Tag: vad

Árvíz - Közveszély helyszínén elkövetett lopásért emeltek vádat egy férfi ellen

Árvíz - Közveszély helyszínén elkövetett lopásért emeltek vádat egy férfi ellen

13.06.2013 | Budapest, 2013. június 12., szerda (MTI) - Közveszély helyszínén elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség a Győri Járásbíróságon B. István ellen - közölte Takács Péter főügyész szerdán az MTI-vel.
tovább »

Moszkvai ingatlanügy - Legfőbb Ügyészség: a vád törvényes

05.06.2013 | Budapest, 2013. június 4., kedd (MTI) - A moszkvai ingatlanügyben a vád törvényes, a bíróság sem állítja ennek az ellenkezőjét - reagált az MTI-nek Fazekas Géza, a Legfőbb Ügyészség szóvivője, miután a vádhatóság beszerezte azt a végzést, amellyel a Budapest Környéki Törvényszék felfüggesztette a volt moszkvai kereskedelmi képviselet épületének értékesítésével kapcsolatos eljárást.
tovább »

Hivatali visszaéléssel vádolnak két volt gyulai börtönőrt

28.05.2013 | Szeged, 2013. május 28., kedd (MTI) – Hivatali visszaélés bűntette és szolgálatban kötelességszegés vétségével vádolnak két egykori gyulai börtönőrt. A vádirat szerint az elsőrendű vádlott 2011 szeptemberében a Békés Megyei Büntetés Végrehajtási Intézetben egy fogvatartottal kezdeményezett szexuális viszonyt, és erről a másodrendű vádlott is tudott - hangzott el az ügy első tárgyalási napján kedden, a Szegedi Törvényszék katonai tanácsán.
tovább »

Romagyilkosságok - Ügyvéd: az emberölés vádja alól mentsék fel K. Árpádot!

24.05.2013 | Budapest, 2013. május 24., péntek (MTI) - Határozott idejű börtönbüntetést kért a romák elleni hat halálos áldozatot követelő támadások ügyében folyó büntetőper elsőrendű vádlottjára, K. Árpádra a védője pénteken a Budapest Környéki Törvényszéken. Az ügyvéd indítványozta, hogy az emberölés vádja alól mentsék fel védencét.
tovább »
Bundabotrány - Vádemelés 45 személlyel és 32 mérkőzéssel kapcsolatban

Bundabotrány - Vádemelés 45 személlyel és 32 mérkőzéssel kapcsolatban

24.05.2013 | Budapest, 2013. május 23., csütörtök (MTI) - A Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) összesen 45 terhelttel szemben, 32 különböző mérkőzéssel kapcsolatban csütörtökön vádat emelt a nemzetközi bundabotrány magyarországi vonatkozásában.
tovább »

Moszkvai ingatlanügy - Vádat emeltek a volt nagykövet, a volt államtitkár és volt MNV-dolgozók ellen

07.05.2013 | Budapest, 2013. május 7., kedd (MTI) - A Központi Nyomozó Főügyészség a volt moszkvai Kereskedelmi Képviselet épületének értékesítésével kapcsolatban kedden vádat emelt a volt moszkvai magyar nagykövet, a Külügyminisztérium volt államtitkára, az MNV Zrt. volt vezérigazgatója és volt értékesítési igazgatója, valamint a társaság két volt vezető beosztású és egy beosztott munkatársa ellen - közölte Keresztes Imre főügyész az MTI-vel.
tovább »

A vád pontosítására szólított fel a bíróság Juhász és Fapál lakásügyében

16.04.2013 | Budapest, 2013. április 16., kedd (MTI) - Az első tárgyalást félbeszakítva a vád pontosítására szólította fel az ügyészséget a Pesti Központi Kerületi Bíróság kedden Juhász Ferenc volt szocialista honvédelmi miniszter és Fapál László volt közigazgatási államtitkár lakásügyével kapcsolatban.
tovább »

Tömegszerencsétlenség okozása miatt emeltek vádat egy érdi nő ellen

12.04.2013 | Kaposvár, 2013. április 12., péntek (MTI) - Halálos tömegszerencsétlenséget előidéző közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség egy 59 éves érdi nő ellen, aki tavaly nyáron a járművével az M7-es autópályán balesetet idézett elő, amelyben két gyermek meghalt, tíz felnőtt megsérült - közölte Horváth Szilárd főügyész pénteken az MTI-vel.
tovább »

Hagyó-per - Egy pont kivételével megerősítette a vádat a csütörtökön meghallgatott tanú

11.04.2013 | Kecskemét, 2013. április 11., csütörtök (MTI) - Több vádpontot vallomásával alátámasztott, egy vádpontot azonban nem erősített meg egy tanú a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási napján.
tovább »

Vádat emelt a főügyészség P. Tamás és társai ellen

04.03.2013 | Budapest, 2013. március 4., hétfő (MTI) - A Fővárosi Főügyészség vádiratot nyújtott be P. Tamás és társai ellen előre kitervelten, nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntette miatt hétfőn a Fővárosi Törvényszékre.
tovább »

Vád a tanítóképző volt rektora ellen

20.02.2013 | Debrecen - Az ügyészség szerint a vádlottak több mint 2,5 millió forint kárt okoztak a fenntartónak.
tovább »
2006 ősze - Megvádolták a volt országos és a volt budapesti rendőrfőkapitányt

2006 ősze - Megvádolták a volt országos és a volt budapesti rendőrfőkapitányt

11.02.2013 | Budapest, 2013. február 11., hétfő (MTI) - Megvádolta Bene László volt országos főkapitányt, Gergényi Péter volt budapesti főkapitányt és még tucatnyi rendőrt a 2006. őszi budapesti eseményekkel összefüggésben az ügyészség.
tovább »

Újvidéken vádat emeltek magyar fiatalok ellen

30.01.2013 | Újvidék/Budapest, 2012. január 30., szerda (MTI) - Az újvidéki felső ügyészség nemzeti, faji és vallási gyűlölet szítása címén vádat emelt hét magyar nemzetiségű fiatal ellen egy tavalyi októberi temerini verekedéssel összefüggésben - írta szerdán az újvidéki Magyar Szó című napilap.
tovább »

Vádat emeltek Zalatnay Sarolta ellen

25.01.2013 | Budapest, 2013. január 25., péntek (MTI) - Nagyobb kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntettével vádolja a Budaörsi Járási Ügyészség Zalatnay Sarolta énekesnőt. A vádiratot már megküldték az illetékes bíróságnak - közölte a Pest Megyei Főügyészség szóvivője pénteken az MTI-vel.
tovább »

Nevelt gyermekeit kínzó férfi pere kezdődött el Szegeden

21.01.2013 | Szeged, 2013. január 21., hétfő (MTI) – A vád szerint rendszeresen bántalmazta, kínozta három nevelt gyermekét az a makói férfi, akinek hétfőn kezdődött el a pere a Szegedi Törvényszéken.
tovább »

Meggyilkolt pszichológus - vádat emelt az ügyészség P. László ellen

11.01.2013 | Pécs, 2013. január 11., péntek (MTI) - Benyújtotta a Baranya Megyei Főügyészség a vádiratot a Pécsi Törvényszéknek pénteken Bándy Kata rendőrségi pszichológus meggyilkolásának ügyében.
tovább »

Több mint száz bűncselekménnyel vádolnak négy berhidai lakost

22.12.2012 | Berhida, 2012. december 22., szombat (MTI) - Több mint száz bűncselekménnyel, közte nemi erőszakkal vádol a rendőrség négy berhidai lakost - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
tovább »

Ügyvezetők és ügyvédek ellen is vádat emeltek a milliárdos műtrágyaügyben

02.10.2012 | Debrecen, 2012. október 2., kedd (MTI) - Különösen jelentős értékre elkövetett sikkasztás bűntette és más bűncselekmények miatt tizenkét ember - köztük három ügyvezető és két ügyvéd - ellen emelt vádat a Debreceni Törvényszéken a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség abban az ügyben, amelyben a Nemzeti Nyomozó Iroda műtrágyával való visszaélés miatt nyomozott - közölte Jónáné Pocsai Edit megyei főügyész kedden az MTI-vel.
tovább »

Új bíróhoz került a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt Somogyi Ábel ügye

01.08.2012 | Budapest, 2012. augusztus 1., szerda (MTI) - Új bíróhoz került a 22 rendbeli emberölés előkészületével vádolt Somogyi Ábel elsőfokú büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken - közölte Futó Barnabás ügyvéd szerdán az MTI-vel.
tovább »

Csatáry-ügy - Nemzetközi jogász: Csatárynak több lehet a felelőssége, mint amivel az ügyészég meggyanúsította

25.07.2012 | Budapest, 2012. július 25., szerda (MTI) - A háborús bűncselekményekkel gyanúsított Csatáry Lászlónak több lehet a felelőssége, mint amivel az ügyészég meggyanúsította - mondta szerdai budapesti sajtótájékoztatóján Gellért Ádám nemzetközi jogász, a Holokauszt Emlékközpont "Kőrösmező 1941" kutatócsoport vezetője, a lex-Biszku kidolgozója, amikor ismertette a témában frissen feltárt magyar és szlovák levéltári iratokat.
tovább »

Hamisan vádolt erőszakkal egy lány Nógrád megyében

23.07.2012 | Salgótarján, 2012. július 23., hétfő (MTI) - A hatóság félrevezetése miatt eljárás indult egy 16 éves Nógrád megyei lány ellen, aki erőszakos közösüléssel vádolta alkalmi ismerősét - közölte a rendőrség hétfőn. Az MTI úgy tudja, egy internetes közösségi oldalon tüntetés szerveződik, mert az a hír terjedt el, hogy az erőszakot egy, a balassagyarmati közösségi szálláson élő férfi követte el.
tovább »

Vádat emelt az ügyészség az eddigi legnagyobb tb-csalás ügyében

12.07.2012 | Budapest, 2012. július 11., szerda (MTI) - Vádat emelt a Komárom-Esztergom Megyei Főügyészség a hazai egészségbiztosítás történetének eddigi legnagyobb, egymilliárd forintos csalási ügyében, amelyben 13 orvos is érintett - értesült szerdán az MTI Hírcentrum.
tovább »

Budaházy-ügy - Ülnökváltozás miatt iratismertetéssel folytatódott a büntetőper

25.05.2012 |     Budapest, 2012. május 25., péntek (MTI) - Ülnökváltozás miatt iratismertetéssel folytatódott a Budaházy György és 16 társa ellen terrorcselekmény vádjával tavaly márciusban megkezdődött büntetőper pénteken a Fővárosi Törvényszéken.
tovább »

Móri ügy - Jogerősen is felmentette a bíróság a vád szerint Kaiser Edének alibit igazoló családot

14.05.2012 | Budapest, 2012. május 14., hétfő (MTI) - A Fővárosi Törvényszék (FT) jogerősen, bűncselekmény hiányában felmentette a hamis tanúzás vádja alól azt a családot, amelynek tagjai a főügyészség szerint alibit igazoltak az akkor még a móri gyilkosságokkal vádolt Kaiser Edének.
tovább »

Huszonhét ember ellen emeltek vádat a pécsi egyetemi vesztegetési ügyben

03.04.2012 |   Pécs, 2012. április 3., kedd (MTI) - Az ügyészség huszonhét ember ellen emelt vádat kedden a Pécsi Tudományegyetem (PTE) gazdálkodásával összefüggő vesztegetési ügyben - tájékoztatta a Baranya megyei főügyész az MTI-t.
tovább »
Miskolci paneltűz - Vádat emelt az ügyészség

Miskolci paneltűz - Vádat emelt az ügyészség

03.04.2012 | Eger, 2012. április 3., kedd (MTI) - Négy ember ellen emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség a miskolci Avasi lakótelepen három ember halálát okozó paneltűz ügyében - közölte a főügyészség sajtószóvivője kedden az MTI-vel.
tovább »
Bíróság előtt a kazincbarcikai polgármester

Bíróság előtt a kazincbarcikai polgármester

03.04.2012 | Miskolc , Kazincbarcika - A vád szerint el nem végzett munkáért fizetett, s ezzel három és fél milliós kárt okozott.
tovább »

BKV-ügy - Vádat emeltek Hagyó Miklós és tizennégy társa ellen

11.01.2012 | Budapest, 2012. január 11., szerda (MTI) - Vádat emelt Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és tizennégy társa ellen az úgynevezett BKV-ügyben a Központi Nyomozó Főügyészség.
tovább »

Bundabotrány - Kötelességszegés és vesztegetés a vád az edző ellen

01.12.2011 | Budapest, 2011. december 1., csütörtök (MTI) - A Központi Nyomozó Főügyészség csütörtökön közleményben számolt be arról, hogy a szerdán Székesfehérváron előállított A. Zoltánnal szemben két rendbeli gazdálkodó szervezet önálló intézkedésre jogosult dolgozója által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett vesztegetés bűntette megalapozott gyanúja merült fel.
tovább »

Az ügyészség ejtette a traffipaxblokkoló miatt emelt vádat

27.10.2011 | Békéscsaba, 2011. október 27., csütörtök (MTI) - Az ügyészség ejtette a vádat annak a békéscsabai férfinak az ügyében, akit a gépkocsijába beszerelt traffipaxblokkoló miatt számítástechnikai rendszer elleni vétséggel vádoltak - közölte csütörtökön a Békés Megyei Online (BEOL).
tovább »
Vadat gázolt az autó a 37-esen

Vadat gázolt az autó a 37-esen

02.08.2011 | Gesztely, Újharangod - Anyagi káros közlekedési baleset történt a 37-es számú főúton kedden Gesztely és Újharangod közötti szakaszon.
tovább »

Volt titkosszolgálati vezetők - MSZP: az ügyészség hozza nyilvánosságra a vádakat

09.07.2011 | Budapest (MTI) - Lendvai Ildikó szerint az ügyészségnek nyilvánosságra kellene hoznia a volt titkosszolgálati vezetőket érintő vádakat. A szocialista politikus erről szombati budapesti sajtótájékoztatóján beszélt kérdésre válaszolva.
tovább »

Pucérra vetkőztette, majd rámászott 11 éves kislányára

16.06.2011 | Kiskorú lánya többszöri megerőszakolásával, illetve gyermekei rendszeres bántalmazásával vádolják azt az 56 éves madarasi férfit, akit ma hallgattak meg a Bács-Kiskun Megyei Bíróságon -írja a Beol.hu.
tovább »

Kolompár-per: A bíróság elrendelte a másodrendű vádlott letartóztatását

15.06.2011 | Kecskemét (MTI) - A Kolompár Orbán és társai ellen folyó büntetőper szerdai tárgyalási napján a bíróság elrendelte Kolompár László másodrendű vádlott letartóztatását, mert többször nem jelent meg a kitűzött tárgyaláson és nem volt elérhető - közölte Sárközy Szabolcs, a Bács-Kiskun Megyei Bíróság szóvivője az MTI-vel.
tovább »

Kopaszi-gát: vége a nyomozásnak

26.04.2011 | Befejezte a Kopaszi-gát melletti területek eladása miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség.
tovább »

Ma tárgyalják másodfokon Budaházy rongálási ügyét

20.04.2011 | Szerdán tárgyalják másodfokon Budaházy György emlékmű-rongálási ügyét a Fővárosi Bíróságon. A büntetőügy a Szabadság téri szovjet emlékmű 2006 őszén történt megrongálása miatt kezdődött, amiért Budaházy Györgyöt és három vádlott-társát első fokon pénzbüntetésre, egy vádlottat pedig felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek.
tovább »
Erőszakos közösülés miatt emelhetnek vádat Damu Roland ellen

Erőszakos közösülés miatt emelhetnek vádat Damu Roland ellen

12.04.2011 | Vádemelési javaslattal lezárta a nyomozást a rendőrség Damu Roland ellen. A keletkezett iratokat már megküldték az illetékes ügyészségnek.
tovább »

Vadkár ellen karácsonyi díszkivilágítás - Nógrád Megyei Hírlap

06.04.2011 | Karácsonyi díszkivilágítással védekezhetnének a Salgótarján-környéki kiskerttulajdonosok a vaddisznók okozta károk ellen - legalább is ezt ajánlja az Ipoly Erdő Zrt. salgótarjáni erdészetvezetője.
tovább »

Letartóztatták a dél-afrikai bűnügyi hírszerzés vezetőjét

31.03.2011 | Megadta magát a dél-afrikai rendőrségnek az ország bűnügyi hírszerzésének vezetője csütörtökön, miután letartóztatási parancsot adtak ki ellene egy 12 évvel ezelőtt elkövetett gyilkosság miatt.
tovább »

A kriminálpszcihológus szerint a mohácsi tanárnak új életet kell kezdenie

30.03.2011 | Költözés, pályaváltás, új emberek és teljes újrakezdés - hiába mentették fel, ez az egyetlen esélye a normális életre annak a mohácsi rajztanárnak, akit szemérem elleni erőszakkal és kiskorúak megrontásával vádoltak meg. A férfi ügyében szerdán hozott ítéletet az elsőfokú bíróság.
tovább »

Több hír 1 | 2 | 3


Login2