zárult az alapszakasz
Debrecen - A DEAC magabiztosan nyerte az alapszakasz utolsó mérkőzését a jégkorong Erste Ligában: hétfőn este [...] tovább »
Jégkorong Erste Liga – Vereséggel zárta az alapszakaszt a Csíkszereda
Budapest/Brassó - A Csíkszereda elvesztette utolsó mérkőzését az alapszakaszban a jégkorong Erste Ligában, [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Újabb norvég győzelem a magyarok csoportjában
Herning - Norvégia válogatottja három góllal legyőzte Svédország csapat a német-dán közös rendezésű férfi [...] tovább »
Kisvárda Master Good – A szerdai edzőmeccs
Kisvárda - Az egyiptomi tavasz után ismét az itthoni télben folytatja a felkészülését a Kisvárda Master Good [...] tovább »
Férfi kézilabda-vb – Regeneráció után közös főzés és wellness szerepelt a magyarok programjában
Herning - A Tunézia ellen 26-21-re megnyert vasárnapi mérkőzést követően a játékosok számára szokás szerint [...] tovább »
Labdarúgás – Ketten távoznak Nyírbátorból
Nyírbátor - Hétfőn elkezdte a felkészülést a harmadosztályú labdarúgóklub. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása