25.06.2012 | Budapest, 2012. június 25., hétfő (MTI) - Ma dönt a parlament az új büntető törvénykönyv (Btk.) elfogadásáról, az új kódex 2013. július 1-jén válthatja fel a több mint harminc éve hatályos és azóta csaknem százszor módosított jelenlegit. Megkezdődhet a jegybanktörvény módosításának vitája is.
tovább »
15.04.2013 | Budapest, 2013. április 15., hétfő (MTI) - A közveszély színhelyén elkövetett lopások szigorúbb büntetéséről is dönthet az Országgyűlés mai ülésén.
tovább »
22.03.2013 | Budapest, 2013. március 21., csütörtök (MTI) - Bűnsegédként megvalósított csalás és magánokirat-hamisítás gyanúja miatt kérte az MSZP-s Simon Gábor mentelmi jogának felfüggesztését Polt Péter legfőbb ügyész. A szocialista politikus szerint az ügyészség nem kellő körültekintéssel járt el, és meg sem hallgatta őt.
tovább »
04.03.2013 | Budapest, 2013. március 4., hétfő (MTI) - Tavaly 26 ügyben hozott ítéletet Magyarország vonatkozásában az Emberi Jogok Európai Bírósága, ebből kilenc esetben az elhúzódó bírósági eljárások miatt született elmarasztaló döntés - mondta Répássy Róbert igazságügyi államtitkár hétfőn, az Országgyűlés alkotmányügyi bizottságának adott tájékoztatójában.
tovább »
21.05.2012 | Budapest, 2012. május 21., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn felfüggesztette a fideszes Tilki Attila mentelmi jogát. A politikus februárban autójával szalagkorlátnak ütközött az autópályán, a vérvétel pedig jelezte, hogy alkoholt fogyasztott.
tovább »
05.03.2012 | Budapest, 2012. március 5., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés a mai ülésén szavazhat a fegyvertartás szabályainak lazításáról és a tavaly év végi LMP-s demonstráció után büntetőeljárás alá vontak közkegyelméről szóló javaslatokról. A határozathozatalok után a Volánbusz 2003-as reorganizációjának vizsgálata kerül terítékre több, korábban kezdett vita folytatása mellett.
tovább »
27.02.2012 | Budapest, 2012. február 27., hétfő (MTI) - Kihirdette az Országgyűlés hétfőn az Európai Unió alapszerződésének módosítását, amelynek célja az euróövezet és az euró stabilitásának fokozása.
tovább »
17.10.2011 | Budapest, 2011. október 17., hétfő (MTI) - Az Országgyűlés hétfőn a kormánypárti, a jobbikos, az LMP-s és a független képviselők támogatásával úgy döntött, hogy az egyszeri uzsorázást is büntethetővé teszi.
tovább »
09.05.2011 | 276 igen szavazattal elfogadta hétfőn este az Országgyűlés a különadóról szóló újabb fideszes módosító javaslatot. Ennek értelmében a 2010. január 1-jét követően megszerzett végkielégítések után kell fizetni a 98 százalékos adót.
tovább »
09.05.2011 | Várhatóan házszabálytól való eltéréssel tárgyalja az Országgyűlés hétfőn a végkielégítések 98 százalékos különadójáról szóló törvény módosítását, amelyet hétfőn nyújtott be a parlamentnek a Fidesz frakcióvezetője.
tovább »
09.05.2011 | Bár az elfogadott napirendben nem szerepel, már hétfőn foglalkozhat ismét a parlament a 98 százalékos különadóről szóló törvénnyel, amelynek egy részét pénteken megsemmisítette az Alkotmánybíróság.
tovább »
06.05.2011 | Elutasították a 4K! - Negyedik Köztársaság mozgalom népszavazási kezdeményezését az új alkotmány megsemmisítéséről. Az Országos Választási Bizottság indoklása szerint ugyanis nem lehet olyan kérdésben népszavazást tartani, amely elvonná az Országgyűlés alkotmányozó hatalmát.
tovább »
05.05.2011 | Kerekesszékkel érkezett szigetszentmiklósi otthonából a Parlament elé csütörtökön Kaufer Virág. A képviselő akciójával az esélyegyenlőségi világnapon a fogyatékossággal élők problémáira akarta felhívni a figyelmet.
tovább »
29.04.2011 | Előzetes letartóztatásba helyezte az Egri Városi Bíróság azt a három gyöngyöspatai férfit, akit a kedd este történtek miatt csoportosan, köznyugalmat súlyosan megzavarva, felfegyverkezve elkövetett garázdasággal gyanúsít a rendőrség.
tovább »
27.04.2011 | A Büntetőtörvénykönyv szigorítását javasolja a kormány az Országgyűlésnek a gyöngyöspatai és hasonló események hatására.
tovább »
27.04.2011 | Kettőtől tíz évig terjedő börtönbüntetést kaphat az, aki költségvetési csalást követ el - erről terjeszt be törvényjavaslatot a kormány. Nagy Anna kormányszóvivő szerint ezzel is a mindenkori büdzsét védené a most elkészült új jogszabályjavaslat.
tovább »
27.04.2011 | Havi másfél-két millió forintot spórolhat a kormány azzal, hogy a jövőben a közigazgatási államtitkári értekezleteken és kormányüléseken iratok helyett iPad-et használnak a résztvevők - közölte a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM).
tovább »
26.04.2011 | A bevezetőben, a Nemzeti hitvallásban érvénytelennek nyilvánított 1949-es alkotmány alapján fogadta el az Országgyűlés az új Alaptörvényt.
tovább »
26.04.2011 | Kifelejtették a januártól hatályos új alkotmány szövegéből, hogy január elsejétől a mostani alaptörvényt egyidejűleg hatályon kívül kellene helyezni - erre hívta fel a figyelmet Kolláth György alkotmányjogász, aki szerint így két alkotmánya is lenne Magyarországnak 2012-től.
tovább »
18.04.2011 | Barátságos labdarúgó mérkőzést játszott egymással Szigetszentmiklós képviselőtestülete és az országgyűlési képviselőkből, köztisztviselőkből, közalkalmazottakból szerveződött Parlament SE.
tovább »
16.04.2011 | A miniszterelnök szóvivője szerint hétfőn az Országgyűlés olyan új alaptörvény elfogadására készül, amelyre minden magyar ember büszke lehet, és amely képes lesz arra, hogy megvédje Magyarországot az olyan súlyos politikai bűnöktől, mint amilyeneket a Gyurcsány-korszak kormányai követtek el. Szijjártó Péter a szombati tüntetésekkel kapcsolatban adott ki rövid közleményt, amelyben még azt is írta: a Széll Kálmán Terv intézkedéseivel le fogják győzni az államadósságot, így Magyarország és a magyar emberek élete jelentősen könnyebbé fog válni.
tovább »
12.04.2011 | Az Alaptörvény-javaslat ellehetetleníti a politikai váltógazdálkodást, gyengíti a fékek és ellensúlyok rendszerét, a választójog kiterjesztésével pedig indokolatlanul átalakítja a politikai közösség kereteit - áll az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, a Magyar Helsinki Bizottság és a Társaság a Szabadságjogokért legújabb közös elemzésében.
tovább »
12.04.2011 | Schmitt Pál érvelésében a nemzet érdekét azonosnak tekinti a kormányzó pártok által megfogalmazottakkal, pedig egyetlen párt sem azonos a nemzettel - erről írt nyílt levelet Gyurcsány Ferenc a köztársasági elnöknek az alkotmányozással kapcsolatban.
tovább »
10.04.2011 | Hétfőn dönt az Országgyűlés a készülő új alaptörvényhez benyújtott módosító indítványokról. A parlament honlapjának adatai szerint az előterjesztő Fidesz-KDNP a benyújtottak közül körülbelül 150 módosító indítványt támogat. Az új alaptörvény zárószavazás április 18-án, hétfőn lesz.
tovább »
08.04.2011 | Az Alkotmánybíróság helybenhagyta az Országos Választási Bizottság (OVB) korábbi határozatait, amelyekkel nem engedélyezett újabb munkaszüneti napok bevezetésére vonatkozó aláírásgyűjtéseket.
tovább »
08.04.2011 | "Ez egy bizalmas munkakapcsolat, a fiam pedig főállásban végzi ezt a tevékenységet. Éjjel-nappal rendelkezésre áll, tartja a kapcsolatot azon a 63 településen, amelyeket én képviselek az Országgyűlésben. Nagyon rátermett, ha nem a fiam lenne, akkor is őt választottam volna erre a feladatra".
tovább »
02.04.2011 | Az önkormányzatok hiánya nagyobb lett a vártnál - ezzel indokolta a miniszterelnök azt, hogy a tavalyi évben a költségvetési hiány mégsem lett 3,8 százalék, hanem 4,2 százalék körül alakult. Orbán Viktor a HírTV Péntek 8 című műsorában beszélt erről.
tovább »
01.04.2011 | Veszélyesnek tartja a fegyvertartás liberalizációját Lázár János, de mint pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, mindenképpen újra kell gondolni, milyen lehetőségeik vannak az állampolgároknak az önvédelemre.
tovább »
28.03.2011 | Az Országgyűlés Fidesz-frakciója hétfőn 9 órától tárgyalja az új alkotmányhoz kötődő nemzeti konzultáció eredményeit, valamint az emberek javaslatai alapján született módosító indítványokat - mondta a tv2 hétfő reggeli műsorában Lázár János frakcióvezető.
tovább »
28.03.2011 | Folytatódik az alkotmányozás a parlamentben, hétfőn napirend előtt a miniszterelnök fogja ismertetni a nemzeti konzultáció, azaz a visszaérkezett kérdőívek eredményeit. Ezután lezárják az alkotmány általános vitáját és döntenek az alkotmánytervezetek részletes vitára bocsátásáról.
tovább »
25.03.2011 | Könnyű szívvel csökkentették a táppénz mértékét a parlamenti képviselők, ők ugyanis sosem betegek - írja az fn.hu annak kapcsán, hogy felére csökkentette az Országgyűlés a táppénz napi összegének lehetséges maximumát.
tovább »
24.03.2011 | A fideszes Wittner Mária csütörtöki felszólalása méltatlan a harmadik Magyar Köztársasághoz, méltatlan a magyar Országgyűléshez, "nem más, mint egy újabb szégyenfolt a Fidesz és a KDNP köztársaságunkra erőszakolt alkotmányozási folyamatán" - véli Harangozó Tamás MSZP-s országgyűlési képviselő.
tovább »
24.03.2011 | Előzetes meghívót és abban az új magyar alkotmány tervezetének nyersfordítását küldték el az európai parlamenti képviselőknek néhány napja a néppárti frakciótól a március 29-i nyilvános meghallgatással kapcsolatban.
tovább »
22.03.2011 | Megkezdődött kedden a parlamentben az új alkotmányról szóló javaslatok együttes általános vitája.
tovább »
22.03.2011 | Megkezdődött a parlamentben kedden az új alkotmányról szóló javaslatok együttes általános vitája. Kövér László házelnök expozéjában azt mondta: az új alaptörvény azoké is lesz, akik nem a kormánypártokra szavaztak. A független Szili Katalin ügydöntő népszavazással léptetné életbe az alkotmányt.
tovább »
21.03.2011 | Az országgyűlés megszavazta az MNB monetáris tanácsának két új tagját, Cinkotai Jánost és Kocziszky Györgyöt.
tovább »
21.03.2011 | Cinkotai János közgazdászt és Kocziszky Györgyöt, a Miskolci Egyetem gazdaságtudományi karának dékánját jelöli az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottsága hétfőn a jegybank monetáris tanácsába - erősítette meg a Független Hírügynökségnek vasárnap Józsa István, a testület szocialista alelnöke.
tovább »
20.03.2011 | Hétfőn határoz az Országgyűlés az alkotmányozás menetrendjéről, amely a tervek szerint április 18-ig tartana. Napirend előtti felszólalások, interpellációk, azonnali kérdések, kérdések ebben az időszakban is lesznek.
tovább »
19.03.2011 | A hétfőn kezdődő alkotmányozás öt hetére kivonul a parlamentből az MSZP - írja az Index.hu.
tovább »
19.03.2011 | Hétfőn jelölnek tagokat a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsába, derül ki az Országgyűlés Gazdasági és informatikai bizottságának közzétett napirendjéből.
tovább »