Frissítve:

Támaszték a túlterhelt faágaknak

Ha a gyümölcsfák vízhajtásait időben eltávolítjuk, reménykedhetünk a bő termésben Ha a gyümölcsfák vízhajtásait időben eltávolítjuk, reménykedhetünk a bő termésben - © Illusztráció: KM-Archív
Budapest, Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza – A gyümölcstermő növényeknél az öntözést is be kell fejezni, hogy a hajtásaik időben, jól beérjenek.

hiba beküldése

A még ezután termést érlelő almák, körték esetében a gyümölcsök súlyával láthatóan túlterhelt ágakat támasszuk alá, nehogy lehasadjanak! Ha eddig elmaradt volna, még lekötözhetők vízszintest megközelítő helyzetbe az ezt igénylő sövény-, termőkaros- vagy karcsú orsóformára nevelt fák hajtásai.

Tőből eltávolítható

Amennyiben túl sok a hajtás, akkor néhány már most tőből eltávolítható. Ha nem vagyunk biztosak a levágás helyességében, ehelyett csupán megcsavarhatók a tengelyük körül, amíg megroppannak, mert ettől is azután berakódhatnak termőrügyekkel, illetve erős továbbnövekedés helyett termőkké válhatnak. Le kell metszeni a letermett málnavesszőket is, valamint az egyéb gyümölcstermő bokrok bármilyen okból pusztulásnak indult részeit.

Felfelé törő vízhajtás

A koros gyümölcsfák ágain, törzsén megjelenő, erősen felfelé törő úgynevezett vízhajtásokat is tőben le szokták vágni, azok kivételével, amelyek az elpusztult, hiányzó részek pótlásához továbbnevelésre kínálkoznak. A gyümölcstermő növények ilyenkor még csak legfeljebb két-három ezrelékes töménységű lombtrágyázást kapjanak tápanyag-kiegészítésként, és ezt is csupán egy-két alkalommal.

Náluk az öntözést is be kell fejezni, hogy a hajtásaik időben, jól beérjenek. Elgyomosodniuk viszont továbbra sem szabad.

KM

Címkék: , , ,


További hírek a Életmód kategóriából
A pasi folyton szexet akar, a nő figyelmességre vágyik – Így oldd fel az örök ellentétet! (18+)
A férfiak folyton arra panaszkodnak, hogy minden nap bizonygatniuk kell a szerelmüket. A nők pedig arra, hogy a [...] tovább »
Videó: Itthon is megjelenhet a malária
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A klímaváltozás miatt akár trópusi betegségek is megjelenhetnek Magyarországon [...] tovább »
A francia nők több mint a fele volt már szexuális zaklatás áldozata
Párizs - A francia nők 53 százaléka volt már szexuális támadás vagy zaklatás áldozata - derül ki az Odoxa [...] tovább »
Őszi városlátogatások
Budapest - Íme néhány valóban érdekes program, amiért érdemes külföldre repülni! tovább »
Rózsaszín séta a mellrák ellen
Mátészalka - Emlékezve s emlékeztetve a szűrővizsgálatok fontosságára, a sétálók egyszerre engedték az ég [...] tovább »
Teszt: Mennyire könnyű átejtenünk az elméjét?
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - Meg tudja válaszolni helyesen a következő kérdéseket? A megoldásért fedje fel [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Gyeptégláztak Mezőkövesden
Mezőkövesd - Kicserélték a mezőkövesdi labdarúgó-stadion kapuinak előterében lévő gyeptéglákat. tovább »
Magyar labdarúgó-válogatott – Trapattoni bejelentkezett
Budapest - Az olasz Giovanni Trapattoni menedzserén keresztül jelezte, hogy szívesen tárgyalna a magyar [...] tovább »
Újabb rangos főtáblás verseny, most Bázelben
Nyíregyháza - Fucsovics Márton a selejtezőben aratott győzelmeivel elérte, hogy Roger Federerrel szerepeljen egy [...] tovább »
Női kézilabda EHF Kupa – Vereséggel jutott tovább a Dunaújváros
Románvásár - A Dunaújvárosi Kohász KA 27-25-re kikapott a román CSM Roman otthonában a női kézilabda EHF [...] tovább »
A MAFC-nak sem kegyelmezett a DEAC kosárcsapata
Debrecen - Berényi Sándor kosarasai gyakorlatilag végig vezetve fektették két vállra fővárosi riválisukat. tovább »
Egyről a kettőre jutottak az újvárosiak
Balmazújváros - Az édesanyját gyászoló Horváth Ferenc tanítványai rendkívül fontos győzelmet arattak a Vasas [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása