Frissítve:

Sztárparádé a berlini Staatsoperben a jövő évadban

Budapest/Berlin, 2013. április 27., szombat (MTI) – Sztárparádéval várja a közönséget a jövő évadban a berlini Állami Operaház, ahol Plácido Domingo és Anna Netrebko is színpadra lép, és ahol a szezon egyik szenzációjának ígérkezik Rimszkij-Korszakov A cári menyasszony című műve Dmitrij Csernyakov rendezésében.

hiba beküldése

Az évad másik jelentős premierje Verdi A trubadúr című operája lesz. A Philipp Stölzl rendezte előadásban hallhatja a német főváros közönsége a bariton szerepkörre áttért Plácido Domingót Luna gróf, Anna Netrebkót pedig Leonóra szerepében.

Műsoron marad Az álarcosbál, A varázsfuvola és Falk Richter kísérleti alkotása, amely az Anyegin témáját dolgozza fel énekesekkel, táncosokkal, hangszeres muzsikusokkal. Ezekben, valamint a Rappresentatione di Anima et di Corpo című Cavalieri-operában a fiatal magyar bariton, Orendt Gyula is fellép – olvasható a színház honlapján.

Janácek Katja Kabanováját Sir Simon Rattle vezényli, az előadást a házba visszatérő híres-hírhedt rendező, Andrea Breth állítja színpadra.

Az operaház többféleképpen emlékezik meg a Wagner-évről: Salvatore Sciarrino kortárs zeneszerző Jules Laforgue Lohengrin, Parsifal fia című szatirikus hangulatú írását zenésíti meg. A Nobel-díjas Elfriede Jelinek Rein Gold című írásából a neves rendező, Nicolas Stemann Wagner muzsikájával készít előadást. Sacha Waltz, a merész koreográfus pedig ezúttal nemcsak a táncokat tervezi, hanem meg is rendezi a Tannhäusert. A Wagner-opera Daniel Barenboim vezényletével szólal meg, a címszerepet Peter Seiffert énekli.

A Jürgen Flimm és Daniel Barenboim vezette társulat már a negyedik évadját kezdi ideiglenes játszóhelyén, a Schiller Színházban, mivel az operaház felújítása építészeti és finanszírozási problémák miatt húzódik.

– MTI –



További hírek a Nagyvilág kategóriából
Illegális bevándorlás – Több mint 300 ezer menekült dolgozik Németországban
Berlin - Meghaladta a 300 ezret a munkaviszonyban álló menekültek száma Németországban a szövetségi munkaügyi [...] tovább »
Csíkszeredai iskolaudvaron lőttek ki kedden egy medvét
Kolozsvár/Csíkszereda - A csíkszeredai román tannyelvű Octavian Goga Főgimnázium udvarán lőtt ki egy vadász [...] tovább »
Malom festőtábor szerencsi művésszel
Szerencs - Évtizedes múltra tekint vissza az a „Malom” elnevezésű festőtábor, amelynek Szerencs [...] tovább »
Hídomlás – Olasz kormányfő: állami alternatívát kell találni a rossz privatizációra
Róma - Rossz gyakorlatnak nevezte az olaszországi autósztrádák privatizációs rendszerét és állami [...] tovább »
Potápi: felbecsülhetetlen a diaszpórában és a szórványban dolgozó ösztöndíjasok munkája
Budapest - A nemzetpolitika számára felbecsülhetetlen értéke van annak a munkának, amelyet a Kőrösi Csoma [...] tovább »
Gyermeki csodálattal is nézték a Debreceni Virágkarnevált
Debrecen - Idén is óriási érdeklődés mellett zajlott a Debreceni Virágkarnevál egyik legnagyobb dobása, az [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Sporthírek
Ifjúsági ökölvívó vb – Rajt a Duna Arénában
Budapest - Kedd délután megkezdődött az ifjúsági korú ökölvívók budapesti világbajnoksága, amelyen a magyar [...] tovább »
Csütörtöktől szombatig megyei jogú városok sporttalálkozója Nyíregyházán
Budapest - Csütörtöktől szombatig Nyíregyházán kerül sor a megyei jogú városok 16. sporttalálkozójára. tovább »
Az örök elégedetlenség viszi előre
Mád, Szerencs - Juhász Péter lett idén Magyarország leg­erősebb embere. tovább »
Lövészversenyt rendeztek Taktaharkányban
Taktaharkány - Takta Kupa elnevezéssel a közelmúltban elhunyt ­Madarasi Miklós, az MHSZ Klub egykori titkára [...] tovább »
Minden jó, ha lesz sárkányhajó – nagy dobásra készülnek a nyíregyháziak
Nyíregyháza - Nyíregyháza ad otthont a Megyei városok XVI. Sporttalálkozójának csütörtöktől szombatig. tovább »
Több mint száz focicsapat a Karnevál Kupán
Debrecen - A XXVIII. OTP Bank Karnevál Kupa Debrecen Város Nagydíja elnevezésű viadalt rendezték meg idén [...] tovább »
Még több kategóriábol »

Login2


Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

Autentificati-va pe TION.ro:




Elfelejtetted a jelszavad?

Comentati pe TION.ro:

Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

Új felhasználó regisztrálása