Frissítve:

Takarékszövetkezetek – Lemondott egy tag az OTSZ elnökségi tagságáról

Budapest, 2015. január 16., péntek (MTI) – Lemondott Lepsényiné Török Ilona az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) elnökségi tagságáról. Dávid Ferenc, az OTSZ megbízott szóvivője azt mondta, tiszteletben kell tartani mindenkinek a döntését.

hiba beküldése

Lepsényiné Török Ilona – az MTI-hez is eljuttatott levele szerint – azért mondott le, mert nem tud azonosulni a szövetség elmúlt időszakban folytatott kommunikációjával, amely a takarékok nevében, ugyanakkor álláspontja szerint nem a takarékok érdekeit szem előtt tartva valósult meg.

A levelében Lepsényiné Török Ilona úgy fogalmazott: “… különösen károsnak tartottam Demján Sándor elnök úrnak a nyilvánosság bevonásával 2014 novemberében indított levelezését, amely alkalmas volt az ügyfelek és a takarékszövetkezeti termékeket értékesítő dolgozók megtévesztésére, valamint az ágazat iránti közbizalom meggyengítésére. A szövetség levelekben kifejtett álláspontjával, azok valóságtól távol álló tartalmával és stílusával nem értettem egyet.”

Kifejtette, most, hogy az integráció átalakítása gyakorlatilag befejeződött, közös érdek a szektor megújulásának és a takarékszövetkezetek sikerességének minden eszközzel történő támogatása.

Dávid Ferenc, az OTSZ megbízott szóvivője az MTI megkeresésére elmondta, tiszteletben kell tartani mindenki, így Lepsényiné Török Ilona döntését is, hogy nem akar a testület tagja maradni, ha nem tud azonosulni a szövetség álláspontjával. Hozzátette: ha mindez így van, akkor a lemondás tisztességes döntés volt részéről, ám ez nem változtatja meg a szövetség álláspontját.

Dávid Ferenc hangsúlyozta: Demján Sándor OTSZ-elnököt, és minden testületi tagot, a szövetség közgyűlése többször is felhatalmazott arra, hogy markáns módon képviselje azt az álláspont, amely szerint a takarékszövetkezeteknél az integrációs törvény óta lezajlott folyamat elfogadhatatlan.

Dávid Ferenc megismételte: a szövetségben azt gondolják, hogy a takarékszövetkezetek államosítása, majd később a privatizáció irányított, jogszerűtlen volt, szembe ment az általános szövetkezeti elvekkel, a tulajdonvédelemmel és a versenytörvényekkel, ami “elfogadhatatlan és erkölcstelen”.

Lepsényiné Török Ilona lemondásával egy éven belül már a negyedik OTSZ tisztségviselő távozik hasonló okokból.

– MTI –



További hírek a Gazdaság kategóriából
A hegyközségek tanácsa tervet dolgoz ki a szőlőértékesítés szabályozására
Budapest - A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa (HNT) tervezetet dolgoz ki a szőlőértékesítés szabályozására, a [...] tovább »
Növekszik a bankjukhoz hű ügyfelek aránya
Debrecen - A fogyasztók ismerete és az ajánlatok személyre szabása a kulcs az ügyfelek megtartásában. tovább »
Ha sorra mondanak fel a dolgozók…
Budapest - Hogyan deríthetjük ki, hogy valójában miért lépnek ki a munkavállalók a cégünktől? tovább »
NGM: új program a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítésére
Budapest - Indul a Lépj a piacra! program szerdán a fiatalok vállalkozóvá válásának elősegítésére - [...] tovább »
Videó: Kölcsönösen segíthetik egymást
Debrecen - Több területen is komoly fejlődést remél az egyetem az együttműködéstől. tovább »
Már a válság előtti áron kelnek el a lakások
Miskolc - Még mindig jól pörög az ingatlanpiac a városokban, vidéken kevésbé. tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
MLSZ: újra egymillió forintra büntették a DVTK ügyvezetőjét
Budapest, Miskolc - A Magyar Labdarúgó Szövetség fegyelmi bizottsága keddi, február 21-i ülésén a DVTK-t [...] tovább »
Budapesti női tenisztorna – Babosék a negyeddöntőben
Budapest - Babos Tímea oldalán Lucie Safarovával továbbjutott a negyeddöntőbe kedden a 250 ezer dollár (72,7 [...] tovább »
MLSZ – Eltiltották az orrcsonttörést okozó játékost
Budapest - Rokszin Ádámot, az NB II-ben szereplő Szolnoki MÁV FC labdarúgóját három hónapra eltiltotta a magyar [...] tovább »
Debreceni sikerek a Békessy-emlékversenyen
Debrecen - Két hétvégén, három fegyvernemben és hatalmas létszámmal rendezte meg a Békessy Béla Vívó Klub [...] tovább »
Béres legény bunyója érmet ért a fővárosban
Nyíregyháza - A nyíregyházi Dávid Sport Club ökölvívói képviselték a megyei színeket a Budapesten rendezett [...] tovább »
Kikapott a Balmaz, a váciaknál van az előny
Balmazújváros - A Váci KSE csapatával került össze a férfi kézilabda Liga Kupa elődöntőjében a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása