Frissítve:

Szürkemarha Fesztivál másodszor Harsányban

Szürkemarha Fesztivál másodszor Harsányban Szürkemarha Fesztivál másodszor Harsányban - © Fotó: ÉM-archív
Harsány, 2014. augusztus 14., csütörtök (MTI) – Immár második alkalommal rendezik meg Harsányban az őshonos magyarhaszonállatról elnevezett Szürkemarha Fesztivált, a nagyszabású rendezvényt augusztus 16-án, szombaton tartják – mondta a Borsod megyei település független polgármestere az MTI-nek.

hiba beküldése

Szabó Gergely kifejtette, a szürkemarha hungarikum, és az ország egyik új, de mégis kivételes népszerűségnek örvendő gasztro-kulturális fesztiválja ezt mutatja meg. Célja a hagyományőrzés, amely a népművészet és a gasztronómia egyedülálló tárházát kínálja. A tavaly debütáló rendezvényen több mint ötezer ember fordult meg, az idén pedig még több vendégre számítanak, nem is alaptalanul, ugyanis már eddig 150 főzőcsapat nevezett be a szürkemarhából készített ételek főzőversenyébe, amelynek különleges étkeit a Benke László olimpiai bajnok mesterszakács, mestercukrász által vezetett hét tagú szakmai zsűri bírálja és jutalmazza majd. A harsányi Szilvási tanyán az idén is minden korosztály megtalálhatja a számára vonzó programot, lesz ökörsütés nyárson, hagyományos cséplési bemutató, népi játszóudvar, veteránmotor- és gépbemutató, népi játszóház, népzenei produkciók, táncház, jászsági csikósok látványos produkciói, óriás szalmabálavár, íjászat, solymászat, sőt lovaglási lehetőség is. Emellett fellép Kiss Kata és a Ciráda Zenekar, az estét pedig Republic koncert, illetve tűzijáték zárja. A gyerekek kedvence lehet a másfélezer játékmackóból álló mackókiállítás is. Az esemény fővédnöke Tállai András nemzetgazdasági miniszterhelyettes, a térség országgyűlési képviselője. A fesztiválra a szervezők számos országosan ismert közéleti személyiséget várnak – jegyzete meg Szabó Gergely.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából
Nézőpont: a megkérdezettek kétharmada elutasítja az ellenzék parlamenti “botránypolitizálását”
Budapest - A Nézőpont Intézet legfrissebb közvélemény-kutatása szerint a magyar választópolgárok [...] tovább »
Országszerte havazás kezdődik
Budapest - Országszerte havazás kezdődik - tudatta az Országos Meteorológiai Szolgálat pénteken a [...] tovább »
TOP10: A Trónok harca legkielégítőbb pillanatai
Debrecen, Miskolc, Nyíregyháza - A Trónok Harca ritkán kényezteti el a rajongókat diadalittas pillanatokkal, így [...] tovább »
Fokozott figyelemre int az online jegyvásárlásoknál a GVH
Budapest - A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) arra figyelmezteti a fogyasztókat, legyenek körültekintőbbek az online [...] tovább »
Veszprém lesz Európa Kulturális Fővárosa
Budapest - Kihirdették a budapesti Művészetek Palotájában péntek délután, hogy melyik város lesz Európa [...] tovább »
Videó: Eddig a mentősöké a karácsonyi dalverseny
Budapest - Jópofa videó terjed a Facebookon: kedvenc karácsonyi dalaikkal kívánnak mindenkinek kellemes ünnepeket [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Nagy élmény volt ez a két hét
Debrecen - Tóvizi Petra szerint később még szebb eredményeknek örülhetnek majd a szurkolók. tovább »
Női vízilabda Magyar Kupa – A címvédő UVSE jutott elsőként a döntőbe
Budapest - A címvédő UVSE női vízilabdacsapata elsőként jutott döntőbe a Magyar Kupában, miután a pénteki [...] tovább »
Rövidpályás úszó-vb – A FINA elsiette a bejelentést a budapesti helyszínnel kapcsolatban
Hangcsou - A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség, a FINA elsiette a bejelentést, miszerint Budapesten [...] tovább »
Karate érmek és eredmények
Miskolc - A miskolci Justitia Fuji-Yama SE versenyzői és edzői december 9-én részt vettek a Nyílt Shito Világkupán. tovább »
MVLC: A históriás könyvben lenne
Miskolc - A hét végén a Magyar Kupa négyes döntőjében szerepel a Pann­Ergy-MVLC pólócsapata. tovább »
DEAC: Komáromban játszik a floorballcsapat
Debrecen - Idén utolsó idegenbeli mérkőzése vár a DEAC floorballosaira: Varga Tibor legénységének az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása