Frissítve:

Tanévkezdés – PSZ: problémák az iskolakezdés előtt

Budapest, 2015. augusztus 31., hétfő (MTI) – A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) szerint az új tanév több “neuralgikus pontot” is hozhat majd, Galló Istvánné az érdekvédelmi szervezet elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján ezek között említette a szakképzési rendszer átalakítását, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) pénzügyi gondjait, az etikai kódexet, az iskolaközpontok létrehozását, valamint a kilenc évfolyamos iskola bevezetésének tervét.

hiba beküldése

Galló Istvánné azt mondta: kérdéses, az új tanév “boldog” lesz-e. A kormányzati kommunikáció szerint minden készen áll, de ez szerintük nem egészen van így.

Az érdekvédő kifejtette: a szakképzés átalakítása komoly problémákat vet fel, az intézmények július 1-től ugyan átkerültek a szakképzési centrumokhoz, de a végrehajtási rendeletet és az szmsz-t most egyeztetik. A jogszabályok tehát a zavartalan működéshez nem állnak rendelkezésre – mutatott rá. Arról sincs információ, hogy ezen intézmények a Klik költségvetéséből mennyi pénzt vittek át, nem tudni, mennyi maradt, a Klik által fenntartott intézmények hogyan működnek majd. A szakképzés átalakítására ez a megoldás nem megfelelő – rögzítette.

Kitért arra is: a Klik nem tudta megoldani azokat a problémákat, amiért létrehozták, sőt inkább tovább növelte azokat. A hatáskörök megyei szintre delegálásáról azt mondta: ez is mutatja, a központosítás, amit kitaláltak, nem működött.

Galló Istvánné szerint az iskolaközpontok létrehozásának terve és a kilenc évfolyamos iskola bevezetése felvetheti, hogy nem csak az intézményi szerkezethez nyúlnak hozzá, hanem radikális intézménybezárások is elindulhatnak. Utalt a Klik elnökének adataira is, miszerint ma 1,3 millió férőhely van a Klik intézményeiben, de csak 750 ezer tanuló.

A szakszervezeti vezető felidézte, hogy a pedagógus etikai kódex miatt már tavasszal az Alkotmánybírósághoz fordultak. Az alaptörvény szerint ugyanis magatartási és viselkedési formákat csak jogszabályban lehet kihirdetni, és a jogszabályalkotók körében a Nemzeti Pedagógus Kar nem szerepel.

Pedagógus szélsőséges megnyilvánulást magánéletében sem tehet, ugyanakkor látható, etikai kódex nélkül is fellép ilyen esetekben a munkáltató – reagált arra, hogy a Klik azonnali vizsgálatot rendelt el, egy a facebook-on szélsőséges posztokat közzétevő pedagógus ügyében.

Galló Istvánné azt mondta: a kilenc évfolyamos iskolát akkor támogatják, ha többlet tanítási időt biztosít, és a változtatás nem érintheti a középiskolák évfolyamainak számát. Feltételeik között szerepel, hogy az alsó tagozat ideje egy évfolyammal megnő, s az első öt évfolyamon a diákhoz igazodó képességfejlesztő nevelés folyik, a kötelező tananyag radikális csökkentése mellett. A tanuló és a szülő a kilencedik évfolyamon választhassa meg, hogy az általános iskola után milyen intézménytípusban kívánja folytatni tanulmányait.

Kitért arra, hogy a mindennapos testnevelés most már mind a 12 évfolyamon működik, de a feltételei továbbra sem adottak.
Pozitívum, hogy a bérek ha minimálisan is, de nőnek, átlagosan 6-10 ezer forint többlettel számolhatnak a pedagógusok az életpálya alapján.
Szeptember 15-ével 25 ezer forintos béren kívüli juttatást kapnak a Kliknél dolgozó, oktatás-segítő technikai alkalmazottak. Jelezte: Pedagógus I-be sorolják az oktató-nevelő munkát segítő, pedagógus végzettségűeket. Súlyos probléma azonban, hogy a pedagógus végzettség mellett más felsőfokú végzettséget nem ismernek el.

Arról, hogy csökkenteni kell a tananyagot, azt mondta: amikor a nemzeti alaptentervet, kerettantervet véleményezték, már ennek szükségességét hangsúlyozták.

Szólt arról is, hogy a PSZ támogatja azt a népszavazási kezdeményezést, ami a 18 éves tankötelezettség visszaállítását célozza. Ez összecseng a szervezet szakmai álláspontjával – mondta az érdekvédő.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Fülöp Attila: a jövőben csak engedéllyel működhetnek a tanodák
Budapest - Jövő júliustól csak az lehet tanoda, amelyet hivatalosan is tanodává minősítettek - [...] tovább »
Karácsony – Növekvő forgalomra számítanak az áruházak
Budapest - Erős karácsonyi forgalomra számítanak az áruházláncok, a legtöbb helyen a forgalom [...] tovább »
Tovább terjeszkedik a Starbucks Magyarországon
Budapest - Az idén még három üzletet nyit az amerikai Starbucks kávézólánc Magyarországon, az egy pesti [...] tovább »
Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin
Budapest - Halálra gázolt egy embert a vonat Dunakeszin hétfő este - tájékoztatta a katasztrófavédelem az MTI-t. tovább »
Átadták a Magyar Teátrum Díjakat a Nemzeti Színházban
Budapest - Átadták a színházi háttér- és kiszolgálószakmák művelőit elismerő Magyar Teátrum Díjakat [...] tovább »
Tarolt a Youtube-on Majka
Miskolc, Ózd - Ahogyan ez ilyenkor lenni szokott, elkezdtek szállingózni a különböző év végi listák; a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Kisvárda Master Good – Értékes egy pontot hoztak Diósgyőrből
Kisvárda - A hazai játékosnak jogosan járt volna a piros, emberhátrányban hősiesen küzdöttek a kisvárdaiak. tovább »
Bajnokok Ligája – A szerdai program
Budapest - A labdarúgó Bajnokok Ligájában szerdán kerül sor a csoportkör utolsó fordulójának záró [...] tovább »
MKC: Csínján kell bánni az energiával
Mezőkövesd - Magyar Kupa-meccset játszik kedden hazai környezetben a Mezőkövesdi KC. tovább »
Jubilálók a Lokiban
Debrecen - Két debreceni labdarúgó számára különös jelentőséggel bírt a Budapest Honvéd elleni bajnoki: [...] tovább »
A River Plate nyerte a Libertadores-trófeát
Madrid - A Libertadores-kupa döntőjének korábban többször elhalasztott visszavágóján a River Plate [...] tovább »
Gladiators: Németi a legjobb
Debrecen - A DEAC Gladiators futója fiatal kora ellenére remekül szerepelt. tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása